A zenélés 3 előnye
A zenélés kihat a mentális, a fizikai és az érzelmi egészségünkre is. Miért érdemes vele foglalkozni?
A zenélés 3 előnye, amiről eddig nem tudtál!
Sokak csak hobbiszinten zenélnek, de kevesen ismerik az előnyét. A zenélés kihat a mentális, a fizikai és az érzelmi egészségünkre is. Cikkünkben három olyan előnyével ismertetünk meg, amely meggyőz majd arról, hogy érdemes ezzel foglalkozni.
Csökkenti a stresszt és támogatja mentális egészségedet
Az egyik legmeghatározóbb előnye a stressz csökkentése és a mentális egészség támogatása. Mivel agyunk aktívan vesz részt a hangok feldolgozásában, valamint a mozgás koordinálásában, ezért a szorongás és a stressz leküzdésében segítségedre lesz. A tested endorfint termel, ezáltal boldogságérzet tölt majd el és segít a megnyugvásban. Zenélés közben kifejezheted érzelmeidet és elhessegetheted a negatív gondolataidat. A Hangszerbolt Budapest számtalan pontján akad, ahol akár azonnal meg tudod vásárolni azt a hangszert, amely az igényeidnek leginkább megfelel.
Javul a memóriád és elősegíti a kognitív fejlődésedet
A zenélés során figyelni kell a hangokra, a technikára és a ritmusra is. Gyakorlás közben fókuszálsz, ezáltal fejleszted a koncentrációs készségedet és elősegíted azt, hogy mindig egy dologra tudj koncentrálni. A kéz és a szem koncentrációja fontos szerepet tölt be, amikor egy hangszeren játszol. Az ujjaidat mozgatod a húrokon vagy a billentyűkön, a szemed követi a megfelelő helyet, illetve a hangokat. Az összehangolt munka során az agy, valamint az izmok is hozzájárulnak a kognitív funkciók fejlődéséhez, valamint az idegrendszered egészségét is támogatja. Egy akusztikus gitár jó választás lehet akkor, ha a ritmusérzékedet szeretnéd fejleszteni.
Önbizalmad erősödik és könnyebben létesítesz kapcsolatot
Remek lehetőséget nyújt a hangszereken való játék arra, hogy a szociális kapcsolataidat, valamint az önbizalmadat is erősítsd. Zenekarban építheted a kapcsolataidat, új barátokra tehetsz szert, akiknek ráadásul ugyanaz a kedvenc időtöltésük. A közösségnek azonos az érdeklődési köre és a célja is, így azonnal közös hullámhosszra kerültök minden különösebb erőlködés nélkül. A közös élmények megosztása, a közös gyakorlás mind-mind lehetőséget kínál arra, hogy új barátokat szerezz és erősítsd a kapcsolataidat, mindezt a zene szeretetének segítségével. A közönség előtti fellépések elősegítik azt, hogy önbizalmad folyamatosan napról napra dinamikusan fejlődjön. Ne félj színpadra lépni, hiszen mind tudjuk, hogy gyakorlat teszi a mestert és a puding próbája az evés.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Fókuszban a látás és a diabétesz
A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete idén is megrendezte „Egy csepp egészség” elnevezésű egészségnevelési, sport- és szabadidős családi napját Szolnokon.
2023.9.12.
Ahol a képzelet és a valóság összeér
Interaktív tárlatvezetést tartottak látássérültek számára Szolnokon Sinka Péter grafikusművész alkotásaiból.
2023.8.30.
A legnagyobb balesetek a Forma1-ben
A Formula-1, az autóversenyzés legmagasabb szintje, a világ egyik legizgalmasabb és legveszélyesebb sporteseménye. Hatalmas rajongó bázissal rendelkezik...
2023.7.17.
Harmadik generációs fűtőfilm
Mi az a harmadik generációs fűtőfilm és melyek az előnyei? Utánajártunk a kérdésnek.
2023.5.24.
A történelem legnagyobb kaszinórablásai
Mivel a kaszinókban sok pénz van, könnyen a tolvajok célpontjaivá válnak.
2023.5.9.
A világ legjobb pókerjátékosai
A pókert egyesek szerencsejátéknak tekintik, mások az elme és mindenekelőtt az idegek játékának tartják.
2023.5.9.
Nyugdíj-előtakarékossági formák
Milyen szempontok szerint érdemes választanunk? Az alábbiakban ezt részletezzük.
2023.4.16.
Öltözködési szabályok
Mit kell viselni egy magyar kaszinóban? Egyáltalán létezik rá valamiféle etikett, hogy miben illik belépni?
2023.4.12.
Tanácsok nyárigumi-vásárláshoz
Manapság rengeteg a női sofőr és autótulajdonos, és köztük azért bőven akad olyan, akinek a nyári gumivásárlás sem okoz gondot.
2023.3.6.
Fények vakondja – irodalmi pályázat
Immár 12. alkalommal hirdették meg a „Fények vakondja” elnevezésű pályázatot.
2023.1.30.