Gyökerek (2)

Csaba Zsuzsanna  2008.5.20. 10:35

A történet folytatása.

Ekkor felkerestem az ANTSZ-t, ahonnan aztán kiemelten küldtek nekem, néhány hét után, egy behívót emlőszűrésre. Közben elkezdtem az Interneten privát lehetőség után kutatni. Találtam két mammográfia-ultrahangos vizsgálót, de közben megakadt a szemem a PET/CT leíráson. Ez az egész test szűrése az egyik legkorszerűbb: privát és gyorsan elvégzik, csak nagyon drága. Épp a 13. havi nyugdíjakat kaptuk: férjem, édesanyám és jómagam úgy döntöttünk, ez legyen a karácsonyi ajándék.

Elmentem egy ilyen vizsgálatra (előjegyzés után a várakozás néhány nap). A vizsgálat és stílus osztályon felüli! Másnap behívtak, és közölték, hogy az orvos akar velem beszélni. Kiderült: emlőtumor gyanú, a tüdőn pedig bizonytalan pöttyök vannak (ez lehet lezajlott gyulladás, de figyelni kell). Egy óra múlva a kerületi onkológián, majd két óra múlva a tüdőgyógyászaton voltam. Megvizsgáltak. Kontroll tüdővizsgálatot írtak elő, az onkológus a citológiára küldött, és két nap múlva megvolt az eredmény: rosszindulatú daganat. Néhány nap múlva sebészeti konzílium következett, ahol az onkológus kérése ellenére – évvége lévén – több mint egy hónap múlva írtak elő műtétre.

A munkahelyről azonnal kiléptem, mert nem tudtam mi vár rám. Tehát: történt valami, ami helyettem döntött!

A műtétre előkészítve kiderült, hogy a PET/CT nem elég, de elfelejtettek mammográfiát és ultrahangot csinálni. Először haza akartak küldeni, de tiltakoztam. Kemény harcok árán aztán időben megműtöttek. Vártam a szövettani eredményt, és hetek teltek el. Az orvosaim megbetegedtek, és az egyik asztalán elfeküdtek az anyagaim, leleteim. Újabb harcok következtek, majd hat hét után végre meglettek a leleteim. Ekkor az onkológus már a szokás szerint programozott, és azonnali hormonkezelést kaptam, a kemoterápia szükségtelen volta miatt a sugárkezelés beindítása következett.

Most jól vagyok, kapom a besugárzást, nincs különösebb megjegyzésem, a kezelőszemélyzet úgy szakmailag, mint emberileg osztályon felülien teljesít.

A tüdőellenőrzésre is próbáltam bejutni: nincs időpont, mert kevés az orvos és a megengedett létszámot korlátozzák. Sikerült időpontot szereznem, újabb CT lesz. De harcolni kell, hogy odaadják a leletemet, majd újabb kontroll, de az időpontért megint harcolni kell...

A tumorom kisebb, mint ahogy azt előre jelezték, nincs áttét, a sejtek nem estek szét, csak egy paraméter nem kitűnő, a prognózis 96%-os túlélés. Ez több mint a remélt. (Info a szakirodalomból.)

A családom furcsán fogadta a betegségemet. Mivel semmi látható bajom nem volt, ezért nem vettek komolyan, hiszen a másik betegséget is legyőztem. „Agyilag szétestem”: én meghalok a többiek pedig nem törődnek vele?! A legrosszabb a várakozás: a műtétre, a leletre, a kezelésekre. Bár étrendkiegészítőket szedtem és szedek, de a tehetetlenség nyomasztott, és nővérem negatív példáján okulva tudtam, hogy aki időt nyer, csatát nyer.

Közben 86 éves édesanyám, aki egy gyermekét már eltemette, azon szörnyülködött mi lesz vele nélkülem. Fiaim közül az egyik, szívemnek szülötte, vette a legkomolyabban, kiküldetését az állapotomtól tette függővé. A másik gyermekem külhonban van, időnként érdeklődik. A férjem nehezen szokta meg, hogy nincs már annyi testi-lelki erőm, mert mindig én voltam a család mozgatórugója, de beletanult a helyzetbe. Soha nem szokott szépeket mondani, de több mint harminc év házasság után a múltkor elszólta magát. Azt szeretné, ha addig élnék, amíg ő – vagy fordítva. Szóval nem tudja elképzelni másként.

Nem vagyok hívő, csak magamba és a körülöttem lévőkbe tudok kapaszkodni. Maga az életkor és a betegség is előidézi az összegzés szükségességét.

Nem meghalni készülők csak elemeztem a múltat, elfogadtam a jelent, és ezzel viszonylagos béke költözött belém. Azt hiszem ebben a helyzetben a kínai bölcselkedők hitvallása amit követnem kell:

”Ami elmúlt az nincs, ami lesz, azt nem tudhatjuk, a ma, a pillanat a biztos, ezért úgy élj, hogy minden percet élvezz!”

Hozzászólások

@

Küldés