A királyi esküvő
Vilmos herceg (Prince William) és Catherine Middleton a Westminster Apátság falai közt esküdnek egymásnak hűséget 2011.április 29-én.
Ez az esemény mérföldkő a brit történelemben, hiszen először kerül majd a királyi családba középosztályból származó feleség. A királyi esküvőt az egész ország figyelemmel kíséri, mint ahogy figyelemmel kísérte annak minden előzetes mozzanatát. Diana hercegnő után Kate Middleton is a nép kedvenc királyi családtagjává vált. Április 29-ét egyébként állami ünneppé nyilvánították, hogy az egész ország részese lehessen eme boldog pillanatnak.
A tévéadók naponta vetítenek dokumentumfilmeket Catherine életéről, a családjáról, múltjáról. A boltok polcai megteltek az ifjú párról vásárolható szuvenírekkel, képeslapokkal, tányérokkal, bélyegekkel és mindenféle csecsebecsékkel. A menyasszonyi ruhaboltokban a ruhákra is brit zászlókat csavartak. A címlapok csakis az ifjú párról szólnak. A tervek szerint mindezek eladása 480 millió fonttal fogja meglendíteni a hazai gazdaságot.
Amint azt a sajtóból megtudhattuk, Kate Middleton nagyon közel áll az édesanyjához, Carole Middletonhoz. Úgy hírlik, ő győzte meg a lányát, hogy ne arra az egyetemre menjen, amit Kate választott, hanem a Szent András egyetemre jelentkezzen, ahova Vilmos herceg is járt.
Amióta az ifjú pár együtt jár, Vilmos nagyon jó kapcsolatba került Kate családjával. Úgy hírlik, a Middleton család életvitele biztonságot és természetességet nyújtott a hercegnek, amiben nem lehet része a királyi palotán belül.
Kate szülei egyszerű emberek. A legnagyobb angol légitársaságnál dolgoztak: az apa diszpécserként, az anya légiutas-kísérőként. 1987 óta saját vállalkozásuk van, egy interneten működő partikellékeket forgalmazó cég, mely ma már milliárdokat ér.
A Middleton család a Newbury közelében lévő Bucklebury nevezetű kis faluban él.
Annak ellenére, hogy az esküvőt titokzatosság övezi, annyit tudni lehet, hogy Catherine menyasszonyi ruháját saját maga tervezte és úgy hírlik, hogy az esküvői ruhadivatot is az ő stílusa fogja diktálni.
Az esküvői zene, először a történelem folyamán, letölthető lesz a publikum számára is az internetről. Sőt rögtön a ceremónia után a szertartás hangfelvétele is elérhető lesz.
A tradíció szerint a menyasszony csokrának tartalmaznia kell egy szál mirtuszt, amely Viktória királynő egykori menyasszonyi csokrából elültetett bokorból származik. A koszorúslányok a csokrukat a ceremónia után a Westminster Apátságba, a háborúban elesett ismeretlen harcosok sírjára helyezik majd.
Vilmos nem visel majd jegygyűrűt, újdonsült felesége azonban igen. A gyűrű a abból az aranyból készült, amelyet a királynő Vilmosnak ajándékozott. A tradíció szerint walesi arany, melyből a királyi ékszereket készítik (az Észak Wales-i Szent David Clogau bányából származik).
A fiatal pár nem kért esküvői ajándékokat, ehelyett egy listát írtak, melyen 26 jótékonysági szervezetet tüntettek fel, akik számára a vendégek adományokat küldhetnek.
Az esküvői torta szintén tradicionális: több emeletes, cukormázzal bevont gyümölcstorta lesz, melyen hangsúlyt kap a virágok szimbolikája. Csokoládés keksztorta is készül majd, az esti vendégek részére, kifejezetten Vilmos herceg kérésére.
Az esküvőt követő ünnepséget a Buckingham Palotában rendezik, ahol a királynő 600 vendéget fogad majd. Az ünnepély „szűk körű”, mintegy háromszáz fős családi vacsorával fejeződik be.
A „brit királyi alattvalók” családi összejövetelekkel és a brit hagyomány szerint utcai partikkal ünneplik majd az eseményt. Közel egymillió kérvény érkezett az utcai mulatságok megszervezésére – ilyet utoljára 1981-ben, Diana hercegnő esküvőjén rendeztek. Emiatt összesen körülbelül 5500 utca kerül majd lezárásra (ebből 850 Londonban, a többi vidéken). A rendezőség kiírt egy fotópályázatot is, a legjobb utcai parti fényképére, mely a királyi esküvő albumába is bekerülhet majd.
A britek jókívánságaikat nemcsak az interneten, hanem a rádión keresztül is továbbíthatják az ifjú párnak.
Izgatottan várjuk!
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Rendelkezési nyilvántartás - meghatalmazás
Jogi segítség olvasóinknak. Elmagyarázzuk mi a kapcsolat a Meghatalmazás és a Rendelkezési Nyilvántartás között.
2023.10.13.
Fókuszban a látás és a diabétesz
A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete idén is megrendezte „Egy csepp egészség” elnevezésű egészségnevelési, sport- és szabadidős családi napját Szolnokon.
2023.9.12.
Ahol a képzelet és a valóság összeér
Interaktív tárlatvezetést tartottak látássérültek számára Szolnokon Sinka Péter grafikusművész alkotásaiból.
2023.8.30.
A legnagyobb balesetek a Forma1-ben
A Formula-1, az autóversenyzés legmagasabb szintje, a világ egyik legizgalmasabb és legveszélyesebb sporteseménye. Hatalmas rajongó bázissal rendelkezik...
2023.7.17.
A zenélés 3 előnye
A zenélés kihat a mentális, a fizikai és az érzelmi egészségünkre is. Miért érdemes vele foglalkozni?
2023.6.30.
Harmadik generációs fűtőfilm
Mi az a harmadik generációs fűtőfilm és melyek az előnyei? Utánajártunk a kérdésnek.
2023.5.24.
A történelem legnagyobb kaszinórablásai
Mivel a kaszinókban sok pénz van, könnyen a tolvajok célpontjaivá válnak.
2023.5.9.
A világ legjobb pókerjátékosai
A pókert egyesek szerencsejátéknak tekintik, mások az elme és mindenekelőtt az idegek játékának tartják.
2023.5.9.
Nyugdíj-előtakarékossági formák
Milyen szempontok szerint érdemes választanunk? Az alábbiakban ezt részletezzük.
2023.4.16.
Öltözködési szabályok
Mit kell viselni egy magyar kaszinóban? Egyáltalán létezik rá valamiféle etikett, hogy miben illik belépni?
2023.4.12.
Tanácsok nyárigumi-vásárláshoz
Manapság rengeteg a női sofőr és autótulajdonos, és köztük azért bőven akad olyan, akinek a nyári gumivásárlás sem okoz gondot.
2023.3.6.