A fiúk és a rend


Jády Mónika  2009.10.26. 10:50

Többször találkoztam már olyan fiús anyukákkal, akik azt panaszolták, milyen nehéz otthon rendet tartaniuk, a férjük plusz egy-két fiú mellett.

Bezzeg, mennyivel könnyebb dolguk van a lányos anyáknak! Nekik legalább a lányaik besegítenek a takarításba, és rendet tartanak maguk körül. Tényleg rendetlenebbek a fiúk, mint a lányok? És ha igen, miért?

Hatéves unokaöcsém, Balázs talán négyéves sem volt még, amikor először jelezte nálunk, hogy segítene mosogatni. Úgy gondoltam, hogy ha akkor, amikor még csak hátráltat a „segítsége”, azt mondom neki: nem lehet, te még ehhez kicsi vagy, ha egyedül csinálom, akkor gyorsabban megy, talán örökre elveszem a kedvét. Ezért hagytam, hogy egy széken mellém álljon, és ezt-azt elmosson a szivaccsal a mosogatószeres vízben. Igaz, így legalább kétszer annyi ideig tartott a mosogatás, mint egyébként. (És az is igaz, hogy ezt szülőként, napi szinten nehezebb megtenni, mint nagynéniként. De nálunk is volt olyan, hogy épp sietni kellett: akkor próbáltuk elvonni egy konyhán kívüli „játékkal” a figyelmét, egyikünk pedig gyorsan elmosogatott.) Most már ügyesen elöblögeti a tányérokat, poharakat, evőeszközöket. A sütésben-főzésben is szívesen segít. Szülinapi tortáját anyukájával együtt készítette, mamájának pedig segít metéltet szeletelni, miután a nagyi meggyúrta és kisodorta a tésztát.

Fürdés előtt sokáig szétdobálta a ruháit. A zoknit, pólót, alsóneműt kifordítva, ahogy lehúzta magáról, a földre dobta, hogy minél gyorsabban a kádban lehessen (imád pancsolni). Minden alkalommal elmondtuk neki (a legtöbbször az édesanyja, máskor – ha nem otthon aludt – a mamája, vagy én), hogy a nadrágot, amit még esetleg másnap felvesz, szépen össze kell hajtani, a többi ruhadarabot visszafordítani, és a többi mosnivaló közé tenni a kosárba. Ma már mindent szépen összehajtogat, és oda teszi, ahová való, anélkül, hogy erre figyelmeztetni kellene. Persze, ez nem ment egyik napról a másikra, sőt, egyik hónapról a másikra sem. Sok idő és következetesség kellett hozzá. Ha valaki esetleg azt gondolná, hogy unokaöcsém biztosan kivétel, és „lányos” fiú, téved. „Fiús” fiú ő: sokat futkározik, szeret biciklizni, görkorizni, úszni, szeret beleugorni a pocsolyába, benne van minden huncutságban, és nem sír, ha megüti magát, vagy oltást kap...

Szerintem sok anya ott rontja el, hogy automatikusan elkönyveli: a fiúk rendetlenebbek, mint a lányok, és ez ellen nem lehet semmit tenni. Lehet: csak, mint mondtam, következetesség és idő kell hozzá. Különben találkoztam már nem egy rendetlen lánnyal és felnőtt nővel is...



Hozzászólások

Sanyi, 26. 10. 2009 13:11:40 hm
Vitatkozhatnánk azon, hogy ki a rendetlenebb és ki nem, de én csak két rövid sztorit fűznék ide: Nyitrán kerestünk albérletet 6-an (3fiú, 3lány), mindannyian barátok. Nagyon sok helyen adták ki az utunkat arra hivatkozva, hogy nem szeretnének vegyes partit szállásolni. Ez még érthető is valamilyen szinten. A meglepő az volt, amikor már a második hölgy mondta nekünk a telefonba, hogy ha csak fiúk lennénk mindannyian, akkor szívesen fogad bennünket, de lányokat nem szállásol el, mert azok 100-szor rendetlenebbek. A másik pedig, hogy nemrég olvastam a CKM magazinban egy interjút Ági mamival, aki Magyarország vécésnénije. Azt nyilatkozta, hogy mindenképpen a fiúk a rendszeretőbbek, nem a lányok. Le lehet vonni a következtetéseket. :)
CéKá, 26. 10. 2009 17:16:46
Lehet, hogy a lányok akkor rendetlenebbek, ha "nem látja őket senki". Mert otthon biztos hogy rendet kell tartaniuk hétvégén övék a takarítás meg egész életükben csak azt hallják az anyjuktól hogy legyenek rendesek. Meg az is biztos hogy a fiúkat nem macerálják a takarítással otthon . Mondjuk férfivécében még nem jártam így nem is tudom eldönteni melyik a rendetlenebb büdösnek viszont totál büdösebbek... Ez tény!!!
    
Sanyi, 26. 10. 2009 18:52:30 Re:
Ahány ház, annyi szokás. - tartja a mondás. Holnap enyém a takarítás és talán még a kaját is én főzöm. Találkoztam olyan lánnyal is, aki 18 évesen nem tudott kenyeret szelni, de még teát főzni sem. A nevelésüktől függ - és arról is van itt szó :)
Mónika, 26. 10. 2009 21:42:17
Köszönöm az értékes hozzászólásokat : ) Jády Mónika
vivi, 27. 10. 2009 22:18:14
nemtom... nekem a húgom nem rak rendet hiába kiabálnak vele a szüleim. én meg nem bírom elnézni a rendetlenséget elrakodom helyette is. pedig minket ugyanazok a szülők neveltek. nem is váltak el és nem is házasodtak újra. mégis teljesen mások vagyunk pedig mind a ketten lányok vagyunk. szerintem embere válogatja ki milyenné alakul.
    
Monika, 29. 10. 2009 12:46:46 Re:
Igen,à testvérek nem egyformák.tizenévesen én is rendetlenebb voltam a húgomnál, ezt anyu a szememre is vetette mindig.De aztán eljött az az idö is, amikor magamban elismertem,anyunak igaza van,nagyobb rendet kell tartanom a szekrényemben/szobámban. Ùgyhogy nem volt hiábavaló a sok nevelés... Bàr azért tizenévesen Sem voltam borzasztóan rendetlen. De soha senki nem rakodott el helyettem.
@


Kapcsolódó cikkek

Lányok, fiúk – gyerekek

Póda Erzsébet

Hányszor, de hányszor panaszkodnak a nők arra, hogy nem értik őket meg a férfiak!

2009.10.29.  6   


„A” és „B” típusú egyedek

Madarász Ildikó

Nekem is van két ilyen típusú modellem.

2009.10.22.   


Szoknya és katonadolog

Dráfi Emese

Nem tudom pontosan, hogyan kell fiúnak nevelni a fiút, és lánynak nevelni a lányt.

2009.10.16.   


Beszélgessünk? Beszélgessünk!

Angyal Sándor

A nevelésről beszélnünk kéne? Vagy cselekedni inkább?

2009.10.11.   


Mi ezzel a baj?

Nagy Erika

Mikor az embernek gyermeke, vagy unokája születik, olyan szépen megálmodja, hogy ha nagyobb lesz, milyen ruhába fogja öltöztetni.

2009.10.9.  5   

A rovat további cikkei