A holnap ereje


Kiss Adrienn Éva  2013.12.12. 4:10

Holnap minden más lesz. Holnap minden jobb lesz. Holnap minden könnyebb lesz. Miért is?

Mindannyian hallottuk már az adott helyzetben szinte felfoghatatlan jelentéssel bíró mondatot: „Az idő minden sebet begyógyít.” Ilyenkor arra gondolunk: „Na, persze, ő már csak tudja!” Meg arra, hogy az illetőnek fogalma sincs a helyzetünkről, mit tudhatna hát a jövőnkről. Ám, ahogy telik-múlik az idő, rendszerint mégiscsak beigazolódni látszik ez a kedvesen biztató kijelentés.

De mi lehet az oka annak, hogy évek, hónapok, netán már hetek múltával olyan szintű változásokra kerüljön sor, amelyek korábban elképzelhetetlennek tűntek?
A válasz nem könnyű.
Talán arról lehet szó, hogy ami a jelen pillanatban égető problémának vagy kilátástalan helyzetnek tűnik, idővel veszít a jelentőségből, és már nem látjuk annyira nehéznek a feldolgozását. Emellett, előfordulhat, hogy ha kissé eltávolodva, már utólag visszatekintve szemlélünk valamit, akkor egy objektívebb, reálisabb és ezáltal igazabb képet kapunk róla, mint akkor, amikor szenvedélyesen harcolunk érte vagy éppen ellene.

Gondoljunk csak vissza! Hányszor volt olyan alkalom életünk során, amikor úgy tűnt, minden összeomlik körülöttünk. Egy párkapcsolat vége, egy barátság megszakadása, egy szerettünk elvesztése. Mindegyik mély sebet ejtő és teljességgel felfoghatatlan akkor, amikor megtörténik. Mégis, ha kicsit letisztulnak a dolgok körülöttünk, és kicsit más szemmel látjuk az eseményeket, máris jobban körülrajzolódik, mi is történt velünk.

Utólag a fájdalom enyhül, a sebek gyógyulni kezdenek, majd szépen lassan alig látható méretűre össze is húzódnak. Ez persze nem jelenti, hogy megfeledkezünk egy-egy számunkra egykor fontos személyről, vagy élethelyzetről. Azt jelenti csupán, hogy tovább tudtunk lépni, és esélyt tudtunk adni magunknak, hogy jobban és nyugodtabban éljünk.

Ha hiszünk a sorsban, és abban, hogy minden okkal történik, máris egy parányi előnnyel indulunk a nehéz időkben. Higgyünk abban, hogy idővel minden jobb lesz! Higgyünk a holnap erejében!



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Talán nem késő!

Kovács Márta

Néha nem látunk, nem hallunk és nem gondolkodunk...

2013.12.19.   


Ha az élet citrommal kínál

Halász Kata

Készíts belőle limonádét vagy kérj hozzá martinit, tequilát – agyonkoptatott mondás, ami arra utal, hogy jó adag valóságalapja van.

2013.12.18.   


Újrakezdés

Kozma Eszter

Egy ismerősöm mondta, hogy a fejlődés talán s legegyszerűbben a változással azonosítható.

2013.12.17.    1


Harag

Nagy Erika

Nemrég hallottam az alábbi kis történetet, és szerintem sokan magukra ismernek benne.

2013.12.10.   


Holnap, másnap

Nagy Csivre Katalin

Tiltakoztam! Farkasszemet néztem a halállal, időt kértem, és alkudtam.

2013.12.6.   


Az álmokért küzdeni kell

Tompa Orsolya

Vannak napok, amikor azon gondolkozunk, „Mi lett volna ha…?”

2013.11.10.   

A rovat további cikkei

Kis és nagy újrakezdéseink

Faar Ida

Újrakezdés. Mindannyian megtapasztaltuk már minden kínját-keservét, és a változások utáni felszabadító megkönnyebbülést.

2013.11.7.    13


Régi célok, új hozzáállások

Palkó Emese

Közeledik az újév. Egyre erőteljesebben zakatolnak a gondolatok: vajon mit csináltunk volna másképpen az elmúlt esztendőben...

2012.12.31.