Ahol a képzelet és a valóság összeér


Sajtóhír  2023.8.30. 13:43

Interaktív tárlatvezetést tartottak látássérültek számára Szolnokon Sinka Péter grafikusművész alkotásaiból.

Sinka Péter, szolnoki grafikusművész munkáiból nyílt tárlat a TISZApART Moziban a hónap elején, amely az EÓN címet kapta. Augusztus 24-én egy különleges tárlatvezetésre hívta a tagjait, valamint az érdeklődőket a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete.

„A tér és az idő eme rejtélyei mindenképpen hatnak a szemlélőre, hiszen a testünk is a szakrális geometria szabályai szerint „készült”. Ennélfogva akkor is különféle erőket sugároznak felénk a formák, ha mi az égvilágon semmit sem tanultunk az Isteni geometriáról. Ezzel el is mondtam, hogy eme műfaj mesteri művelői milyen komoly titok birtokában voltak és vannak a mai napig. Az ily módon alkotott művek segítségével kiterjeszthető az emberi gondolkodás. Ez Sinka Péter grafikusművész talentuma.” - fogalmazta meg gondolatait korábban Nagy Katalin Matild grafikusművész Sinka Péter alkotásai kapcsán.

Az EÓN szót a görögök használták arra az időre, ami nem az emberi életben megélhető, ami nem emberi léptékkel felfogható. Világkorszak, sok évezred. Nem pontosan meghatározott éve történt dolgok, hanem a sok ezer éve, amire az emberi emlékezet nem nyúlik vissza, homályba vész, mint a mítoszok. Jelenthet örökkévalóságot is.



Leginkább pszichológiai, filozófiai fogalmakhoz keresek egyéni képgrafikai ábrázolási megoldásokat, melyekhez inspirációt a természeti formák mintázataiból, merítek. Fák, kövek, ásványok struktúrái, természeti erők rajzolatai köszönnek vissza grafikáimon, melyek spontán gesztusokon keresztül egyfajta magán jelképrendszerben ötvöződnek. A kiállításon megjelenő linó- és fametszetek a mikro- és makrokozmosz párhuzamait, a természet és az emberi psziché törvényszerűségeit vizsgálják és mutatják be a saját, szubjektív nézőpontomból – mondta Sinka Péter.

Az interaktív tárlatvezetés hatalmas élmény volt a látássérült résztvevőknek, akik az audiónarrátor szavai segítségével láthatták a tárlat képeit. Európában az audiónarráció az 1980-as évek végén jelent meg, használata napjaikban robbanásszerűen terjed. Lényege, hogy narrátor segítségével elbeszélik a vizuális üzeneteket, hozzásegítve a látássérülteket a teljesebb élményhez.

- Mindig szerettem segíteni az embereknek. Amióta az egyesületnél dolgozom különösen fontos számomra a látássérült emberek életminőségének a jobbítása. Úgy érzem, hogy én ezt a kultúra közvetítésével tehetem meg a leginkább. Nagyon örültem, mikor lehetőségem nyílt elvégezni az audiónarrátor tanfolyamot – mondta őszi Anna Mária.

- Nagyon izgultam, mert ez egy nehéz feladat volt- tette hozzá a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének a munkatársa, a Jászkunság első audiónarátora.

- Felejthetetlen élmény volt megtapasztalni, hogy a látogatók hogyan tudják befogadni a munkáimat, hogy a verbális képleírás és a tapintás után milyen belső képet alkotnak a metszetekről. Ritkán találkozom olyan hallgatósággal, akik ennyire érdeklődőek és nyitottak a technika iránt, valamint akik ennyire hálásak egy kiállítás látogatásáért. Köszönöm az élményt, és remélem, ennek a projektnek lesz folytatása – mondta a grafikusművész.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Fókuszban a látás és a diabétesz

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete idén is megrendezte „Egy csepp egészség” elnevezésű egészségnevelési, sport- és szabadidős családi napját Szolnokon.

2023.9.12.   


A legnagyobb balesetek a Forma1-ben

A Formula-1, az autóversenyzés legmagasabb szintje, a világ egyik legizgalmasabb és legveszélyesebb sporteseménye. Hatalmas rajongó bázissal rendelkezik...

2023.7.17.   


A zenélés 3 előnye

PR-cikk

A zenélés kihat a mentális, a fizikai és az érzelmi egészségünkre is. Miért érdemes vele foglalkozni?

2023.6.30.   


Harmadik generációs fűtőfilm

Mi az a harmadik generációs fűtőfilm és melyek az előnyei? Utánajártunk a kérdésnek.

2023.5.24.   


A történelem legnagyobb kaszinórablásai

PR-cikk

Mivel a kaszinókban sok pénz van, könnyen a tolvajok célpontjaivá válnak.

2023.5.9.   


A világ legjobb pókerjátékosai

PR-cikk

A pókert egyesek szerencsejátéknak tekintik, mások az elme és mindenekelőtt az idegek játékának tartják.

2023.5.9.   


Nyugdíj-előtakarékossági formák

Milyen szempontok szerint érdemes választanunk? Az alábbiakban ezt részletezzük.

2023.4.16.   


Öltözködési szabályok

PR-cikk

Mit kell viselni egy magyar kaszinóban? Egyáltalán létezik rá valamiféle etikett, hogy miben illik belépni?

2023.4.12.   


Tanácsok nyárigumi-vásárláshoz

Manapság rengeteg a női sofőr és autótulajdonos, és köztük azért bőven akad olyan, akinek a nyári gumivásárlás sem okoz gondot.

2023.3.6.   


Rattan bútorok

Rattan bútorok: a modern stílusú időtlen klasszikus

2023.2.8.   


Fények vakondja – irodalmi pályázat

Zana Anita

Immár 12. alkalommal hirdették meg a „Fények vakondja” elnevezésű pályázatot.

2023.1.30.   


Biztonságos családi autók

Biztonságos családi autók az anyukák igénye szerint.

2023.1.23.