Lassúság

Nagy Erika 2015.11.17. 1:33

Van egy ismerősöm, aki egy gyorsasági versenyen jócskán elvérezne.

Úgy tapasztaltam, vannak nők, akik azért esnek időcsapdába, mert annyi mindent vállalnak magukra, hogy ha a nap harminc órából állna, az is kevésnek bizonyulna. Vannak olyanok is, akik nem vállalnak sokat, de amit tesznek, azt nyugodtan, cseppet sem kapkodva teszik, így szinte mindig harcolnak az idővel. Az utóbbi idegen számomra, én mindig rohanok, hogy a dolgom végére érjek, de bevallom, ez meddő vállalkozás. Ennek ellenére valahogy mindig sikerül a fontos, halaszthatatlan dolgokat időben letudnom.

Van, hogy magam sem értem, miként sikerült. Ha valakire, akkor rám valóban jellemző az időcsapda, és köszönöm, már egész jól kijövünk egymással. Része az életemnek, annyira, hogy ha egy nap nem lenne sürgős dolgom úgy, hogy közben az órát lesem, akkor abba biztosan bele is betegednék.

Van egy ismerősöm, aki egy gyorsasági versenyen jócskán elvérezne. Nem tehet róla, ilyennek született. Ettől függetlenül egy aranyos, szerethető asszony. Csak egy baja van, nem észleli az idő múlását. Teszi a dolgát, megfontoltan, becsületesen, de a hatvan éve alatt még egyszer sem sikerült neki, hogy délben tálalja az ebédet. Volt és van is emiatt gondja, szinte naponta magyarázkodik. Most lássuk, miért is megy neki olyan lassan a munka! Egyszerű példa: kávéfőzés. Ez a művelet úgy zajlik nála, hogy bekapcsolja a gépet. Eddig minden rendben, így kell ezt csinálni. Közben beszél, s amíg ezt teszi, a kezével gesztikulál, annyira lassan, hogy szinte nyugtatóan hat arra, aki mellette áll vagy ül. De jobb, ha ül, mert akár álomba is vezényelheti a vendégét. Ja, a víz, az is kell. Vizet önt a gépbe, de közben háromszor hagyja abba a műveletet, mert beszéd közben nem tud koncentrálni a feladatra. végül sikerül, bár három perc biztosan eltelik.

Igen, igen, kávé is kell a gépbe. Rájött, s ez nagy siker. Leemeli a polcról a dobozt, kinyitja és ráeszmél, hogy reggel kifogyott, fel kell tölteni. Kinyitja a szekrény ajtaját, kivesz egy doboz kávét. Ujjaival próbálja kinyitni, de nem sikerül, ezért bemegy a szobába, hogy kihozza az ollót. Egyik fiók, másik, harmadik. A siker, abban volt. Kihozta, és elkezdte a műveletet. Amikor sikerült felnyitni, pár gramm őrlemény a pultra hullott. Nem kellett volna, mert precíz mozdulatokkal sepregetni kezdte az egyik kezével a másikba, majd a szemétkosárba. Kezet mosott, megtörölte. Öt perc az életemből.

Ekkor eszébe jutott egy fontos esemény, amit azonnal meg kellett osztania velem, nem tűrt halasztást. Hallgattam, közben arra gondoltam, hogy a kávét majd otthon iszom meg. Hat perc. Lassan negyed órája állt neki, hogy feketét főzzön nekem, de még mindig csak a vágyat érzem, nem az aromáját. Arra még öt percre volt szükség. De elkészült, s ez a lényeg.

Az időt jól beosztani nem is olyan könnyű feladat. Mint ahogy arra sem könnyű ráállnunk, hogy ne feszítsük túl a húrt azzal, hogy emberfeletti tetteket várunk el magunktól. Ne feledjük, Nagy Feró megénekelte az időbeosztást: nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás. Jó is lenne…