Kitartásból jeles
Kitartónak lenni, a céljainkért küzdeni, elsősorban fejben dől el.
Mint minden más, ez is ott kezdődik, hogy az egyén milyen viszonyban van önmagával. Tudatos, határozott lélek nélkül a tetteink sem azt fogják igazolni, hogy mi mindenre képes, elszánt amazonok lennénk. Nem is ez a cél.
Egyfajta dologért lelkesedni és mindent megtenni nem egyszerű, még akkor sem, ha az ember odáig van azért, amit csinál. Legyen szó nyelvtanulásról, egy hobbi kialakításáról, vagy egy kitűzött cél eléréséről.
A női testben és lélekben hatalmas erők duzzadnak. Sokszor fel sem fogjuk, mennyi energia lapul bennünk, amíg valamihez komolyan hozzá nem fogunk. Felnövünk, megházasodunk, legtöbbünk már ugyanolyan óraszámban és fizikai megterhelésben dolgozik, mint férfitársaink. Közben gyermeket vállalunk, s belecsöppenünk az anyaság csodás világába. Mellette ugyanúgy kitartóan tesszük napi feladatainkat, a maradék időnkben erősítjük testünket némi alakformálással, ápoljuk a családi kapcsolatainkat, s mindezt úgy, hogy a napi 24 órába beleférjen. Igen, mi nők, ettől és nem csak ettől vagyunk igazán erősek, csodálatra méltóak és különlegesek. Nem torpanunk meg a nehézségek láttán, hanem emelt fővel, igazi harcosként nézünk szembe minden akadállyal.
S mi történik akkor, amikor a lelkesedésünk alábbhagy?
Megpihenünk. Erőt gyűjtünk, esetleg segítséget kérünk. Hisz minden nehéz nap után jön egy jobb, egy könnyebb, melynek feladatait ugyanolyan bátran és felelősségteljesen vesszük majd, mind az összes többit. Jó nőnek lenni!
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
A Randizhatatlan
A Randizhatatlan általában dekoratív nő, vagyis a mell-csípő-derékbőség alapvetően rendben van. Viszont van valami...
2014.8.18. 5 1
Kitartani, bármi áron...
Valamilyen kifogás mindig akad, ami miatt éppen el kell halasztani a válást...
2014.8.6.
Tarts ki!
Szeretlek, súgja a nőnek a filmbeli hős, és a szívem majd megszakad az elkeseredett lányért...
2014.7.28.
Kitartónak lenni
Gyakran használjuk a szót: kitartás. De pontosan mit jelent? Egy kifejezés, üres frázis, vagy annál valamivel több?
2014.7.21.
A nők és a kitartás
A nők kitartóak. Legyen szó nagy tervekről, álmokról, munkáról, kapcsolatokról, gyereknevelésről, mindennapokról.
2014.7.16. 1
A rovat további cikkei
A nők ereje
A nők kitartása ezer- és egyféle. A nők kitartása erős, még ha elsőre észre sem vesszük.
2014.7.11.
Miért kitartóbbak a nők?
Mert harcolnak az álmaikért, akár évtizedeken át, még akkor is, ha minimális esélyt sem látnak a megvalósulására...
2014.7.7. 1