Rohanás

Póda Erzsébet 2018.12.2. 1:34

Megyünk. Rohanunk. Nyargalunk. Száguldozunk.

Sietünk. Sietünk. Sietünk. Gyalog vagy autóval. Többnyire az utóbbival. Loholni kell, úgyhogy nincsenek szabályok, nincsenek útjelzőtáblák, sem gyalogosok, sem többi autós. Csak mi vagyunk, csak az „én” van egyedül. Az „én” pedig siet valahova. Mindig siet, nagyon siet! Siet a munkába. Siet az üzletbe vásárolni. Siet a gyerekért az óvodába, iskolába. Siet az orvoshoz tablettáért. Siet a bankba a hitelért. Rohan a tárgyalópartnerhez. Rohan a fodrászhoz, a kozmetikushoz, a jósnőhöz. Rohan a pásztorórára. Rohan a postára vagy a hivatalba. Rohan a második emeletre. Rohan valahova, hogy mondják meg neki, mit csináljon.

Nincs időnk. Az „énnek” nincs ideje semmire. Nincs ideje hátrébb parkolni, csak a bejárat közvetlen közelébe. Nincs ideje a piros lámpára, sem a sorompóra. Nincs ideje sorban állni, sem várakozni valahol. Nincs ideje olvasni. Nincs ideje természetes módon szülni. Nincs ideje gyereket nevelni. Nincs ideje a szülői értekezletre. Nincs ideje a tanítási órára. Nincs ideje a vásárlókra. Nincs ideje az ügyfelekre. Nincs ideje köszönni az ismerősnek.

Nincs ideje meglátogatni a barátját, a rokonát, a családját, a szüleit, a testvéreit. Nincs ideje öregekkel beszélgetni. Egyáltalán nincs ideje másokkal beszélgetni. Nincs ideje sétálni, sem csevegve kávézni egy ismerőssel. Nincs ideje sütit, pogácsát vinni a szomszédba. Nincs ideje szétnézni, milyen csodálatosan szép a természet ősszel (télen, tavasszal és nyáron is). Nincs ideje meglátni mi az, ami elromlott, mi az, amit még meg lehet javítani, mi az, amin javítani kell, és mindazt a jót, ami még megmaradt.

Vakon, süketen, érzéketlenül sietünk, rohanunk, száguldunk.
Vajon hova a csudába?