Miért hazudunk?

Rajczi Viktória 2014.6.30. 4:00

Számtalan olyan dologról hazudunk, ami azt az érzetet kelti bennünk, hogy minden jobb lesz.

Nem illik egy nőtől megkérdezni hány kiló, mert illetlenség, azonban, ha mégis felmerül a téma, leginkább csak füllentünk, és mindig kevesebbet mondunk.
Miért érzünk erre kényszert?
Ha tisztában vagyunk a valós testsúlyunkkal, és az kicsit is több, mint az általunk kívánt, akkor a hazugsággal nem csak magunkat csapjuk be, hanem a környezetünket is. A kedvenc történetem a testsúlyommal kapcsolatban, mikor az egykori barátom azzal az indokkal szakított velem, hogy „a barátai szerint túl kövér vagyok”. Azóta érzek rá kényszert, hogy senkinek se áruljam el a valós testsúlyomat. Rám néznek, látják, hogy milyen vagyok, de mégis: ha kevesebbet mondok, akkor már nem is foglalkoznak vele. Valószínűleg felötlik bennük, hogy „oh, itt-ott kicsit kerekebb, de hát azt mondta, hogy nincs is annyi, amennyit gondoltam.” És a súlytéma le is zárul, mégis érezzük, hogy ha a tényleges számot mondjuk, akkor kicsit mégis másként néznének ránk.

Hazudunk az érzéseinkről, a gondolatainkról. Elhangzik számtalanszor, hogy „jól vagyok” és a „nem tudom”. (Ezzel szemben rendszerint nem vagyunk jól, valami mindig a felhőtlen boldogság útjában áll.) Ha viszont ennyit mondunk, akkor magunkat, párunkat és a körülöttünk élőket is becsapjuk. Egyszerűbb lenne megbeszélni a problémákat, azonban: ami a mi gondunk, az lehet, hogy másnak semmit sem jelent. Semmitmondó dolognak vehetik, pedig nekünk igenis fontos. Ezért mikor hazudunk az érzelmeinkről, azért tesszük, hogy megóvjuk magunkat. A „nem tudom” mögött mindig ott van, hogy bizony pontosan tudjuk, hogy mit akarunk. Akkor miért nem mondjuk? A párkapcsolatban a nők szeretnék, ha a párjuk többet figyelne rájuk, így egy „nem tudom” használatakor reménykedünk, hogy a párunk mégis tudja, hogy titkon mit szeretnénk. Ám, az esetek túlnyomó részében nem így van. Mikor hibásan következtet vagy meg sem próbálja, az csalódást kelt bennünk, és a hangulatunk is teljesen megváltozik. Ezért fordul elő, hogy neheztelünk szerettünkre, és neki ötlete sincs, hogy miért. Honnan is tudhatná, hogy mire gondolunk? Az egyenes beszéd lenne a megoldás, de hát mi nők ilyenek vagyunk. Fenntartjuk a jogot, hogy olyan dolgokon sértődjünk meg, amit ki sem mondtunk. (Minden nő arra vágyik, hogy a férfiak a tenyerükön hordozzák őket, de ez csak a hollywoodi filmekben és a tündérmesékben fordul elő. )

Hazudunk, hogy elkerüljünk egy veszekedést a következő szösszenetekkel: „az én hibám”, „nem történt semmi”, „persze”. Hazudunk, hogy azzal magabiztossá tegyünk a párunkat: „én is élveztem”, „nagyon jó voltál”, „tökéletes vagy”, „nem gondolok, soha más férfira”. Hazudunk, hogy mennyi költöttünk, mert az érzelmi hullámvölgyekben a vásárlás gyógyír: „tudom, hogy nincs pénzünk, de ezek akciósak voltak”, „nem hagyhattam ott”, „jön a jó idő, kellettek”.

Az egész életünket megváltozatná, ha nem hazudnánk. Az őszinteség azonban nem mindig kifizetődő. Barátságok, kapcsolatok mennének rá, ha mindig a színtiszta igazat mondanánk. Képtelenség megállapítani, hogy a nők vagy férfiak hazudnak többet, ez inkább szituációtól függ. Többször halottam már, hogy a férfi mindig azt mondja, amire gondol, nincs mögöttes jelentése. De egy párkapcsolaton kívüli helyzetben, például munkahelyen, haveri társaságban mégis hazudik (elkészült a kiadott munkával vagy nagyon jól halad, miközben azt sem tudja, hogyan álljon neki vagy, hogy mennyi nővel volt eddig együtt). Ebből értelmezve a férfiak képtelenek megérteni minket, nőket.

Miért nem mondjuk ki egyszerűen, hogy mit szeretnénk? Miért mondjuk azt, hogy talán mikor tudjuk már akkor, hogy igen vagy nem. Mert mi nők vagyunk: szeszélyesek, akik néha csupán csak azt szeretnék, hogy a férfiak kitalálják a gondolatainkat. Mennyire jól esne egy pár napos nyaralás, egy vacsora, egy virág, pár kedves szó! De valahogy kénytelenek vagyunk mindig mindent konkrétan megnevezni, szinte a szájukba rágni, hogy egyáltalán megértsék, mit szeretnénk.

A férfi egyszerű, a nő szeszélyes és bonyolult. Ez már ősidők óta így van és nem fog változni. Ahogy az sem, hogy azért van szükségünk a hazugságainkra, hogy a férfiak megértsenek minket.