Klisékirálynők fókuszban


Palkó Emese  2015.1.23. 2:20

Mindenkiben ott van a vágy, hogy élményeit, képeit, gondolatait megossza másokkal.

A facebookon eltöltött idő, napi rutinunk természetes része lett. Végigpörgetjük a hírfolyamot, mosolygunk közben és lájkoljuk barátaink, ismerőseink bejegyzéseit - és eközben szúrnak szemet a klisékirálynők különböző posztjai is. Elsőre nem idegesít, másodszorra sem, harmadszorra felszisszenek, negyedszerre jót nevetek, többedszerre a lehető leggyorsabban tovább pörgetek.
Igen, tetten érhető egy-két típus, a neten – facebookon, akik lehet, hogy aranyosak, kedvesek, de rém idegesítőek egy idő után, mikor a cybertérben „találkozik” velük az ember.

Nyolc fő „klisékirálynő típust” azonosítottam be, amióta használom ezt a közösségi oldalt. Erről a nyolc típusról pedig most kendőzetlenül szó is fog esni.


A „Derékszögben-kacsacsőrrel-csücsörítő istennő”. Igen. Többen vannak, mint kellene. Általában kevés ruhában, nagyon barnán (nem, még annál is barnábban), sok-sok sminkkel derékszögben hajolva – mintha örökösen hátfájással küszködne –, csücsörítős szexinek szánt fotók hadával árasztja el az internetet. Természetesen a rengeteg férfiúi lájkok reményében. Reménytelen...

Az „Időjós és egyben séf-jelölt”. Az a nő aki, mindent kiír, ami az időjárással kapcsolatban történik és mindent lefotóz, amit elkészített. Ha süt a nap, akkor azt írja ki, ha vihar van, arról tudósít és bármit, ismétlem, bármit főz, azt sok-sok fotóval illusztrálva teszi fel az oldalra.

Az „Osztok-szorzok, de inkább megosztok” típus. Gyakorlatilag bármit megoszt az ismerőseivel. Képet, idézetet, cuki kisgyereket, cuki kiskutyát, bújós kiscicát, szépnek vélt tájfotót, szerencsét hozó képet és cuki kiskacsát, és viccesnek ítélt képes idézeteket, és jajj, ez a felsorolás nem ér véget...

A „Paulo Coelho, Oravecz Nóra és ismert, ismeretlen, ám közhelyes idézetek függője”. Számomra az egyik legértelmezhetetlenebb típus. Minden nap, sokszor, sok idézet. Miért?! Egyszer-egyszer oké, de tele tenni a hírfolyamot ezekkel az idézetekkel naponta többször, na az tényleg klisés és közhelyes. Még akkor is, ha éppen a kiemelt idézet, valódi értéket, üzenetet rejt. Így csak közhelyessé válik, ahogyan a posztoló nő is.

A „Mindenhová becsekkolok lány”. Igen, ő az aki, ha a sarki boltba megy le tejért azt is kiírja. Ő legtöbbször nem tejért megy le, hanem sokat shoppingol, mozizik, és természetesen még többet bulizik, tök jó helyeken, amiket mindenképpen meg kell osztani a nagyérdeművel.

A „Szelfi királynő”. Mindenhol. Mindig. Tökéletes képet posztol: magáról. Ami még fontos, hogy egy nap nagyon sokszor.

A „Mindent megmondó önlájkoló lány”. Ő az, aki mindenkinek beszól, és sokszor káromkodva nyilvánítja ki mindenről a véleményét, mindenkinek, mert ő ezzel őszinte. És persze mindenkit lenéz, de a saját állapota és kommentjei annyira jók, hogy muszáj önmagát és a saját hozzászólásit tetszikelni.

A „Gyermekem egy csoda – friss szülő betegség”. Végre megérkezett az új családtag. Mindenki örül, mi is, a közösségi oldalon található barátok is. És elkezdenek ömleni a babafotók, minden nemű korlátok nélkül. Iszonyatos mennyiségben, sok-sok kommenttel. Ül, mosolyog, ne adj’ Isten bilizik. Rendben, szuper. De kevesebb is elég lesz. Tényleg egy baba érkezése minden szülőnek egy csoda, és mi is szeretünk babás képeket nézni, de mértékkel.

Nos, amit ettől a nyolc típustól tanultam, az, hogy mindenkiben ott van a vágy, hogy élményeit, képeit, gondolatait megossza másokkal, de meg kell tanulnunk szelektálni és mértéket tartani. Igenis, tudni kell kiszűrni az életünkből azokat az információkat, amik másoknak érdekesek lehetnek, és szívesen meg is osztjuk azokat. És valóban én is, és szerintem mindenki más is, szeret egy-egy ilyen típusú posztot kitenni a falra. Ezzel nincs is semmi baj, de azt a bizonyos mértéket mindenkinek ajánlott betartani, megtalálni, pont azért, hogy ne váljunk klisékirálynővé barátaink szemében.


Ossza meg velünk véleményét a témáról fórumunkban vagy a facebookos profilunkon (netBarátnő)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Boldogság a neten

Póda Erzsébet

Azt mondják, az igazságnak mindig két oldala van. Vagy lehet több is. Manapság már a valóságnak is két oldala van. Sőt, lehet több is.

2015.4.21.    11


Álprofilba burkolózva

Kulcsár Tímea Ágnes

Nőként még az interneten is nehezen nyilvánulhat meg az ember, de megvannak a módszerek!

2015.2.9.    11


Pasizás a neten

Nagy Erika

Soha nem értettem, mi a jó abban, ha valaki az interneten keresi a szerelmet.

2015.2.2.    12


Virtuális anyák

Kovács Márta

Még meg sem születik a várva várt kisbaba, de már posztolják a közösségi oldalon...

2015.1.30.    54


(El)árulhatjuk-e magunkat?

Kiss Adrienn Éva

Aktuális témánk keretében ezúttal a online ismerkedés témáját boncolgatjuk.

2015.1.26.    17


A "hibátlan" élet titka

Oriskó Renáta

Az élet színtere, ahol azt játsszuk, hogy minden szép és jó, már-már tökéletes.

2015.1.20.    10

A rovat további cikkei

Menekülés a virtuális világba

Kabók Zita

A közösségi média szerint mindenki tökéletes életet él.

2015.1.13.    27