Házimunkára fel!
A házimunka olyan munka, amely ha el van végezve, senki nem veszi észre, de ha nincs, mindenkinek rögtön szemet szúr.
Valamint a házimunka olyan dolog, amihez senkinek sem fűlik igazán a foga. Pedig, van belőle bőven: mosás, takarítás, vasalás, főzés, viráglocsolás, porszívózás, felmosás, mosogatás, fűnyírás stb.
Persze megint megérkeztünk oda, hogy ki végezze a házimunkát. Hagyományos felfogás szerint a házimunka a nő dolga. Ez azonban ma már nem ilyen egyszerű. Ma már a nők is ugyanúgy dolgoznak, mint a férfiak, és nem marad olyan sok idejük a házimunkára. Ennek ellenére sok férfi még mindig elvárja, hogy a nő főzzön, mosson, takarítson, és eszükbe sem jut, hogy egyszer-egyszer felporszívózzanak, vagy levigyék a szemetet, netán elmosogassanak. Sőt, sok pasi azt sem veszi észre, ha ki lett takarítva, és ugyanúgy cipővel a lábán megy be a lakásba, vagy elpotyogtatja a kenyérmorzsát.
Nos, hogy ezért ki a hibás? Szerintem, nem lehet csakis és kizárólag a férfiakat hibáztatni. Ugyanúgy – vagy inkább leginkább? – hibás az anyuka, aki úgy neveli a fiát, hogy mindent megtesz érte, vagyis elkényezteti. Elpakol a szobájában, reggelit vagy ebédet csomagol neki, összeszedi a koszos ruháját stb. Így természetesen nem fogja megtanulni a fiú, hogy pakoljon el maga után és nem fogja megbecsülni mások munkáját sem, mert nem látja, hogy mindez mennyit ér. Ha neki is ugyanúgy fel kéne porszívóznia, rendet raknia a szobájában, kivinni a szennyest a szennyestartóba, berakni a koszos edényt a mosogatóba, letörölni maga után az asztalt stb., akkor a fiúk is megtanulnák, hogy nekik is ki kell venni a részüket a házimunkából.
Illetve hibásak a nők is, hiszen elnézik, hogy a párjuk nem csinál otthon semmit, illetve természetüknél fogva anyáskodnak a férfiak fölött, vagyis folytatják azt, amit a fiú édesanyja elkezdett. Vagy ha nem, akkor meg inkább megparancsolják, hogy csinálják meg ezt, vagy azt netán kiabálnak a párjukkal, hogy nem képesek semmire. Ezzel pedig még inkább elmegy a kedvük a férfiaknak a házimunkától. Szerintem, ez mind nem jó megoldás. Mint tudjuk, ahhoz, hogy a pasikat rávegyünk olyan dolgokra, amiket nem szeretnek, okos gondolkodásra van szükségünk, valamint meg kell őket dicsérni minden egyes kis feladat elvégzése után.
Mondjuk, vannak olyan nők is, akik inkább megcsinálják maguk a házimunkát, mert szerintük a párjuk nem elég alapos, nem elég ügyes. Nos, ezek a nők maguknak köszönhetik, hogy nekik soha nem segít a párjuk.
A legfontosabb dolog szerintem a kommunikáció illetve az, hogy már a kezdetek kezdetén hangot adjunk annak, hogy elvárjuk a partnerünktől, hogy besegítsen majd a házimunkába. Nem kell rögtön véresen komolyan gondolni ezt, természetesen. Vicces formában is meg lehet oldani. Én is ezt teszem. Még a szüleimmel élek, és ott azért nem várom el tőle, hogy felporszívózzon, vagy elmosogasson. Tehát, amíg én ezt megcsinálom, addig ő a tévét szokta nézni. Ilyenkor mindig azt mondom: élvezze ki a pillanatot, mert nálunk ilyen nem lesz, és neki is segítenie kell.
Egyébként is azon gondolkodtam, hogy tulajdonképpen milyen tipikusan férfiaknak való házimunka létezik? Hát, nem sok. Ott van például a fűnyírás. De ez csak szezonális, és nem kell túl sűrűn végezni. Két- vagy háromhetente elég füvet vágni. Ezen kívül van még valami? Ha mondjuk, elromlik valami, akkor megszerelik. De ez sem történik meg minden nap. Favágás? Manapság már szinte minden háztartásban gázfűtés van. A bekapcsoló gombot pedig a nők is meg tudják nyomni.
Szóval, szerintem a férfiak is beláthatnák, hogy mi nők jóval többet dolgozunk otthon, mint ők, és igazán nem kéne problémát jelentenie számukra, hogy legalább levigyék a szemetet, besegítsenek a takarításban, meglocsolják a virágot, felporszívózzanak, és néha kiteregessék a ruhákat. Nekünk még mindig ott van a mosás, vasalás, főzés, mosogatás, felmosás stb.
A férfiak számára pedig van egy jó hírem: azt olvastam valahol, hogy amerikai kutatók arra jutottak egy kutatás kapcsán, hogy a több házimunka egyenlő a több szexszel! Mivel „ha egy férfi házimunkát végez, akkor a nő úgy érzi, hogy valóban törődik vele, és nem csupán szolgálónak tekinti. Viszont ha a nő állandó stresszben él a kaotikus háztartás miatt, és a párja a tévé előtt henyél, miközben ő porszívózik, az bizony hervasztóan hat a szexuális vágyára.”
Szóval, házimunkára fel, és a jutalom nem marad el! Hú, ez még rímel is!
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Házimunka, a miénk!
A nők többsége még akkor is ragaszkodik hozzá, ha egyáltalán nincs megbecsülve – csak el ne vegyék tőlük!
2009.6.28.
A verseny
És jön a következő feladat: zokniválogatás! Kapok magam elé egy, csak nagyanyámnál látott vékát, tele zoknikkal.
2009.6.26.
Aerobik vagy meggyszedés?
Néhány napja kedvet kaptam egy kis aerobikozáshoz, mivelhogy nyakunkon a jó idő, és kinőttem a bikinimet.
2009.6.24. 1
Asszony dolga
Az elvégzendő házimunka nagy része láthatatlan háttértevékenység, s bizony sok esetben nem ismerik el valódi munkaként.
2009.6.23.
Ki-ki a maga feladatát
Ha házimunkáról van szó, általában csak legyintünk egyet, és tovább folytatjuk a portörlést.
2009.6.18.
Házimunka, a mumus
Amikor a házimunka szóba kerül az ismeretségi körömben, általában furcsán méregetnek a többiek.
2009.6.16. 8
A rovat további cikkei
Tiszta a lakásod?
A rózsaszín gumikesztyűk támadása, avagy van olyan lakás, ahonnan öröm kijönni.
2009.6.11.
Házimunka, hej!
„Bűnösnek találta a bíróság azt a 12 éves fiút, aki házimunkáról folytatott veszekedés után lőtte le anyját tavaly az Egyesült Államokban...
2009.6.9. 1