Működő egyenjogúság

Vég Erzsébet  2007.3.24. 21:27

Ismerőseink körében egyetlen házaspárról tudok, akiknél szinte tökéletesen működik az egyenjogúság.

Fiatalok, nyitottak, határozottak. Felelősségtudó felnőtt emberek. Egyszerűen élnek egy kisvárosban. Öt éve házasok, a kislányuk, Barbara, hároméves -- nagy szeretetben és következetesen nevelik őt. Születése előtt mindketten a fővárosban dolgoztak, ingázva annyi más embertársukkal együtt. Barbara születése nagy változást hozott a házaspár életében. Az addig aktív, pörgős barátnőm lassított, és teljes odaadással látta el az édesanya, feleség és háziasszony szerepét. Számtalanszor cseréltünk eszmét könnyebb és mélyebb témákról. Soha nem éreztem, hogy tehernek vagy nyűgnek tartaná az otthonlétet, férje pedig mindenben segített neki.

Ahogy közeledett Barbara második születésnapja, a barátnőm egyre inkább szükségét érezte, hogy újra munkába álljon, közösségben dolgozzon és használhassa a kreativitását. A férje ugyanakkor kezdte megelégelni a munkáját, a hosszú utazásokat a fővárosba, így az igényeik szerencsésen „egybeestek”. Megállapodtak tehát, hogy a harmadik évben a férj marad otthon a kislánnyal. Ráadásul éppen építkezni készültek, ezért még inkább kézenfekvőnek tűnt ez a megoldás.

A diplomás barátnőm rövid keresgélés után talált is egy állást egy multicégnél, egész közel a lakhelyükhöz. Sajnos azonban, ez nem bizonyult megfelelőnek, ezért tovább kutatott, és ma már egy fejvadász cég elégedett munkatársa. Ennek következtében kiegyensúlyozott ember, feleség és anya. Munka után siet haza, és a nap hátralevő részét igyekszik Barbarával tölteni. Ezért határoztak úgy közösen (!), hogy egyelőre menzáról hoznak ebédet, a főzéssel nem pazarolja a drága időt, amit közösen tölthetnek. Most a feleség a családfenntartó, de ebből egyikük sem csinál ügyet. Miért is tenné? Ha mind a hármuknak jó így, miért ne választhatnák ezt a megoldást?

Barbara jól érzi magát a bőrében az apukájával. Természetesen hiányzik neki egy kicsit az anyukája, és kezdetben előfordult néhány sírós nap, de mára helyreállt a rend. Tudja, hogy apával más játékokat és másképp lehet játszani, mint anyával (és valljuk be: apa sok dologban még engedékenyebb is…), és azt is, hogy amikor délután anya haza ér, maradéktalanul csak vele foglalkozik.

A férj egy kicsit fáradt, de boldog apuka. Őszintén beszélt legutóbbi találkozásunkkor az otthoni élet, a gyereknevelés szépségeiről és nehézségeiről. Arról, hogy mennyire „hozzánőtt” a kislányuk, hiszen a tervrajzok intézésétől kezdve az ebéd hazaszállításán keresztül szinte mindent együtt intéznek. Kicsit furcsán érzi magát a babaklubban vagy az orvosi rendelőben, ahova többségében az anyukákkal mennek a gyerekek. Néha megmosolyogják, néha előre engedik, vagy éppen csodabogárnak tekintik. Saját bevallása szerint is jó és hasznos tapasztalat számára ez az időszak. Korábban is gondolta, hogy nehéz lehet egész nap, egyedül, egy gyerekkel, de most, hogy a saját bőrén tapasztalja, elismeréssel adózik a feleségének és általában az édesanyáknak. Kimondatlanul ugyan, de kicsit mintha azt sugallta volna, hogy minden apának meg kellene tapasztalnia, mit is jelent igazán huszonnégy órás szolgálatban lenni. (Ezt a gondolatát maximálisan támogatom, mert úgy érzem a férfiak többségének fogalma sincs a gyerekek körüli teendőkről.)

Barbara a nyarat még otthon tölti az apukájával – miközben majd zajlik az építkezés --, szeptembertől pedig óvodába megy a „nagylány”. Néha hétvégén a nagyszülők is besegítenek, és magukhoz viszik az unokát két napra, hadd pihenjenek és legyenek kettesben a fiatalok!

A ház tervrajzait látva elismerésem fokozódik. Egy szép, takaros, egyszerű otthon képe elevenedik meg a papírokat nézve. Látszik, hogy a leendő lakók a realitás talaján élnek. Tiszta vonalak, semmi fényűzés, előnyben a praktikus szempontok. Manapság, amikor annyi ember hagyja magát hangzatos kölcsönökbe verni, ők két lábbal állnak a földön. Felelősen döntenek, tisztában vannak a lehetőségeikkel és a korlátaikkal.

Szerintem így kellene élni: egymást megbecsülve, tiszteletben tartva, kompromisszumokat kötve és felelősségteljesen. Csak így lehet testi-lelki egészségben családi életet élni, és gyermeket nevelni.

Hozzászólások

@

Küldés