Egy fantasztikus csapat

Kovács Márta  2011.9.29. 4:24

Amikor a legújabb őrület, a zumba, lesöpörte a parkettról az általam annyira szeretett aerobikot, teljesen kétségbeestem.

Most mi lesz velem? Alig néhányan maradtunk csak a tréningeken és bekövetkezett, amitől féltem: az utolsó aerobik óra. Azért a pár emberért, akik végig kitartottunk, teljesen érthető módon az edzőnek már nem igazán érte meg eljönni. És hát nekem a zumba nem nagyon jött be. Mit csináljak? Hova mehetnék mozogni olyan helyre, ahol emberek között lehetek, mert ez nekem nagyon fontos szempont. Tartozni valahová, egy jó csapatba – jó érzés. Ekkor jött az edző elsőre őrültségnek tűnő ötlete: „Gyere te is karatézni!” (Tudniillik ő egy személyben karatemester is) „Hiszen a lányodat úgyis mindenhova elkíséred, sok edzést végignéztél már, tudod miről van szó.

Már az is kisebbfajta felháborodást keltett szűkebb-tágabb családi körünkben, hogy miért kell a lányomnak karatézni? És most még én is elkezdem?! Szerencsére jól ismertem már az edzéseket, tudtam, hogy nem verekedni járnak oda a gyerekek. Gondoltam, mit veszíthetek? Lesz ami lesz, kipróbálom...

És bizony ennek már jó egy éve. Azóta, ha csak lehet, nem hagyok ki egyetlen edzést sem. Most már értem, miért tart ki a lányom már jó pár éve. Rátaláltam egy fantasztikus csapatra, ahol egyetlenegyszer sem nevettek ki! Hiszen senki sem úgy születik, hogy tudja már a technikákat, védéseket, katákat. Itt segítenek, hogy mindezt helyesen megtanuljam, és használni tudjam, mivel a gyengébbik nemet képviselem, bármikor szükségem lehet egy kis önvédelemre is.

A karate által mára az egész életem megváltozott – pozitív irányban. Sokszor volt már olyan, hogy egy nehéz, testileg-lelkileg kimerítő nap után,ott a dojóban kiadtam magamból minden negatív energiát, és teljesen feltöltődve vettettem bele magam újra a hétköznapokba. Pedig bizony néha nem egyszerű a gyerekekkel és fiatalabb felnőttekkel tartanom a tempót.(és felvenni a harcot az izomlázzal). Néha szó szerint nagyon kemények az edzések, de eddig még sikerült mindig átesnem a holtponton. Megtanultam legyőzni saját határaimat. Az, hogy ott a dojóban helytállok, pedig már megettem a kenyerem javát, hihetetlen erőt ad az élet más területein adódó problémák, stresszhelyzetek legyőzéséhez. Így van ezzel a lányom is, aki azelőtt például nagyon izgult egy-egy iskolai felmérő vagy feleltetés előtt. Ma már nincs ilyen gondja. Nagyon jól megtanulta kezelni ezeket a dolgokat. És szerencsére nincs gondja már a súlyfelesleggel és a helyes testtartással sem.

A karate által sok élményben volt részem. Például megadatott az a megtiszteltetés, hogy a magyar válogatott edzője tartott számunkra edzéseket. Rendszeresen veszünk részt edzőtáborokban, legyen az csak egynapos vagy a szokásos nyári, egyhetes, mindig nagy élmény.

A lányommal gyakran járunk kisebb-nagyobb versenyekre, mert főleg a gyerkőcöknek kell a megmérettetés. Jót tesz nekik, ha idegenekkel szemben is felmérhetik tudásukat. És micsoda öröm az, amikor dobogóra kerülnek, ha a dobogó legfelsőbb fokára állhatnak, éremmel a nyakukban!

Túl vagyok már az első övvizsgán is. Bevallom nagyon izgultam. Mindent maximálisan akartam teljesíteni, hogy igazán kiérdemelt legyen az az övszín-váltás. Hála mesterem tanításának, türelmének sikerült is a maximumot kihozni magamból.

És hogy mit szólnak az ismerősök? Csodabogárnak tartanak, mert „ennyi idősen” tiszta hülye vagyok, hogy edzeni járok. Szerintük. Mert már egyáltalán nem érdekel senki megjegyzése. Bizony akadtak olyanok is, akik ez miatt elmaradtak mellőlem. Nem hiányoznak. Kaptam valamit, ami mindennél jobb: egy érzést, hogy hinni tudok magamban, hogy képes vagyok még elérni dolgokat, amit eddig lehetetlennek hittem.

Hát kedves nőtársaim: „harcra fel!” Mindenkinek tiszta szívvel tudom ajánlani ezt a sportot, ami nem is sport, inkább egy életforma, melyben megtalálhatjuk saját magunkat, legyőzhetjük az akadályainkat, és ami a legfontosabb: egy jó csapatba tartozhatunk!

„OSU!”

Hozzászólások

@

Küldés