Emese meséi
Tudósítás Dráfi Emese fergeteges hangulatú könyvbemutatójáról, amelyre Révkomáromban került sor.
Dráfi Emese első könyve, amely egy sorozat bevezető része, Lányregény felnőtteknek címmel jelent meg nemrég a szerző magánkiadásában. Az életben vannak meghatározó pillanatok, amelyeket észre kell vennünk ahhoz, hogy fejlődhessünk. Az igazi Mesterek azt tanítják velünk: legyünk tudatosak! Ezt a legnehezebb megértenünk, ám, ha egyszer rájövünk, mit is jelent ez pontosan, attól kezdve kalanddá válik az életünk. A sajátos stílussal megírt alkotás közvetlen hangon szól mindenkihez, aki a kezébe veszi a könyvet.
A könyv bemutatójára a közelmúltban került sor Révkomáromban, a Csemadok-házban. A teltházas író-olvasó találkozót nagy érdeklődés övezte, amit az is bizonyított, hogy a szerzővel való beszélgetés után a közönség soraiból sokan feltették kérdéseiket. Dráfi Emese beszélt arról, hogyan született meg benne a regény ötlete, milyen munkafázisokon haladt végig, hogyan zajlott az írás folyamata, milyen személyes élmények ihlették meg és miként ötvözte a valóságot a fikcióval. A történet egy szerelmi szálon keresztül vezet el bennünket oda, hogy elgondolkodjunk rajta, mindennek, ami velünk történik, oka és célja van. Nem is lehet másként, hiszen az életünk nemcsak az anyagi világ szintjén zajlik. Arra a kérdésre is válaszolt, miért döntött a magánkiadás mellett, és azt is elmesélte, milyen kalandok kísérték a könyv megszületését és kiadását. Majd kérésre egy rövid részletet is felolvasott a könyvéből, amelyet nagy tapssal jutalmaztak a jelenlévők. A beszélgetést Póda Erzsébet újságíró, író vezette.
A bemutató után a szerző dedikálta a könyvét, és készségesen válaszolt a közönség tagjaiban felmerült új és újabb kérdésekre. Az eseményt övező kellemes és jó hangulat az első perctől az utolsóig kitartott.
Stubendek László, a Csemadok Komáromi Alapszervezetének elnöke üdvözli a közönséget, Dráfi Emesét és Póda Erzsébetet
Teltház
Íme, a szerző és első regénye!
A fergeteges hangulatú beszélgetés utáni dedikálás
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Gálával és díjátadóval ünnepeltek
Tudósítás a Szolnokban rendezett nagyszabású rendezvénysorozatról.
2024.9.23.
Kire bízzuk házi kedvencünket?
Mi legyen a kisállattal, ha nem tudod magaddal vinni a nyaralásra?
2024.7.14.
Látássérültek rehabilitációja
Lezárult a látássérültek elemi rehabilitációjára kiírt pályázatok elbírálása, a kormány 600 millió forinttal támogatja a szolgáltatást.
2024.4.29. 1
Fények vakondja 2024: győztesek
Kihirdették a Fények vakondja irodalmi pályázat idei győzteseit. Részletek a cikkben.
2024.4.12.
Jogi tanácsadás a Vakok Egyesületénél
A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete kereken tíz éve működtet jogi tanácsadást, ezzel is segítve a vármegyében élő látássérülteket, ha eltévednek a folyton változó jogszabályok hálójában.
2024.3.9.
Tapintható történelem
Egy nem mindennapi interaktív tárlatvezetés látássérülteknek, melynek apropóját a szolnoki csata 175. évfordulója adta.
2024.3.7.
Látássérültek kézműveskedtek
A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének Móra Közösségi Terében Szolnokon kézműves foglalkozást tartottak látássérülteknek, a közelmúltban.
2024.2.18.
Készüljünk fel a téli autózásra!
Így készítsük fel az autónkat a téli kirándulásokra! Egy téli kirándulás mesés élmény lehet, hiszen annyi helyre látogathatunk el ilyenkor is.
2024.1.16.
Fények vakondja 13.
Az immár tizenharmadik alkalommal meghirdetett Fények vakondja elnevezésű pályázat egy országos verseny, amelyen látássérült és ép személyek egyaránt indulhatnak irodalmi alkotásaikkal.
2024.1.8.
Minek örül a férfi karácsonykor
Sztereotípiák és valóság. Tudd meg, hogy milyen karácsonyi ajándékoktól dobban meg igazán egy férfi szíve!
2023.12.3.