Nők a rendőrök között
A nők számtalan helyen helytállnak, lehet ez akár egy férfias szakmának nevezhető terület is.
Mint például a rendőri szakma. Ha valaki rendőr akar lenni, a kemény iskolai évek, a kiképzés ugyanúgy vonatkozik a nőkre, mint a férfiakra, és ez ellen kár ellenkezni uraim, mert erőnléti felkészítés is folyik a tanulás alatt. Semmilyen diszkriminálás nem megengedett, azonban nem hivatalosan mindig is jelen volt és van, miszerint férfi és nő nem egyenrangú ebben a környezetben. Ennek ellenére büszkén és határozottan viselkedik minden női rendőr, miután befejezték tanulmányaikat. Úgy végzik munkájukat, mint bárki más, azzal a kivétellel, hogy ők általában mosolyognak. Tehát, ha egy rendőrnővel találkozunk, kevésbé érezzük magunkat feszélyezve.
Egy nőről feltételezik, hogy gyenge, érzékeny és kevésbé erélyes, mint egy férfi. Ebből a gondolkodásmódból kifolyólag egy nő lehet bármilyen kemény vagy
kitartó, képtelen kilépni ebből a sztereotípiából felettesei szemében.
Sok férfi rajong a rendőrnőkért: a civilek fantáziavilágának nélkülözhetetlen szereplői. Bájos arc, kedves mosoly, egyenruha. Amikor a férfiak találkoznak egy egyenruhás rendőrnővel, egyfajta kihívásnak érzik. Próbálkozások tömkelege születik elcsábításukra. Kedves urak, vallják be nyugodtan, hogy nem egyszer gondoltak már arra, hogy egy csinos, határozott rendőrnő bilincseli meg önöket, és nem egy mogorva, ellenszenves rendőr. Hiszen egy férfirendőr láttán az ember leginkább ijedséggel vagy félelemmel reagál.
Nem kétséges, hogy sok nehézség és előítélet kíséri azokat a nőket, akik ezt a szakmát választják – jó, ha a családjuk és környezetük maximálisan támogatja őket.
Úgy vélem kellő rátermettséggel bármit elérhet egy nő, akár egy tesztoszterontól túltengő munkahelyen, akár óvónőként. Egy biztos: ők is képesek ugyanolyan eredményeket elérni az életben, mint a férfiak –
tagadjuk ezt, vagy sem. Csodálom azokat a nőtársaimat, akik kitartanak elhatározásaik mellett, és méltósággal, a nehézségeket vállalva meg is valósítják elképzeléseiket, céljaikat.
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Nőnek lenni jó (?)
Csinos, fiatal nők, üdvözült mosollyal az arcukon napi 24 órás ügyeletben tesznek-vesznek...
2013.10.29.
Ki a furcsa? Ki a más?
Manapság semmire sem lehet azt a jelzőt használni, hogy tipikus.
2013.10.22. 4
Kinek az igaza igazabb?
A beszélgetés, találgatás, ki hogyan látja a házaséletet, a párkapcsolatokat, a nőt és a férfit, hosszasan folytatódik.
2013.10.1.
Tipikus anyák?
Anyának lenni a legtipikusabb női szerep, ugyebár? Kérdezzünk csak meg egy öt-hatéves kislányt, mi lesz, ha nagy lesz!
2013.9.27. 25
Nővérke
Hogy mire számít az a beteg, aki a kórházi ágyon feküdve hangosan elkiáltja magát: Nővérke?
2013.9.24. 3
A rovat további cikkei
Tipikus női szerepek
Hogy melyek a tipikus női szerepek? Hogy ez világos mindenki számára? Hogy ezt a kérdést fel sem kell tenni, annyira nyilvánvaló?
2013.9.13. 18