Férfi a konyhában

Révész Enikő  2009.6.7. 5:52

Főiskolás koromban vacsorára invitált egy fiú.

Mikor a kollégiumi szobatársnőmnek megemlítettem, hová készülök, és hogy a fiú fog nekem vacsorát főzni, olyan rosszallóan nézett rám, mintha épp azt mondtam volna, hogy aznap este egy orgián veszek részt. Vajon miért hisszük, mi nők, hogy lusta és semmirekellő az a nő, aki a házimunkákba bevonja a férfiakat?!

Egyik barátnőm, Kati, vállalkozó. Akkor dolgozik, amikor épp van munkája. És általában van neki bőven. Emellett még otthon elvégzi a napi teendőket, süt-főz, mos, vasal, takarít. Lakása mindig tiszta, nem tűri a rendetlenséget, és legszívesebben minden nap főtt ételt tenne a családja elé. A férje szerintem nem annyira elfoglalt, neki fél nyolctól négyig tart a munkaideje. Kertjük nincs, ahol dolgozgatna, viszont a házimunkában sem segít. De szerintem erről barátnőm is tehet. Együttélésük elején ugyanis Tomi, a férj, még hajlott arra, hogy ő is megmozdítson a konyhában ezt-azt, hisz nem olyan családból származik, ahol az anyuka körbeugrált maga körül mindenkit. Ha Tomi nekiállt mosogatni, szólt, hogy hagyja csak, majd ő megcsinálja. Ez párszor megtörtént, aztán Tomi már nem is próbálkozott. Végül pedig annyira elkényelmesedett, hogy akkor sem mosogatott el, amikor egyedül volt otthon. Amikor barátnőm hazament a kórházból a kisbabával, a mosogatóban találta szinte az összes poharat és jó pár tányért. Kati mindig azt látta otthon, hogy édesanyja kiszolgálja az egész családot, és maga végez minden házimunkát. Ő ugyanezt viszi tovább.

Én sem láttam mást otthon. Édesanyám a legtöbbször akkor is meleg vacsorát főzött (de nem ám valami villámgyorsan összeüthető menüt), ha ötkor ért haza a munkahelyéről, mindig tisztaságot és rendet tartott – teljesen egyedül (később a segítségemmel). Mindig úgy éreztem, hogy nincs ez így rendjén. Teljes állás mellett a háztartást maga vezette, de a kerti munkából is kivette a részét. Apunak akkor sem jutott eszébe, hogy elmosogasson, amikor anyu már alig állt a lábán. Bár nem is nevelték ilyesmire, hisz édesanyja még a régi világban élt, és háztartásbeli volt.

Bár nem tartottam helyesnek, bennem is az rögzült, hogy minden nőinek tartott feladatot maximálisan el kell látnom – segítség nélkül. Én is voltam már úgy jó párszor, hogy azt mondtam: hagyd, majd én megcsinálom. Utána viszont kapcsoltam, hogy ez így nem lesz jó, oda kell figyelnem, hogy ne mártírkodjam, ha a párom éppen hajlandó kivenni a részét a munkából, és úgyis fáradt vagyok. Mert a végén még úgy járok, mint a barátnőm.

Szerintem abból a szempontból is jó, ha a párunkat nem tiltjuk ki a konyhából, hogy akkor legalább ő is tudja, mit mennyi időbe telik elvégezni, és hogy mindez nem olyan egyszerű. Szerintem úgy jobban meg tudja becsülni a nőinek tartott munkákat. Ha mindig azt mondjuk, hogy nem kell segítség, még azt gondolja, hogy nekünk ez úgysem esik nehezünkre – és biztosan az ő számára sem lenne nagy kihívás, meg hát, mi úgyis fél kézzel elvégezzük az összes teendőt....

Hozzászólások

@

Küldés