Hány életem van?


Wolner Annamária  2011.10.10. 4:55

Hány élete is van egy nőnek? Sajnos, csak egyetlenegy! S ebbe az egybe bele kell hogy férjen annyi minden: munkahely, család, háztartás.

„Miért is nem lehetek egyszerre két helyen, Istenem, miért nincs két életem?” – énekli a korabeli sláger. És valóban, hány élete is van egy nőnek? Sajnos, csak egyetlenegy! S ebbe az egybe bele kell hogy férjen annyi minden: munkahely, család, háztartás. És a szabadidő? Lehet hobbija egy nőnek, de a sok szerep mellett hogyan szorítsa ki azt a kis időt, amit erre szentel? Riportalanyaimmal ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

A virágok előbb hobbi volt, később hivatás lett

– Mindig is szerettem a szépet, s a virágok számomra örömet jelentettek. Már kislány koromban, falunk határában, vadvirágokat szedtem, és különböző csokrokba rendeztem, a kiskertünk virágaival. Közben eljátszogattam a színekkel, formákkal, és díszítettem, szintén magam alkotta dekorációkkal: gyöngyfüzérrel, masnikkal, szalagokkal. Később szerettem volna virágkötést tanulni, de akkoriban még nem nyílt erre lehetőségem. Így maradtak a virágok, és a csokorkészítés kedves időtöltésnek – meséli Andrea, miközben éppen egy gyönyörű csokron dolgozik. Lila és fehér rózsák, orchidea és rózsaszín apró szirmú virágok rendeződnek szabálytalanul, mégis tökéletes összhangban egymás mellé. – Az első gyermekem megszületése után, az anyasági szabadságról a korábbi munkahelyemre már nem tudtam visszamenni, így egy kis időt otthon töltöttem. Tavasz volt, nyíltak a virágok, én pedig minden nap friss csokrokat kötöttem, a magam örömére. Később már saját magam ültetett és nevelt virágokból. Jöttek a barátok, szomszédok: készítenék-e nekik is, lakásuk díszítésére. Örömmel tettem. Így talált rám az új munka: virágboltba kerültem dolgozni. Itt már nem csak hobbim, hanem hivatásom is lett a virágkötés úgy, hogy azt sosem tanultam. – mutatja felém a közben elkészült csokrot. – Menyasszony jön érte nemsoká. Ugye, szép lett?
– Csodaszép! – bólintok.

Rímfaragás, szigorúan szabad perceimben

Jolika már régen elmúlt ötven éves, és most jött el végre az idő, hogy a saját hobbijának szentelheti minden percét: – A versek már a gimnáziumban a szerelmemmé váltak. A gimnáziumban a magyar irodalom órát vártam a legjobban. Ügyesen fogalmaztam, és szerettem is írni, de saját versekkel nem próbálkoztam – meséli. – Férjhez mentem, születtek a gyerekek sorban. A hétköznapok, a munka és a háztartás közti ingázás elvette minden erőmet, és időm sem igen volt olvasni, írni. Meg aztán, az a világ akkoriban nem arról szólt, hogy egy asszonynak hobbija legyen. Pedig mennyire hiányoztak a betűk, a rímek, a szavak egymásutánsága, amikor azok kerek mondatokká állnak össze! A gyerekek aztán kirepültek, s én, egy sajnálatos betegség miatt otthon kényszerültem maradni. Ekkor jött el az én időm, na meg persze, a verseké – mosolyog, szemében huncut fény csillan. – Első verseimet még csak kockás füzetbe írtam, és nagyon élveztem az egész alkotó folyamatot. Játék volt számomra a szavakkal, képekkel, metaforákkal való „munka”. Később, miután megtanultam az internet kezelését, rátaláltam a különböző amatőr poéták oldalaira, ahová kis bátorítás után én magam is jelentkeztem. Mostanra egyre több időt töltök ezeken az oldalakon, minden nap születik egy versem, amiket megosztok. Barátságok alakultak ki más amatőr versírókkal, eljárunk különböző irodalmi találkozókra, és nagyon boldog vagyok, hogy most már van hobbim, ami barátokat is hozott, szórakozást – így ötven felett.

