Hamarosan találkozunk


Tompa Orsolya  2015.11.19. 1:50

Mondjuk régi és új ismerőseinknek, szívünkhöz közel állóknak, legjobb barátunknak.

Minden alkalommal elismételjük ezt a mondatot, amikor valamilyen formában kommunikálunk velük.


Komolyan is gondoljuk, aztán az idő múlik, a szó pedig tovaszáll. Szeretnénk, ha a találkozás valóra válna, hiszen annyi mondanivalónk van egymásnak. Annyi minden történik velünk. Dolgok, amiket szeretnénk megosztani legjobb barátunkkal, hogy ő legyen az első, aki értesül egy hírről. Egy hírről, ami számunkra a világot jelenti, ami megváltoztatja egész életünket. Ilyen egy szerelem, egy gyermekáldás, egy eljegyzés, egy kistestvér, vagy egy apró öröm az életben. Gyakran megesik azonban, hogy a találkozás csak várat magára, de nem jön össze. Először csak néhány nap telik el, az események folyamának sodrásába kerülünk, és a néhány nap megnyúlik. A megbeszélt találkozó megint a következő hétre tolódik, majd megint és újra és újra, és még mindig nem találkozunk.

Az élet zajlik továbbra is, az idő pedig múlik, és hiányzik a másik társasága, hogy megbeszéljük akár legbensőbb érzéseinket, félelmeinket, örömünket. De a várakozás továbbra is várakozás marad. A napokból hetek, később hónapok lesznek, és még mindig itt tartunk: hamarosan találkozunk! A kapcsolat nem szakad meg, de a beszélgetések rövidebbek és ritkábbak. Aztán a hónapokból évek lesznek, és mi még mindig nem találkoztunk. Mert az élet valahogy úgy hozza, hogy messzebb kerülünk egymástól, más utat írt elő számunkra.

Ne adjuk fel, hiszen az ember változtathat a sorsán! Ha valamit nagyon akarunk, azt előbb-utóbb meg is valósítjuk. Ha valaki igazán fontos nekünk, akkor szakítsunk rá időt. Tehát, ha azt ígérjük valakinek, hogy hamarosan találkozunk, akkor tegyünk is azért, hogy hamarosan találkozzunk! Ne feledjük: az élet rövid, az idő ketyeg, de sok minden belefér!



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Élet és idő

Oriskó Renáta

Fogalmak, amelyek összefonódnak, láthatatlan, de nagyon erős szálakkal kötődnek egymáshoz.

2019.10.19.    10


24 óra

Szendi Tünde

Egy nap, akárhogyan is nézzük, mindannyiunk számára 24 órából áll.

2018.12.28.    14


Rohanás

Póda Erzsébet

Megyünk. Rohanunk. Nyargalunk. Száguldozunk.

2018.12.2.    47


Kire jut idő?

Huszár Ágnes

A mai kor emberére jellemző, hogy rohan: állandóan siet valamit elérni, elintézni, elvégezni.

2016.1.14.    28


Nosztalgia

Nagy Erika

Rohanunk, leterheltek vagyunk, a szabadidő már-már luxusnak számít. Sok mindent kell egy napba sűríteni.

2015.12.15.    10


Ej, ráérünk!

Nagy Erika

Az időhiány nőnemű jelenség, legalább is Stefan Klein szerint. Ezzel nem értek egyet, ennek ellenére a mostani történetem főszereplője is egy nő.

2015.12.15.    5

A rovat további cikkei

Időcsapdában

Palkó Emese

Ismer valaki olyan nőt, aki nem érezte már huzamosabb ideig, hogy állandó időhiánnyal küzd, és mindenhol feladatok véget nem érő sorát látja?

2015.12.7.    13


Lassúság

Nagy Erika

Van egy ismerősöm, aki egy gyorsasági versenyen jócskán elvérezne.

2015.11.17.    8