Kegyes hazugságok


Jády Mónika  2014.5.27. 3:24

A legtöbben örömet színlelnek akkor is, ha olyan ajándékot kapnak, amire egyáltalán nem vágytak.

Franciaországi utunk utolsó estéjén a szállásunkon jelentkeztünk be vacsorára. A régi villában azon a héten még nem volt szakács, a kis hotelt vezető pár készítette a menüt. Végre az asztalra került a főétel. Már a látvány sem volt jó: a halat túlsütötték. A lány sűrűn kérdezte, hogy ízlik-e, de senki nem mondta meg az igazságot. Mi azért nem, mert ott tartózkodásunk minden napján barátságos, figyelmes volt. Az újonnan jött vendégek sem akarták letörni. De még egy étteremben is ritka, ahol először járunk, és nem napokig készülünk ott maradni, hogy kritizáljuk vagy visszaküldjük az ételt. Inkább eszünk belőle valamennyit, és ha rákérdeznek, hogy jó volt-e, általában azt mondjuk, igen. Az pedig természetes, hogy vendégségben akkor is megdicsérjük a háziak főztjét, ha nem sikerült a legjobban.

A legtöbben örömet színlelnek akkor is, ha olyan ajándékot kapnak, amire egyáltalán nem vágytak. Nincsenek sokan, akik magukra vállalnák, hogy elmondják egy nagyon súlyos betegségben szenvedőnek: meg vannak számlálva a napjai. Vagy megerősítenék a megcsalt feleségnek (felszarvazott férjnek), hogy: igen, igaz a pletyka...

Egy német felmérés szerint egy átlagpolgár naponta 50-200 alkalommal nem mond igazat! Nagy számnak tűnik, de gyorsan összejön, ártalmatlan füllentésekből is. A gyakori „Hogy vagy?” kérdésre azt mondjuk, „Jól”. (A kérdező talán nem is kíváncsi a valódi válaszra, meg nem is akarunk másokat terhelni a problémáinkkal.)
Többségében a nők szépítenek amiatt a tényeken, hogy ne bántsanak meg másokat. A férfiak általában bátrabban a másik szemébe mondják, ha valami nem tetszik nekik.

Az egyik tesztszituációban egy galériatulajdonos hat nőt és hat férfit különböző képek értékelésére kér fel. A nők utólag pluszpontokat írnak a leggyengébbnek tartott kép értékeléséhez, mikor a galériatulajdonos bejelenti, hogy pont azt a képet ő festette. A hat férfi közül egy sem tesz ilyet. (Ők inkább azért hazudnak, hogy kikerüljenek egy-egy nehéz helyzetet, vagy hogy hasznot húzzanak. A másik tesztszituációban amikor arra kérnek férfi járókelőket, hogy segítsenek bevinni egy asztalt a lakásba, mindegyikük arra hivatkozik, hogy sürgős dolga van. A következő utcasarkon egy csinos nő kér útbaigazítást. Hirtelen rengeteg idejük lesz a férfiaknak: elmagyarázzák, merre van a keresett utca, sőt, még kávézni is meghívnák utána a hölgyet.) Persze, ez nem jelenti azt, hogy a férfiak ne élnének a kegyes hazugságokkal. Gondoljunk csak bele, mit válaszol a férfiak többsége, ha a párja a következőket kérdezi: „Hogy áll rajtam ez a ruha?”, „Nem vagyok túl kövér?”

Egyes hazugságok, elhallgatások nemcsak arról szólnak, hogy megkíméljünk másokat – saját érdekünkben is tesszük. Nem akarunk konfliktushelyzetbe kerülni, meg szeretnénk felelni a szociális elvárásoknak, fontos nekünk, mit gondol rólunk a környezetünk. Hisz kedveltebbek azok, akik dicsérnek, mint azok, akik kritizálnak.

Néhány helyzetben jobb, ha inkább hallgatunk – vagy kicsit korrigálunk. Ha túlzásba visszük, az már nem kegyes hazugság, hanem hízelgés, sőt, ha még tovább megyünk, a másik megcsúfolása.(Például, ha azt bizonygatjuk valakinek – anélkül, hogy kérdezte volna –, milyen remekül áll rajta a ruha, miközben pont az ellenkezőjét gondoljuk.) Ha pedig úgy érezzük, ki kell mondanunk az igazságot, próbáljunk finoman fogalmazni. Mert sokszor nem azzal bántjuk meg a másikat, amit mondtunk, hanem azzal, ahogy mondtuk.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Színház az egész világ

Tompa Orsolya

„Légy önmagad, mindenki más már foglalt!"

2014.7.23.   


Miért hazudunk?

Rajczi Viktória

Számtalan olyan dologról hazudunk, ami azt az érzetet kelti bennünk, hogy minden jobb lesz.

2014.6.30.    9


Mosolyogva vállalom: hazudtam

Palkó Emese

Sokszor hallom sok helyről, hogy sokan hazudnak, sokat és sokszor.

2014.6.27.   


Ámítás a rajzfilmekben

Kozma Eszter

A rajzfilmek hatása a kislányokra a nők elleni erőszak témája kapcsán merült fel bennem, de tökéletes példa arra is, mivel áltatják magukat a nők.

2014.6.26.    6


Önámítás vagy önnyugtatás?

Haizok Melinda

Ha a saját belső világunkkal nem élünk harmóniában, akkor mégis mit közvetítünk kifelé?

2014.6.16.   


Hazudunk, ha nem is muszáj

Kovács Márta

Hazudni sokféleképpen lehet – végtelenségig lehetne sorolni a hazugság fajtáit.

2014.6.9.   

A rovat további cikkei

Pia fraus

Bányai Ilona

Nincs a világon olyan ember, aki még nem kényszerült soha hazugságra.

2014.6.4.    11


Mindenki hazudik

Kiss Adrienn Éva

Vannak, akik rezzenéstelen arccal képesek állítani a valótlant, mert tudják, ez vezeti őket a sikerhez.

2014.5.29.    25


Nézőpont kérdése

Mester Györgyi

Amikor meglátta, el akarta kerülni a találkozást. Nem sikerült...

2014.5.19.   


Az igazság tényleg fáj?

Oriskó Renáta

Nem hinném. Vagy talán mégis, akkor és ott biztosan. De azután elgondolkodtat...

2014.5.14.   


Az én igazam

Bányai Ilona

Talán tíz éves lehettem, amikor úgy döntöttem, hogy mindig igazat fogok mondani.

2014.5.5.    25


Kívül és belül

Póda Erzsébet

Ma már mindent és bármit elhiszünk...

2014.5.1.    16