Hobbi és párkapcsolat

Jády Mónika  2011.10.7. 4:22

A kedvteléseknek fontos funkciójuk van: általuk kikapcsolódhatunk, lazíthatunk, magunk mögött hagyhatjuk a mindennapok gondjait.

Az aktivitást igénylő hobbik a legjobbak. Aki ülőmunkát végez, annak biztosan jobban esik egy kiadós séta vagy rövid kerékpározás a jó levegőn, mint a tévé előtt való heverészés. A hobbi jó esetben fejleszt, ezen kívül kapcsolatokat teremthetünk általa olyanokkal, akik ugyanazt a kedvtelést űzik, mint mi. Egészséges test és lélek számára. Ha feltöltődünk, az nemcsak a lelkünkre, hanem immunrendszerünkre is pozitívan hat.

Amíg egyedül élünk, szinte minden szabad óránkat kedvteléseinknek szentelhetjük, ha úgy akarjuk. Egy párkapcsolatban vagy családban élve viszont más a helyzet: ekkor már több kötelezettségünk is van, ami szűkíti a hobbira fordítható időt.

A nőknek és a férfiaknak egyaránt vannak kedvteléseik, de általában másképp állnak hozzájuk. A gyengébbik nem képviselői hajlamosak luxusként kezelni a hobbijuk gyakorlását, sokan általában csak akkor szánnak rá időt, ha elvégeztek minden háztartási munkát, és eleget tettek minden családtag óhajának. A fiatalabb generációhoz tartozóknak legalább már nincs (akkora) lelkiismeret-furdalásuk, ha hetente egy-két órát önmagukkal foglalkoznak: tornázni mennek vagy kávéznak a barátnőkkel. Hisz nekik is kijár egy kis kikapcsolódás!

Az egyik fórumon ezt a kérdést tette fel egy lány: „Adjam fel a barátomért a kedvtelésemet?” (Szerelme ugyanis féltékeny, mert a hobbija által más férfiakkal is találkozik.) A válaszadók mindegyike azt mondta, hogy ne. Volt, aki bevallotta, ő ezt egykor megtette, és utólag már bánja – nem éri meg.

Senkinek sincs joga arra, hogy azt kérje a partnerétől, adja fel kedvteléseit. Persze, nemcsak a férfiak, a nők között is van olyan, akit irritál párja hobbija (és/vagy a haverok, akikkel a hobbit űzi). Főleg, ha minden idejét annak szenteli. Ez pedig inkább a férfiakra jellemző.

A „teremtés koronái” általában természetesnek veszik, hogy nekik munka után kijár a pihenő: tévézés, számítógépes játék, olvasás, bütykölés, horgászás vagy más tevékenység formájában. Ez egy idő után konfliktusokhoz vezet, főleg, ha a nő szintén ledolgozza a nyolc vagy több órát a munkahelyén, és rá marad az összes házimunka és ház körüli teendő. Az asszony egyre inkább megutálja férje hobbiját, egyfolytában morog, a pasi végül már menekül otthonról, és truccból akkor is a kedvteléseinek hódol, ha éppen nincs is igazából kedve hozzá. Ördögi kör.

Mit tanácsol a szakember? Szemrehányások helyett (mint pl. önző vagy, és semmi mással nem foglalkozol, csak magaddal), beszéljünk saját igényeinkről, érzéseinkről (pl. olyan egyedül érzem magam, szívesen töltenék veled több időt/ hiányolják a gyerekek a társaságodat, szervezhetnénk rendszeresen közös programokat/jó lenne, ha megosztanánk a házimunkát, egyedül nem bírom). Próbáljunk meg egyezségre jutni. El kell fogadnunk, hogy a másiknak is vannak vágyai, de nem vagyunk kötelesek tűrni, hogy hobbija miatt elhanyagolja a családot, otthoni teendőit. Ne fogadjuk el a másiktól azt az érvet, hogy amikor megismertük, már akkor is megvolt ez a hobbija, és akkor is sok időt töltött vele. Hisz azóta már teljesen megváltozott az élete: párkapcsolatban él, esetleg gyerekei is születtek, akiknek szükségük van a jelenlétére. Vagyis másképp kell beosztania az idejét. (Persze, ez nem jelenti azt, hogy teljesen le kellene mondania arról, ami a kikapcsolódását szolgálja.)

Az is problémát jelent, ha az egyik túl sok pénzt költ a kedvteléseire. A gyűjtőszenvedély is megkeserítheti az élettárs, a család életét, ha az illető szinte az egész lakást igénybe veszi, korlátozva a család többi tagját.

Azt mondják, a közös hobbi jót tehet a párkapcsolatnak. Ha esetleg nincs olyan üdítő tevékenység, amely mindkettőnk kedvére való, beszéljük meg, mikor töltjük a szabadidőnket együtt, mikor foglalkozunk kedvteléseinkkel. (Az lenne az ideális, ha ugyanakkor foglalkoznánk a saját kedvtelésünkkel, amikor a másik is azt teszi, a maradék időt pedig közös programokkal töltenénk ki. Ez persze, nehéz akkor, ha különbözik a munkaidőnk.) Ne kényszerítsük a másikat, hogy vegyen részt a mi programjainkban, ha nincs kedve hozzá. Ha a másik csak azért tart velünk, hogy megfeleljen nekünk, előbb-utóbb feszült lesz, és fölös vitákba bonyolódunk. Ha olyan kedvtelése van a másiknak, ami nekünk nem tetszik, próbáljuk meg elfogadni: ne kritizáljuk, hogy is tud ilyesmivel foglalkozni.

Egyébként a külön hobbik egy toleranciára épülő párkapcsolatban nem jelentenek problémát, ha mértékkel gyakorolják őket.

Hozzászólások

@

Küldés