Hogy a kertünk szép legyen


PR-cikk  2020.7.24. 12:01

Széles termékkínálat az öntözőrendszer webshopban!


A kertünk akkor lesz igazán szép, ha odafigyelünk a növényeinkre és megfelelően gondozzuk azokat. Nem mindegy például, hogy milyen fekvésű területet és milyen minőségű talajt biztosítunk a számukra. Mindemellett pedig, a megfelelő mennyiségű vízzel is el kell látnunk őket, ha azt szeretnénk, hogy szép virágokat és egészséges terméseket hozzanak. A nagyobb területeken érdemes automatizált öntözőrendszert használni, hogy ne kézzel kelljen a vizet eljuttatni minden egyes növényhez.


A legfontosabb alkatrész

Az öntözőrendszer vezérlő az egyik legfontosabb alkatrész. Úgy is mondhatjuk, hogy az a rendszer “agya”, irányítója. Azon keresztül állítunk be minden fontos adatot, például, hogy milyen gyakran kapcsoljon be, milyen szórástávolságokban működjön, illetve milyen időtartam lejárta után kapcsoljon ki. Az információk betáplálását követően, az öntöző magától működik és legfeljebb csak akkor kell hozzányúlnunk az öntözőrendszer vezérlőhöz, ha valamilyen változtatást szeretnénk eszközölni.

Az öntözőrendszer vezérlő fajtái

Többféle fajtája létezik például attól függően, hogy az egyes modellek milyen extra lehetőségeket tesznek lehetővé. Vannak, amikhez eső-, fagy-, illetve talajnedvesség-érzékelő vagy akár egy mini meteorológiai állomás is csatlakoztatható. A legtöbb egyébként már ilyen. Az öntözőrendszer vezérlőket aszerint is megkülönböztethetjük, hogy kültéri vagy beltéri, hálózati vagy elemes, fix vagy moduláris, illetve wifi-s vagy bluetooth-os kivitelben készülnek-e.


Az öntözőrendszer elemei

Ahhoz, hogy az öntözőrendszerünk megfelelően működjön a vezérlő mellett sok más termékre is szükségünk van. Csak, hogy néhányat említsünk a legfontosabbak közül: szórófejek és fúvókák, öntöző mágnesszelepek, vezérlőkábelek és csatlakozók, szelepaknák, illetve csövek és kötőelemek. A legjobb, ha ezeket egy helyről szerezzük be, így biztosan kompatibilisek lesznek egymással.

Esőmester, az öntözőrendszerek szakértője

Az Esőmester öntözőrendszer webshop azzal a céllal született, hogy megkönnyítse azok dolgát, akik egy kiválóan működő, kényelmesen telepíthető és használható, automatizált öntözőrendszert szeretnének kialakítani a növényeiknek. A felsorolt termékek mindegyike megtalálható az öntözőrendszer webshopban, sőt még a vezérlőhöz telepíthető eső- és fagyérzékelő is raktáron van.

Bármi is legyen az elképzelés, nincs akadálya annak, hogy megvalósuljon, csak ki kell választani a megfelelő alkatrészeket, kiegészítőket. A telepítés végrehajtásához természetesen szükség lehet arra, hogy segítséget kérjünk egy szakértőtől. Az Esőmester öntözőrendszer webshopban erre is lehetőség nyílik a termékek megvásárlása mellett.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Rendelkezési nyilvántartás - meghatalmazás

Jogi segítség olvasóinknak. Elmagyarázzuk mi a kapcsolat a Meghatalmazás és a Rendelkezési Nyilvántartás között.

2023.10.13.   


Fókuszban a látás és a diabétesz

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete idén is megrendezte „Egy csepp egészség” elnevezésű egészségnevelési, sport- és szabadidős családi napját Szolnokon.

2023.9.12.   


Ahol a képzelet és a valóság összeér

Sajtóhír

Interaktív tárlatvezetést tartottak látássérültek számára Szolnokon Sinka Péter grafikusművész alkotásaiból.

2023.8.30.   


A legnagyobb balesetek a Forma1-ben

A Formula-1, az autóversenyzés legmagasabb szintje, a világ egyik legizgalmasabb és legveszélyesebb sporteseménye. Hatalmas rajongó bázissal rendelkezik...

2023.7.17.   


A zenélés 3 előnye

PR-cikk

A zenélés kihat a mentális, a fizikai és az érzelmi egészségünkre is. Miért érdemes vele foglalkozni?

2023.6.30.   


Harmadik generációs fűtőfilm

Mi az a harmadik generációs fűtőfilm és melyek az előnyei? Utánajártunk a kérdésnek.

2023.5.24.   


A történelem legnagyobb kaszinórablásai

PR-cikk

Mivel a kaszinókban sok pénz van, könnyen a tolvajok célpontjaivá válnak.

2023.5.9.   


A világ legjobb pókerjátékosai

PR-cikk

A pókert egyesek szerencsejátéknak tekintik, mások az elme és mindenekelőtt az idegek játékának tartják.

2023.5.9.   


Nyugdíj-előtakarékossági formák

Milyen szempontok szerint érdemes választanunk? Az alábbiakban ezt részletezzük.

2023.4.16.   


Öltözködési szabályok

PR-cikk

Mit kell viselni egy magyar kaszinóban? Egyáltalán létezik rá valamiféle etikett, hogy miben illik belépni?

2023.4.12.   


Tanácsok nyárigumi-vásárláshoz

Manapság rengeteg a női sofőr és autótulajdonos, és köztük azért bőven akad olyan, akinek a nyári gumivásárlás sem okoz gondot.

2023.3.6.   


Rattan bútorok

Rattan bútorok: a modern stílusú időtlen klasszikus

2023.2.8.