Nőnek lenni jó (?)
Csinos, fiatal nők, üdvözült mosollyal az arcukon napi 24 órás ügyeletben tesznek-vesznek...
Nőnek lenni jó – visszhangzik a szlogen a fejemben, és már látom is a dinamikusan pergő képsorokat lelki szemeim előtt: háztartást vezetnek, gyerekeket nevelnek, karriert építenek, időseket gondoznak, jótékonykodnak, stb.
Nőnek lenni minden életkorban jó.
Miért is?
Következzenek a játékos érvek a tipikus női szerepekről!
NŐNEK LENNI JÓ
Születéskor, mert
- minden anyuka titkos álma, hogy kislánya legyen, akit habos-babos ruhákban járathat, és örökös cinkostársa lehet.
- ahogy minden apuka titkos álma is, hisz imádja dédelgetni, és még a széltől is óvni pici lányát
Az óvodában, mert
- nyugodtan viselhetünk rózsaszín ruhákat, és színes szalagokat-csatokat a hajunkban, senki nem gondol semmi rosszra.
- végül úgyis minden játékszer a miénk lehet, hiszen a látványos hiszti mindig megteszi a hatását (bár hisztizni a fiúk is tudnak).
Az általános iskolában, mert
- nem kell részt vennünk semmiféle verekedésben ahhoz, hogy megvédjük az igazunkat,
- korlátlanul álmodozhatunk, senki sem fog kigúnyolni érte.
A középiskolában, mert
- egyetlen mosollyal el tudjuk érni az embereknél azt, amit fiúként csak hosszas példálózás után érnénk el,
- havonta egy hétig nem kell teljes erőbedobással részt vennünk a testnevelés órákon.
Az egyetemen, mert
- mágnesként vonzzuk a jobbnál-jobb pasik tekintetét,
- független egyénként magunk dönthetünk a sorsunk alakulásáról,
- bombariadó esetén a nők hagyhatják el az épületet elsőként.
A munkahelyen, mert
- a nőket mindig előre engedik,
- megbízható és lelkiismeretes munkaerőnek tartják őket, akire mindig, mindenben lehet számítani,
- megölelhetjük azonos nemű kollégáinkat, anélkül hogy bárki rosszra gondolna,
- képesek vagyunk beszélgetni a férfi kollégákkal, anélkül hogy pajzán gondolataink lennének
A családban, mert
- képesek vagyunk egyedül felöltözni, enni, inni, aludni, mosni, főzni, olvasni, stb. – senkinek nem kell felügyelnie ránk.
- mindig tudjuk, minek hol a helye,
- képesek vagyunk egy időben akár ötféle dologgal is foglalkozni.
És egyébként is, nőnek lenni jó, mert:
- sminkkel mindig eltüntethetjük a pattanásainkat,
- fél szavakból, és pillantásokból is értjük, mit szeretne a másik,
- képesek vagyunk bocsánatot kérni,
- egy enyhe náthától nem fogjuk eljátszani a hattyú halálát,
- a családtervezésben is kizárólag a nő dönt,
- képes harmóniát teremteni vagy hisztériát kelteni akár egyetlen perc leforgása alatt.
Nőnek, anyának, feleségnek, munkatársnak, gondoskodó gyermeknek lenni jó. Élvezzük hát minden percét mindannyian!
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Ki a furcsa? Ki a más?
Manapság semmire sem lehet azt a jelzőt használni, hogy tipikus.
2013.10.22. 4
Nők a rendőrök között
A nők számtalan helyen helytállnak, lehet ez akár egy férfias szakmának nevezhető terület is.
2013.10.9. 17
Kinek az igaza igazabb?
A beszélgetés, találgatás, ki hogyan látja a házaséletet, a párkapcsolatokat, a nőt és a férfit, hosszasan folytatódik.
2013.10.1.
Tipikus anyák?
Anyának lenni a legtipikusabb női szerep, ugyebár? Kérdezzünk csak meg egy öt-hatéves kislányt, mi lesz, ha nagy lesz!
2013.9.27. 25
Nővérke
Hogy mire számít az a beteg, aki a kórházi ágyon feküdve hangosan elkiáltja magát: Nővérke?
2013.9.24. 3
A rovat további cikkei
Tipikus női szerepek
Hogy melyek a tipikus női szerepek? Hogy ez világos mindenki számára? Hogy ezt a kérdést fel sem kell tenni, annyira nyilvánvaló?
2013.9.13. 18