Körbe-körbe, mindenhol angyalok

Már a bejáratban elfog valami furcsa érzés, ami tovább fokozódik, ahogy belépek a kis lakás ajtaján. Anna hófehér, földig érő ruhában vár. Mosolyog. Nem találom a magyarázatot, mitől van bennem egyszerre ez az egész bensőmet elárasztó, jóleső nyugalom. A szobában mindenhol apró angyalok. Fehér, ezüst, arany, apró kis puttók.
– Ide feküdj le! – mutat a már elkészített masszírozó ágyra. Miközben vetkőzöm, egyfolytában érzem magamon az angyali szemeket.
– Mikor beszélgetünk? – kérdezem, de ő csendre int.
– Előbb lazulj el!
– Ellazulni? Azt meg hogyan kell? – mondom, de amikor a finom, mégis erős ujjaival masszírozni kezdi a hátamat, majd lefelé haladva, az egész testemet, már nem akarok megszólalni többé. A másfél órás masszázs után leülünk egymással szemben, tisztító teát iszunk, és bepillantást nyerhetek Anna különleges hobbijainak sorozatába. Mert nem is egy van neki.
– Amikor az édesanyám meghalt, fiatal voltam, alig húszéves. Akkor kerültem közelebbi kapcsolatba az angyalokkal. Nehéz ezt elmagyarázni. A spiritualitásról, a különböző ezoterikus dolgokról addig mit sem tudtam. Ám onnantól fogékony lettem erre a különös világra. Erősebben megéreztem dolgokat. Mindent elolvastam, amit csak lehetett, az angyali világról, az emberi lélek működéséről. Aztán hirtelen, a semmiből jött az ötlet: gyógyítás. Beiratkoztam az első masszázskurzusra, ahol az első perctől éreztem: ez vagyok én, ezt kell csinálnom.
– Ez a sok angyal? – mutatok körbe.
– Valahogy megtaláltak. Minden egyes darab. Azóta gyűjtöm őket. – mondja.
– Miért csak hobbiszinten masszírozol? – kérdezem.
– Az álmom egy saját szalon, ahol jógaoktatást, angyali terápiákat is vezetnék, ahová az emberek elbújhatnak kicsit a stresszes hétköznapokból, és nyugalomra, önmagukra találnának. De sajnos, anyagi okokból ez még várat magára. A hétköznapjaimban reggel hat órától kettőig egy bevásárlóközpontban dolgozom. De bízom egy felsőbb rendű erőben, ami mindent éppen akkor hoz el nekünk, amikor itt van az ideje. – mosolyog, és ahogy nézem őt, a fehér ruhában, tényleg olyan, mint egy angyal.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Anya, hobbi, örömforrás

Huszár Ágnes

A mai nőket nem elégítik ki az anyaság mindennapos tevékenységei, a klasszikus háziasszony szerepek, amivel nincs is baj. Pörög a világ, ezer lehetőséget villant fel.

2021.11.4.  4    7


Nők és hobbi

Csivre Kata

Avagy a nő, és amit megengedhet azon felül...

2011.11.3.    4


Különleges hobbik

Halász Kata

A tipikus női hobbikkal kapcsolatos társadalmi összgondolkodás idejétmúlt és ráncfelvarrásra szorul...

2011.10.30.    8


Nem a csillagok segítenek

Dóra Dalma

Egy lány, akit az asztronómia érdekel.

2011.10.30.    1


Merülés

Szabó Sylvia

Merültünk este, a félelmetes sötét vízben, és nappal, olyan kristálytiszta vízben, hogy kilométerekre elláttam.

2011.10.26.   


Közönség előtt

Nagy Erika

Ha van olyan ember, akinek nincs hobbija, az szegény ember, legyen kivételesen vaskos is a pénztárcája.

2011.10.23.   

A rovat további cikkei

A hobbim a szenvedélyem

Kottra Éva

Hogyan lettem modellből sommelier...

2011.10.22.   


Fura hobbi

Puha Andrea

Gyakran téblábolok a városban. Toporgok, aztán elindulok jobbra, pár lépés után megtorpanok...

2011.10.17.  2   


Hobbi vagy mánia?

Csepy Enikő

Manapság, a hobbit űző ember bizonyos mértékben csodálatra méltó.

2011.10.14.    3


Hobbi és párkapcsolat

Jády Mónika

A kedvteléseknek fontos funkciójuk van: általuk kikapcsolódhatunk, lazíthatunk, magunk mögött hagyhatjuk a mindennapok gondjait.

2011.10.7.    2


Ami leköt

Csepy Enikő

A nő dolgozik. A nő háztartást vezet. A nő gyereket nevel. A nő törődik a férjével. A nő...

2011.10.3.   


Egy fantasztikus csapat

Kovács Márta

Amikor a legújabb őrület, a zumba, lesöpörte a parkettról az általam annyira szeretett aerobikot, teljesen kétségbeestem.

2011.9.29.    11