Se kutyája, se macskája

Póda Erzsébet  2007.4.27. 11:58

Magányos az, akinek se szomszédja, se kutyája, se macskája nincs.

Magányos, akinek se családja, se barátja. Magányos, akit nem szeretnek, és aki senkit sem szeret. De nem lehet magányos az, akit szerető, törődő családtagok, rokonok, barátok, munkatársak vesznek körül. Ők nem magányosak, hanem társtalanok – a kettő pedig nem ugyanaz! Nem magányosak, csak éppen az állandó társ, férfi/nő, hiányzik az életükből.

Jócskán élnek közöttünk, akik képtelenek társ nélkül élni. Az érzés olyan erősen eluralkodik rajtuk, hogy végső elkeseredésükben az újságok hirdetési rovataiban keresik párjukat vagy az újrakezdést, vagy mindennapjaik minden percét ez a gondolat tölti be. Megfontolatlanul fejest ugornak egy új párkapcsolatba, amely általában újabb csalódást okoz. Hiszen már az sem érdekli őket, ki az a férfi/nő, akivel kapcsolatot létesítenek: összeillenek-e vagy sem, megértik egymást vagy sem. Vagy egyáltalán nem keresnek maguknak társat, és minden közeledést elutasítanak – még az őszinte, szívből jövőt is. Bezárkóznak, kínlódnak, örök vesztesnek érzik magukat, keserűek, boldogtalanok. Holott ha nyitottabbak lennének az élet dolgai, szépségei felé, könnyen átvészelnék a társnélküliséget, és másként élnék meg azt, hogy nincs mellettük egy ellentétes nemű ember. Észrevennék, hogy szerető családtagjaik, megértő barátaik, kedves ismerőseik is vannak.

Sokan keseregnek a múlt eseményei felett, irigykednek mások sikereire, vagy mások életére, és ebből ered a magány-érzésük. Pedig nem kell sok ahhoz, hogy az ember elégedetten tudjon élni. Elég egy kis lazítás, önmagunkkal való foglalkozás, hódolás a kedvtelésünknek. Az élet sok problémát állít elénk, és egy-egy konfliktus megoldása is nagy siker az ember számára. Csak sajnos ezt nem így fogjuk fel. Pedig ha nyitott szemmel járnánk a világot, ha látnánk is, nemcsak néznénk, akkor ezt észrevehetnénk. Hiszen talán nincs a világon olyan ember, akit ne szeretne valaki, aki ne lenne fontos valakinek. A családjának, a barátjának, ismerősének, munkatársának, kliensének – és még sokáig sorolhatnám.

De sajnos hajlamosak vagyunk arra, hogy lebecsüljük, vagy észre se vegyük ezeket a kapcsolatokat, más emberek felénk irányuló szeretetét, és az élet apró ajándékait, örömeit. Különösek a nők esnek gyakran abba a hibába, hogy azt hiszik, ha nincs mellettük egy férfi, akkor már nem is érdemes élniük. Ha egészséges önbizalommal rendelkezünk, nyitottak vagyunk az élet, a világ dolgaira, hamarabb megtaláljuk életünk értelmét, mint kesergéssel, önsajnálattal, görcsös partner utáni vággyal.

Mert még a remeték, jógik sem magányosak, akik a sivatagba, vagy egy kietlen helyre vonulnak, ahol senki emberfia nem háborgatja őket. Ők is jól megvannak egyedül, s nem érzik magukat magányosnak. Az ok? Megtalálták lelki békéjüket. S ez a lényeg, amiről azonban könnyen megfeledkezünk! Sokan hiszik azt, ha társ lesz mellettük, nem érzik többé magukat magányosnak. Pedig a magány érzéséről nem a környezetünk tehet, hanem csakis saját magunk.

Bizonyíték erre az a sok-sok magányos ember, akiknek ugyan van férjük, feleségük, gyerekeik, emberek veszik őket körül – mégis elviselhetetlenül magányosnak érzik magukat, s az élet értelmét meg nem találva pótcselekvésekbe menekülnek.

Pedig e sokak számára kínzó érzés egy csapásra megszűnik, ha kibékülünk önmagunkkal, ha helyükre rakjuk lelkünkben a dolgainkat, ha harmóniában élünk. Csak meg kell próbálni, tenni érte -- és nem csak sajnálni és sajnáltatni magunkat, mert ezzel csupán a drága időnket vesztegetjük!

Hozzászólások

@

Küldés