Közönség előtt

Nagy Erika  2011.10.23. 4:13

Ha van olyan ember, akinek nincs hobbija, az szegény ember, legyen kivételesen vaskos is a pénztárcája.

Nekem több is van, de valahogy mindegyik az irodalomhoz kötődik. Imádok ismert, sikeres emberekkel beszélgetni közönség előtt. Lehet, hogy nem jól csinálom, de az biztos, hogy szeretem.

Legutóbb Koncz Gábor Kossuth-díjas Érdemes Művész volt az az ember, akit kérdezhettem, Kulcsodon, bár bevallom, hogy nála nehezebb riportalanyt még nem hordott föld a hátán. Diktálta az iramot, megszabta az időt, mert amikor úgy döntött, hogy vége, egyszerűen felállt és azt mondta: ennyi volt.

Na jó, azért becsületesen osztott még autogramot, fogadta a gratulációkat és megkóstolta a kulcsodi halászlevet, melyet a szervezők készítettek az ő kérésére és tiszteletére. Ízlett neki nagyon, amit az is bizonyított, kétszer is merített a tányérjába. Közben mesélt, anekdotázott, de cseppet sem volt fennhéjázó, lekezelő, bár azért nagyon is tisztában van azzal, mit tett le az asztalra. Szimpatikus volt, hogy nem tagadja meg vidéki múltját, büszkén meséli, mit kapott útravalóul az édesapjától, amikor felköltözött Pestre. Ha valaki azt gondolja, hogy valami kézzelfogható dologról van szó, az téved. Édesapja ezekkel a szavakkal búcsúzott egyetlen fiától: „Fiam, ha megdobnak kővel, szúrd agyon vasvillával!“ Édesanyja pedig sokáig mondogatta, „Kár, hogy elmentél Pestre, ha itthon maradsz, lehetett volna belőled akár állomásfőnök is.“

Könyvet cseréltünk, én az új kötetemet, ő pedig a Kaszkadőr nélkül című, nagysikerű kötetet dedikálta: Erikának megkülönböztetett barátsággal. Rengeteg dedikált könyvem van, melyet nagy becsben őrzök. Ez is közéjük fog tartozni. Elolvastam, nagyszerű kötet. Bár már nem lehet kapni, akit érdekel, az antikváriumokban keresheti.

Útravalóul megölelt, kaptam két puszit, mellé egy névjegykártyát. Nagyszerű este volt, szebb, mint gondoltam. Rájöttem, hogy egy színészóriás is megmarad embernek, ha nem száll fejébe a dicsőség.

Hozzászólások

@

Küldés