Az Ördög, mint mesélő


Sajtóhír  2011.4.16. 18:25

„Nem hiszek abban, hogy egy nemzet irodalmát földrajzi határok szerint is fel kéne osztani...”

A pozsonyi MEDIAN Kiadó gondozásában jelent meg idén áprilisban a Pokoli szimfóniák – Négy kisregény az Ördög tolmácsolásában c. könyv. A rendhagyó kisregény-antológia Bíró Szabolcs szerkesztésében látott napvilágot, aki a kötettel elsősorban a szellemi határokat kívánta ledönteni szlovákiai magyar és magyarországi magyar irodalom közt, hiszen három magyarországi és két felvidéki szerző dolgozott együtt a projekten.

„Nem hiszek abban, hogy egy nemzet irodalmát földrajzi határok szerint is fel kéne osztani” – nyilatkozta a dunaszerdahelyi író. „Felvidék, Erdély, Vajdaság, Kárpátalja szerzői is ugyanazon a nyelven alkotnak, ezt én kizárólag magyar irodalomként vagyok hajlandó elfogadni, és feleslegesnek tartom, hogy mi magunk, alkotók ékeljünk trianoni határokat a művészetbe.”

A Pokoli szimfóniák szerzőinek két játékszabályt kellett betartaniuk: történetük Európában játszódjon, és valamiféle formában bukkanjon fel benne maga Lucifer is. Ezen túl szabad kezet kaptak, így a végeredmény igazán sokszínű lett, a könyvet nem nagyon lehet egyetlen műfaji kategóriába sorolni. Az egyes alkotók – Angyal Sándor, Jonathan Cross (Benyák Zoltán), Nolik Antal, Michael Mansfield (Mészáros Mihály) és Bíró Szabolcs – az irodalom különböző szféráiból érkeztek, a posztmodernebb irányzatoktól a háborús kalandregényen keresztül a misztikus thrillerig számos műfajt képviselnek.

A történetek mozgatórugója, központi témája minden esetben az ember, a maga esendő, bűnös mivoltában, a könyv különlegessége pedig, hogy az egyes kisregényeket maga az Ördög (Angyal Sándor) köti össze suttogó monológokkal.

Az olvasók legkönnyebben különböző online könyvesboltokban találhatják meg a kötetet, mely mind Magyarországon, mind Szlovákiában elérhető lesz. Az érdeklődők a www.pokszim.freeblog.hu oldalon tájékozódhatnak a könyvbemutatók, író-olvasó találkozók helyszínéről és időpontjáról.

KIADÓ: MEDIAN Kiadó
KIADÁS ÉVE: 2011
OLDALSZÁM: 316
ISBN: 978-80-89459-10-0



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Rendelkezési nyilvántartás - meghatalmazás

Jogi segítség olvasóinknak. Elmagyarázzuk mi a kapcsolat a Meghatalmazás és a Rendelkezési Nyilvántartás között.

2023.10.13.   


Fókuszban a látás és a diabétesz

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete idén is megrendezte „Egy csepp egészség” elnevezésű egészségnevelési, sport- és szabadidős családi napját Szolnokon.

2023.9.12.   


Ahol a képzelet és a valóság összeér

Sajtóhír

Interaktív tárlatvezetést tartottak látássérültek számára Szolnokon Sinka Péter grafikusművész alkotásaiból.

2023.8.30.   


A legnagyobb balesetek a Forma1-ben

A Formula-1, az autóversenyzés legmagasabb szintje, a világ egyik legizgalmasabb és legveszélyesebb sporteseménye. Hatalmas rajongó bázissal rendelkezik...

2023.7.17.   


A zenélés 3 előnye

PR-cikk

A zenélés kihat a mentális, a fizikai és az érzelmi egészségünkre is. Miért érdemes vele foglalkozni?

2023.6.30.   


Harmadik generációs fűtőfilm

Mi az a harmadik generációs fűtőfilm és melyek az előnyei? Utánajártunk a kérdésnek.

2023.5.24.   


A történelem legnagyobb kaszinórablásai

PR-cikk

Mivel a kaszinókban sok pénz van, könnyen a tolvajok célpontjaivá válnak.

2023.5.9.   


A világ legjobb pókerjátékosai

PR-cikk

A pókert egyesek szerencsejátéknak tekintik, mások az elme és mindenekelőtt az idegek játékának tartják.

2023.5.9.   


Nyugdíj-előtakarékossági formák

Milyen szempontok szerint érdemes választanunk? Az alábbiakban ezt részletezzük.

2023.4.16.   


Öltözködési szabályok

PR-cikk

Mit kell viselni egy magyar kaszinóban? Egyáltalán létezik rá valamiféle etikett, hogy miben illik belépni?

2023.4.12.   


Tanácsok nyárigumi-vásárláshoz

Manapság rengeteg a női sofőr és autótulajdonos, és köztük azért bőven akad olyan, akinek a nyári gumivásárlás sem okoz gondot.

2023.3.6.   


Rattan bútorok

Rattan bútorok: a modern stílusú időtlen klasszikus

2023.2.8.