Korai érzelmek


Nagy Erika  2012.4.16. 5:39

Sok mindenre jó a közösségi portál, bár néha olyan dolgokat kürtölnek világgá az emberek, amit inkább titkolni kellene.

A fotók között találni lehet szívet melengetőt, de merészet is, olyat, amit én csak a páromnak engednék szemlélni.

De ilyen a világ, kitárulkozóbb, mint az én időmben, el kell fogadni.

Azért is jó, mert több olyan ismerőst megtaláltam, akik évtizedekkel ezelőtt eltűntek a látókörömből. Jó volt új információkhoz jutni, jó volt azokat átadni, csak azt nem értettem, hogy miként lehet az, hogy mindenki megöregedett körülöttem? Akkor a fejemhez kaptam, és gúnyosan azt mondtam: „Ébredj fel végre és nézz a tükörbe“! Majd felébredtem.

Megtudtam azt is, hogy Viki egyedülállóvá vált. Már maga az a tény, hogy kapcsolatba került, feldolgozhatatlan volt számomra tavaly, amikor szembesültem a valósággal. De mire sajnálni kezdtem volna a szakítás miatt, már újra felrakta az oldalára, hogy kapcsolatban. Arra gondoltam, hogy kibékültek, de nem, csak még nem akarta nyilvánosságra hozni az új szerzemény nevét. A titkolózás azonban nem tartott sokáig, másnap már ott villogott az adatlapján. Megspóroltam egy lélekápolós beszélgetést, pár csomag papírzsebkendőt, de azt még mindig nem értem, hogy miért kell ennyire sietni? Igaz, rügyeznek a fák, közel a május – de az unokám még nincs tizenegy éves!

A minap meglepődve láttam, hogy egy ismerős lány, aki most nyolcadikos, összebújva andalog egy fiúval az utcán. Ha Viki most vele egykorú lenne, bizony lenne miről beszélgetni vele. Mert ebben a korban bármi megtörténhet. Vagy lehet, hogy már most el kell kezdenem? Alszom rá egyet és eldöntöm. Lehet, hogy ma méhecskékkel álmodom?



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Kalitkába zár a házasság?

Huszár Ágnes

Az egyik legszebb népdalunk szövege olyan képet fest elénk, amely szerint a kismadár csapdába esett...

2012.4.27.   


Szeret engem (?)

Nagy Anna

Szerelem volt, vagy csak az újdonság varázsa? – forgatta magában a kérdést Kata, miközben legbensőbb lelki tusái közepette tudta a választ.

2012.4.20.   


Nem mondja

Kabók Zita

„Nekem soha nem mondja el a férjem, hogyan érez.”

2012.4.10.   


A sárga démon

Csepy Enikő

Nincs olyan ember e kerek világon, akit nem kerített volna már hatalmába ez a bizonyos szörnyeteg, legalább egyszer.

2012.4.6.    6


Ez csak hiszti!

Halász Kata

Erőteljes hangulatingadozás? Alaptalan érzelemkitörés? Hisztéria. Meneküljön, aki tud!

2012.4.2.   


Fátyol és mosoly

Nagy Csivre Katalin

A nő maga az érzelem, s az érzelem maga a nő...

2012.3.30.    19

A rovat további cikkei

Érzelmek iskolái

Póda Erzsébet

Stefánia istennő lett. Vagy, ha nem is egészen istennő, de annak papnője biztosan.

2012.3.21.   


Bizalom

Száz Ildikó

Egy teaházi beszélgetés margójára.

2012.3.19.    46


Haszontalan csökevények?

Nagy Erika

Az érzelmek uralják életünket, hiszen tudunk szeretni, gyűlölni, tudunk hinni, féltékenykedni.

2012.3.9.    2