Haszontalan csökevények?

Nagy Erika 2012.3.9. 6:41

Az érzelmek uralják életünket, hiszen tudunk szeretni, gyűlölni, tudunk hinni, féltékenykedni.

Ismerjük az önzetlenséget, de sajnos az agresszió sem kerül el bennünket. Descartes szerint az érzelem szerves része az agyunknak, míg Darwin szerint az érzelmek haszontalan csökevények. Summa summarum az érzelem központi szerepet játszik a viselkedésünkben és a gondolkodásunkban. Hogy igaza van-e annak, aki azt vallja, hogy a nők érzelgősebbek, mint a férfiak, nem tudom. Szerintem, csak azzal van a gond, hogy a férfiak kevésbé mutatják ki, féltik az érzéseiket, pedig nem kellene, mert semmi visszafordíthatatlan károsodás nem következik be attól, ha nyíltan és őszintén elmondják, kimutatják, amit éreznek.

Mária a férjével töltött tíz év alatt sok minden átélt, jót, rosszat egyaránt. Péter az első években még képes volt kimutatni, mit is jelent számára az asszony, akivel kimondták a holtomiglan-holtodiglant. Majd valami megváltozott, és sok probléma is volt ebből, mert az asszony azt gondolta, hogy eltűnt a szeretet az életükből. Pedig nem, csak az történt, ami általában történni szokott: a szeretet minősége alakult át óhatatlanul. Ez nem kevesebb, nem rosszabb, csak egyszerűen más. A boldogan élünk, míg meg nem halunk kitarthat az utolsó percig, csak éppen nem lángol már a szerelem. Fontos, hogy úgy a férfi, mint a nő azt érezze, kedvese a legjobb barátja, bizalmasa. A bizalom egyfajta árulása, ha állandóan kritizálunk, követelőzünk, bizalmatlankodunk. S ha ez bekövetkezik, elmúlik az az időszak, amikor még őszintén elmondtuk egymásnak gondolatainkat, érzéseinket. Fontos, hogy felnézzünk társunkra, hiszen mindenkinek szüksége van energiára az önbecsüléshez, biztonságérzethez. Egyet azonban nem szabad tenni! Mária megtette, és majdnem ráment a házassága. Mindent elkövetett annak érdekében, hogy férjét átformálja, megváltoztassa. Férje azt érezte, nem értékelik és páncél mögé bújt, közel járt ahhoz, hogy érzelmileg is eltávolodjon párjától. Még időben felismerték a bajt, és ha nem is érzik azt a szoros köteléket, mint az elején, de szeretik egymást. Helyrehozták, ami elromlott, biztonságossá tették az érzelmek kimutatását. Sok időt töltenek együtt, programokat szerveznek, ahol sok új közös élménnyel gazdagodnak. Megtanulták elfogadni a másikat olyannak, amilyen. Ehhez két emberre van szükség, de gyakran nekünk, nőknek kell kezdeményezni. Vagy nem.

Nem feltétlenül kell az elvárások közt lenni annak, hogy mindenki szóban mondja el az érzéseit, mert erre nem mindenki képes. Néha elég az is, ahogy ránk néz a párunk, ha törődik velünk, és segít, ha bajban vagyunk, vagy csak megsimogat, átölel, ha szomorúak vagyunk. Ez néha többet jelent annál, mint amikor azt halljuk: szeretlek. S ezt értékelni kell! Meg nem elfelejteni, hogy az érzelem nem rosszindulatú betegség, nem gyengeség, hanem az önmegvalósításunk javára történő befektetés. Szükséges, elengedhetetlen része az életünknek!