Gyökerek (1)

Csaba Zsuzsanna  2008.5.19. 8:05

”A dolgok nem ott és akkor kezdődnek, ahol, és amikor észleljük őket.

A test és a léleknek nevezett megfoghatatlan gondolatvilág összefüggését tapasztaljuk, azonban bonyolultságuk, változatosságuk miatt nem tudjuk igazán megismerni.”

Ez a történet talán a gyermekkorban kezdődik. Már kisiskolásként jól tanultam, mert hamar kialakult bennem hogy meg kell felelni az elvárásoknak. Milyennek? Ez nem fogalmazódott meg. Pályaválasztásnál műszaki területre mentem, hogy bizonyítsam egy NŐ lehet olyan jó mint egy férfi bármelyik területen.

A 20-as éveim, a munkakezdés lassan más irányú igényeket is jeleztek, család, gyermek… Vajon képes vagyok ezekre? Komolyabb munkákat vállaltam, majd férjhez mentem, gyermekeim születtek. Kemény és nehéz volt teljesíteni a szakmai és magánéleti területen egyaránt, igazán egyiket se lehet tökéletesen művelni. Mindig úgy éreztem, a másiktól lopok el energiát.

A nővéremet nagyon szerettem, mert hányatott gyermekkorunkban egymásra támaszkodhattunk. Szép volt, okos, lelkemnek is testvére. 1995-ben bélműtétet hajtottak végre rajta, és ezt követően 2000-ban csontáttéttel rákot diagnosztizáltak nála. .A leletekből kiderült, hogy már a bélműtét során is jelen volt néhány rákos sejt, de ezt a leletet senki nem nézte. Neves professzor operálta, nővérem bízott benne, és nem ment külön utána, így semmilyen utókezelést nem kapott. A csontáttétnél már csak az időt lehetett húzni. És ekkor jött volt a dilemma: VELE kell lennem! Munkahely, család csak őutána! Mindig azt hittem nem vagyok képes arra, hogy másért komoly áldozatot hozzak. De ez nem is volt áldozat, hanem egy belső szükséglet – azonnal tudtam, hogy amit adhatok, az a szeretetem és az együttlét. Közben rólam kiderült, hogy Hepatitis C fertőzött vagyok, és ez sem a hosszú élet betegsége. De eltörpült a nővéremé mellett. Szinte minden időben vele voltam, munka, nővérem és utána a család. Emiatt a munkahelyemen felmondtak, így az utolsó hónapokat naponta vele tölthettem. Bár férjnél volt, de csak két embert kívánt és tudott elviselni: engem és egy barátnőjét. Mindent megtettünk, amit lehetett de megmenteni nem tudtuk. A kezeim között esett kómába, majd ment el. Az utolsó mondata az volt: Nagyon félek! Fogtam a kezét és azt mondtam: Ne félj, itt vagyok veled! Csak eközben tudtam meg, hogy mennyire szeretem!

A történések során pánikbetegségbe is estem. Azt hiszem a túlzott teljesítés, terhelés miatt jött elő. Ez a betegség menekülés: legyen mire fogni, miért nem csináljuk tovább. Az idegrendszerem öröklötten mindig gyengébb volt. Sajnos, elsődlegesen gyógyszerezik az ilyesmit, pedig az okkal és annak megszüntetésével kellene foglakozni. Elmentem egy kedves ismerős pszichológushoz, aki hamar rávezetett, hogy a „túlteljesítés” nem mások, hanem saját magam elvárása. És mint Münchhausen báró – megfogtam a hajamat és a gyógyszerezést hamar lecsökkentve, majd abbahagyva, kihúztam magam a pocsolyából.

Nővérem halálát követően a Hepatitis C-t elkezdték gyógyítani nálam, és bár 1:3 arány volt az esély, kigyógyultam. Akkor már keményen harcoltam, és bár depressziós tünetek jelentkeztek, munkahelyet változtattam, dolgoztam, és egy év meghozta a teljes gyógyulást számomra testileg, lelkileg.

Munkahelyemen egyre nehezebb helyzet alakult ki, s bár szakmailag nem volt gond, emberileg lehetetlen volt az elvárásoknak, elsősorban saját elvárásaimnak megfelelően teljesíteni. Közben elértem a nyugdíjkorhatárt, nyugdíjba mentem, és nyugdíjasként folytattam a munkát. Többször rosszul lettem, szív, fejfájás, stb. Végül azt mondtam, majd csak történik valami, ami megszabadít. Persze kiléphettem volna (fel is mondtam, csak addig agitáltak, amíg visszavontam), de a sokévesen felépített munkám, no és a kedvező jövedelem miatt sem volt erőm otthagyni.

Ezidőtájt meghalt egy barátunk, érrendszeri és rákos megbetegedésben, az unokanővéremnél pedig mellrákot diagnosztizáltak. Engem ekkor már közel két éve nem hívtak mammográfiára. Itt kezdődött a kálváriám. Próbáltam bejutni a mammográfiára, de mivel nem volt panaszom (nem igazán volt kitapintható tumor), azt mondták, várjak, míg behívnak. Még két év múlva is más kerületnél tartottak…

(Folytatjuk)

Hozzászólások

@

Küldés