Kinek az igaza igazabb?

Nagy Csivre Katalin 2013.10.1. 2:49

A beszélgetés, találgatás, ki hogyan látja a házaséletet, a párkapcsolatokat, a nőt és a férfit, hosszasan folytatódik.

Koraőszi hangulatot, hulló falevelek szegélyezik a járda szélét, még lágy szellő lengedez. Az egyre ritkuló napsütés ellenére most derült az ég, és az életet adó nap utolsó meleg sugarait élvezi, aki csak teheti. Felettébb kellemes szombat délután van, lelassulni érződik az idő, a túlhajszolt hét után. Mindenütt csend, nyugalom, harmónia.

Egyszerre valami megzavarja az idilli hangulatot. Virágokkal díszített luxuskocsik, élükön egy hófehér limuzinnal, fülsiketítő dudálása zavarja meg a csendet. Juci és Gabi mellett elsüvít a menyegzőskocsi-konvoj. A barátnők önkéntelenül egymásra néznek. Juci arca elkomorul, Gabi irigylően fordul meg, hadd lásson még többet. Bárcsak őt vinné egy limuzin élete nagy napján ugyanígy! Máris magára álmodja a hófehér ruhát, a csipkés menyasszonyi stólát. Egy középkorú férfi integet a kocsisornak, majd gúnyosan megjegyzi: „Jó nap ez a válóperes ügyvédeknek, máris dörzsölhetik a markukat.”

A barátnők lassan sétálnak tovább, amikor véletlenül összefutnak a rég nem látott Évával. És itt most álljon meg az idő! A három nő valaha egy iskolában koptatta a padot. Hihetetlen a véletlen találkozás, aminek örömére inni kell, és beszélgetni, sokat, sokat. Irány a sarki kávézó!

Gabi és Juci rendszeresen találkoznak, jól ismerik egymást, az életüket, apróbb titkaikat, kanyargós, botladozó történeteiket. Gabi ügyes könyvelő, a harmincas éveit taposó városi szingli, annak minden poklával és mennyországával. Tikos vágya egy család. Levetni a miniszoknyát, a kiskosztümöt, és vacsorát főzni, meggybefőttet rakni télire, gyerekeket istápolni, férjet kényeztetni. Juci férjezett, háromgyerekes anyuka, már-már beleunt a Gabi által olyannyira vágyott női színjátékba, a sztereotip női-asszonyi szerepekbe. Mit nem adna egy jól működő, örömmel végzett ambiciózus munkáért ő, aki a kiskosztümöt s a miniszoknyát magára álmodva kevergeti a meggybefőttet évek óta...

De mi van Évával? Épp a menyegzőre készül sok boldogságot kívánni az ifjú párnak. Mióta nem találkoztak, lefogyott, megtört, arcáról eltűnt a vidám mosoly, a gondtalan nevetés. Éva épp most válik, tízéves kapcsolatát igyekszik lezárni. Jól-rosszul. Kedve sincs semmihez. Rosszallóan csóválja a fejét: minek ez a nagy felhajtás, ugyan minek férjhez menni? Ebben a rohanó, acsarkodó és túlhajszolt világban nem tud két ember együtt megöregedni. Lehetetlen egy családot igazgatni, ezerféle női szerepnek megfelelni, nem lehet örök hűséget ígérni, mert aki ma vagyok, az oltár előtt szerelemmel és bizalommal teli, holnapra már nem ugyanaz leszek. Az évek, az élet, a mindennapos kihívások, a mindenféle megfelelési kényszer felőrli a jellemet, elviselhetetlenné teszi az életet, amibe belerokkan a család – szórja a mondatokat Éva, és a barátnők meglepetten összenéznek. Hová lett a vidám barátnőjük? Gabi hevesen tiltakozik, hogy ez nem így van, az ő elképzelt házassága, a majdani nagy Ővel, egészem másképp alakul majd! Harminchetedik életévét tapossa, s úgy ábrándozik, mint egy naiv kiskamasz. Nem, az nem lehet! Az ő véleménye, meglátása az igaz. Itt a példa Juci, helytáll, három gyerekének odaadó anyja, férjének szerető társa, barátja! Vagy nem? Igaz, Gabi túl sokat nem beszél magáról, házassága hétpecsétes titok, csak néhanapján ül ki az arcára a gondterheltség, az aggodalom. De köszöni szépen, jól van. A forma kedvéért persze... És a beszélgetés, találgatás, ki hogyan látja a házaséletet, a párkapcsolatokat, a nőt és a férfit, hosszasan folytatódik.

A szomszéd asztalnál ülök én. Akarva-akaratlanul fültanúja vagyok hosszú beszélgetésüknek: hármuk élete, sorsa egyre nyilvánvalóbban tárul fel előttem. Virágzik képzeletbeli tájakon, hol rügyet fakaszt, hol lombot hajt. Vajon melyikük tud többet az életről? Vajon kinek van igaza? Vagy: kinek az igaza igazabb?

Az eset kapcsán eszembe jutott egy tanmese:

Egy napon így szólt a Szem:
– „A kék ködben a völgyek mögött egy hegyet látok. Nem csodálatos?"
A Fül hallgatózott, majd azt mondta:
– „Hol van itt hegy? Egyet sem hallok."
Erre a Kéz közbeszólt:
– „Hiába próbálom megragadni. Semmiféle hegyet nem találok."
Mire az Orr:
– „Semmilyen szagot nem érzek. Itt nincs hegy."
Ekkor másfelé fordult a Szem. A többiek tovább vitáztak a figyelemreméltó csalódásról és arra a megállapításra jutottak, hogy a Szemmel valami nincs rendben.