Másképpen szeretni


Nagy Erika  2009.8.18. 3:50

A homoszexualitás nem bűn, nem is betegség, s mára a társadalmi megítélése is pozitív irányba változott.

Valahogy azonban mégis irritálja a társadalmat. Főleg kisebb településeken, ugyanis ott mindenki ismer mindenkit, és nehéz elhinnie a Mariska néninek, hogy az a jóravaló, jó kiállású férfi, aki az ő szeme előtt cseperedett fel, a saját neméhez vonzódik. Ha két lány lakik együtt, vagy nyilvánosan megpuszilják és megölelik egymást, azon valahogy nem botránkoznak meg az emberek. De két pasi! Az olyan más...!

Melegnek lenni szerintem olyan, mint a balkezesség. Azokat is megbámulták régen a másságuk miatt. És tiltották. Tűzzel-vassal harcoltak ellene az iskolákban. Ha kellett, fájdalmas körmösökkel szoktatták át őket jobbkezesnek, ami bizony gyakran okozott személyiségzavart, dadogást. Hogy miért kellett őket átszoktatni? Csak azért, mert hát micsoda dolog az, hogy valaki balkezes? Majd évek múltán jött a felismerés, hogy jobb egy boldog balkezes, mint a boldogtalan jobbos.

Semmi bajom a melegekkel, hiszen az azonos neműek iránti ösztönös vonzódás nem elhatározás kérdése. Azzal sincs bajom, ha egy férfi női ruhába bújik, és sminkeli magát.

De...

A közelmúltban külföldön jártam és csodáltam a királyi város nevezetességeit. Fotóztam rendületlenül, nehogy valamiről lemaradjak. Nem is maradtam le, ugyanis egy rövid, farmerszoknyába öltözött férfi jött velem szembe. Tapintat bennem is van, nem bámultam meg, de mikor pár méterre volt tőlem, hirtelen mozdulattal hátrafordultam, és katt...

Előítélet egy szál se, mégis olyan fura volt a látvány, olyan természetellenes. Szégyen ide, szégyen oda, megmosolyogtam. Az vesse rám a követ, aki még soha nem tett ilyet!

Amitől viszont kiráz a hideg, az a meleg és leszbikus felvonulás. Számomra visszataszító, ahogy a homoszexualitás átmegy kérkedésbe. Zavar, hogy ilyen módon tudatják, hogy mennyire büszkék a szexuális orientációjukra. Ilyenkor sokkal jobban tisztelem azokat a melegeket, akik átlagos ember módjára járnak-kelnek a városban, és képesek kulturált módon viselkedni és megnyilvánulni.



Hozzászólások

kati, 18. 08. 2009 11:53:50 kár
hogy azt a fotót nem csatoltad a cikkhez, vicces lett vóna
    
Nagy Erika, 18. 08. 2009 17:36:48 Re: kár
Kedves Kati, csatoltam, de szerintem azért nem lett a cikkel együtt közzé téve a fotó, mert olyan sokáig mosolyogtam, hogy a "nőfiú" annyira távol került tőlem, hogy hátulról akár nőnek is nézhetné az ember( mivel a hosszú haja össze volt kötve).
        
pfff, 28. 08. 2009 22:38:52 Re: Re: kár
Ez a cikk nem csak ostoba és fantáziátlan, de iszonyú homofób is. ráadásul olyan ordító közhelyekkel van tele, amelyektől az újságíróknak menekülnie kellene, nem ismételgetnie, mint aki valami szenzációt fedezett fel... mit jelent például az, hogy "előítélet egy szál se", mert ön elfogadja a transzvesztitákat, de jól esik nevetni rajtuk, mert olyan természetellenesek? és hogy érti azt, hogy a melegekkel nincs semmi baj, csak ne legyenek büszkék magukra, tanuljanak meg "kulturáltan" és normálisan viselkedni (ami, feltételezem, azt jelenti, hogy úgy, mintha heteroszexuális lenne)? komolyan kíváncsi vagyok, mi van az olyanok fejében, akik ilyen ellentmondásosan "gondolkodnak"! köszönöm a válaszát!
        
pfff, 28. 08. 2009 22:40:29 Re: Re: kár
Ez a cikk nem csak ostoba és fantáziátlan, de iszonyú homofób is. ráadásul olyan ordító közhelyekkel van tele, amelyektől az újságíróknak menekülnie kellene, nem ismételgetnie, mint aki valami szenzációt fedezett fel... mit jelent például az, hogy "előítélet egy szál se", mert ön elfogadja a transzvesztitákat, de jól esik nevetni rajtuk, mert olyan természetellenesek? és hogy érti azt, hogy a melegekkel nincs semmi baj, csak ne legyenek büszkék magukra, tanuljanak meg "kulturáltan" és normálisan viselkedni (ami, feltételezem, azt jelenti, hogy úgy, mintha heteroszexuálisak lennének)? komolyan kíváncsi vagyok, mi van az olyanok fejében, akik ilyen ellentmondásosan "gondolkodnak"! köszönöm a válaszát!
katóka, 31. 08. 2009 22:44:50
szerintem nincs gond ezzel a cikkel. a szerző a saját gondolatait írja le, és én egy szem homofóbiát sem találtam benne. (s ha lenne is benne, mi azzal a baj? mindenkinek meglehet a saját véleménye, ne már, hogy az legyen elítélve, aki esetleg más véleményen van...!) a normális homoszexuális viselkedés szerintem is az, ha éppúgy nem kérkedik két ember azzal, hogy "más", mint ahogy a két "nem más" sem kérkedik a nem másságával. világos? és az, hogy a travesztit megmosolyogja? nos lelke rajta! sokszor megmosolyogjuk embertársainkat, akkor is, ha nem homokosok, és nem is travesztik. vagy ön még sose tett ilyet, kedves embertársam? üdv: katóka
@


Kapcsolódó cikkek

Köztudott titok

Radvánszky Lola

„Az osztálybulin ott lesz Richárd is. Nagy önbizalommal és tapasztalattal rendelkező szakember, akit betegesen hajt a karriervágy...

2009.8.31.   


Meleg kérdés

Orbán Viktória

Emlékszem, amikor először belépett a gimnáziumi osztályunk ajtaján.

2009.8.31.  2   


„A szerelem a világ legnemesebb érzése”

Fodor Tekla

Ítélkezünk, szidalmazunk, mert úgy érezzük, megtehetjük. A társadalom folyton-folyvást háborog...

2009.8.28.  2   


Az éjszaka leple alatt

Varga Gréta

Van egy barátom. Ő más, mint a többi ember. Más határok mentén húzódnak számára az értékek, más normák vezérlik.

2009.8.27.   


Mezei virág

Madarász Ildikó

Ma egy virágcsokrot kaptam. Ajándékba. Hogy tudjam, hogy figyelnek rám, fontos vagyok, hogy én is figyeljek már rá...

2009.8.24.   


Hogy is van ez Amerikában?

Molnár Miriam

Nemrég a Manhattani Greenwhich Village-ben megvertek egy férfit, aki egy meleg bárból indult haza.

2009.8.22.   

A rovat további cikkei

Mindenki más

Kabók Zita

Minden országban és kultúrában vannak melegek.

2009.8.14.   


Egy átlagpolgár véleménye

Angyal Sándor

Melegek, homoszexuálisok, vagy ahogy pejoratív értelemben használják: buzik.

2009.8.12.  5   


Homofóbok vagyunk?

Halász Kata

A szakemberek szerint a homoszexuálisok aránya 2-10% közé tehető, ami meglepően kicsi arány ahhoz képest, hogy mekkora vihart kavar a téma.

2009.8.9.  2