Igaz történetek az életről


Szlávik Cyntia  2018.2.1. 0:29

A Percek, évek, döntések című kötet írónőjével, Póda Erzsébettel legutóbb Csilizradványon találkozhattak az érdeklődők.

Az író-olvasó találkozónak a helyi művelődési ház biztosított otthont.

A szép számban összegyűlt érdeklődők közt nők és férfiak egyaránt voltak, akik mind nagy figyelemmel hallgatták az írónőt, akit Zalka Judit faggatott. Mesélt életéről, arról, miért választotta hivatásának az újságírást, ismertette világnézetét, valamint szóba került a feminizmus is. Az utóbbiról kifejtette, régebben szívta magába az ezzel kapcsolatos információkat, elismeri a szüfrazsetteket, manapság azonban már nem tud azonosulni a nézettel. Úgy érzi, teljesen más irányt vett, szinte már nem is nevezhető feminizmusnak.


Zalka Judit kérdésére, hogyan születnek meg cikkei, elmondta, nem tud parancsszóra alkotni. Akkor teljesedik ki igazán tehetsége, ha egy téma inspirálja, megfogja, megérinti a lelkét. Sokszor addig motoszkál fejében egy gondolat, míg ki nem írja magából. A könyvben szereplő történetei mind megtörtént esetek alapján íródtak. Célja, hogy megmutassa olvasóinak, a világot nemcsak egy módon lehet látni, sok múlik a hozzáállásunkon. Könyve elején szerepel egy idézet: „Senki sem róhatja fel nekünk, hogy olyanok vagyunk, amilyenek, de azt igen, ha nem vagyunk önmagunk.” A műsorvezető ennek félreérthetőségére hívta fel a figyelmet. – Úgy gondolom – mondta Póda Erzsébet –, mindenki mindent úgy értelmez, ahogyan azt ő akarja. Ilyen szempontból minden félreérthető. Észre kell venni a lényeget, s annyit megfogadni egy-egy tanácsból, amennyit épp fontosnak tartunk.


A beszélgetés során felolvasásra került az írónő kedvenc írása, mely az Eső címet viseli. A történetet, amely hűen ábrázolja, milyen sokat tud változtatni egy napunkon a hozzáállásunk, nagy taps kísérte.

Szó esett Póda Erzsébet gyermekeknek írt könyvéről, Pilicke meséiről is. Pilicke egy kis manó, nevét az írónő nagymamájának szavajárása után kapta. A mesekönyv gyönyörű, színes képekkel van ellátva, a benne szereplő mesék saját gyermekeinek íródtak.


Az író-olvasó találkozó sikerrel zárult, sokan érdeklődtek a könyvek iránt, melyeket Póda Erzsébet személyesen dedikált.

A szerző felvételei



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Fények vakondja 2024: győztesek

Sajtóhír

Kihirdették a Fények vakondja irodalmi pályázat idei győzteseit. Részletek a cikkben.

2024.4.12.   


Életmódklub látássérülteknek

Sajtóhír

Ötletgazdag életmódklub működik Szolnokon.

2024.3.26.   


Jogi tanácsadás a Vakok Egyesületénél

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete kereken tíz éve működtet jogi tanácsadást, ezzel is segítve a vármegyében élő látássérülteket, ha eltévednek a folyton változó jogszabályok hálójában.

2024.3.9.   


Tapintható történelem

Sajtóhír

Egy nem mindennapi interaktív tárlatvezetés látássérülteknek, melynek apropóját a szolnoki csata 175. évfordulója adta.

2024.3.7.   


Varázs-eredmény

Sajtóhír

A vak amatőr színésznő, Szigeti Henriett, lett a legjobb mellékszereplő!

2024.3.4.   


Látássérültek kézműveskedtek

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének Móra Közösségi Terében Szolnokon kézműves foglalkozást tartottak látássérülteknek, a közelmúltban.

2024.2.18.   


Készüljünk fel a téli autózásra!

PR-cikk

Így készítsük fel az autónkat a téli kirándulásokra! Egy téli kirándulás mesés élmény lehet, hiszen annyi helyre látogathatunk el ilyenkor is.

2024.1.16.   


Fények vakondja 13.

Sajtóhír

Az immár tizenharmadik alkalommal meghirdetett Fények vakondja elnevezésű pályázat egy országos verseny, amelyen látássérült és ép személyek egyaránt indulhatnak irodalmi alkotásaikkal.

2024.1.8.   


Minek örül a férfi karácsonykor

Sztereotípiák és valóság. Tudd meg, hogy milyen karácsonyi ajándékoktól dobban meg igazán egy férfi szíve!

2023.12.3.   


Rendelkezési nyilvántartás - meghatalmazás

Jogi segítség olvasóinknak. Elmagyarázzuk mi a kapcsolat a Meghatalmazás és a Rendelkezési Nyilvántartás között.

2023.10.13.   


Fókuszban a látás és a diabétesz

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete idén is megrendezte „Egy csepp egészség” elnevezésű egészségnevelési, sport- és szabadidős családi napját Szolnokon.

2023.9.12.   


Ahol a képzelet és a valóság összeér

Sajtóhír

Interaktív tárlatvezetést tartottak látássérültek számára Szolnokon Sinka Péter grafikusművész alkotásaiból.

2023.8.30.