Dance aerobic és zumba

Huszár Ágnes 2010.2.21. 10:17

Szeretek táncolni. A bulikban mindig végigropom az éjszakát a rock and roll, a pop és mulatós zenére is.

Ezért szántam rá magam arra, hogy dance aerobicra kezdjek járni a városi egészségügyi központba, majd zumbára a helyi fitnessz központba.

Nem ment ez egyszerűen önmagamtól. Egy kedves barátnőm fedezte fel az ingyenes aerobic órákat, amelyeket az egészségügyi központban tartott a vidám aerobic oktató, Adri. Barátnőm már egy éve járt rendszeresen a hétfői aerobicra, és mindig lelkesen mesélt a lépésekről, sőt meg is mutatta nekem azokat. Hosszabb rábeszélés után félénken, szégyenlősen csatlakoztam a kis csapathoz, ahova főleg duci hölgyek járnak. Magam sem tartozom a nádszál karcsú nőkhöz, főleg az állóképességem növelése volt a cél – persze egy kis súlyvesztésnek is örültem volna.

Éreztem, hogy jót tenne a tornázás, és rögtön az első aerobic óra után megtetszett ez a táncos mozgás. Sokat nyomott a latban az aerobic oktató, Adri mosolygós hozzáállása, a nőiességre hangsúlyt fektető mozdulatsorai és a hozzám hasonló gondolkodású nők társasága. A dance aerobic azért is tetszett, mert szinte végig, az egy óra tornázás alatt talpon voltunk, alig erősítettünk, amit nem is nagyon kedvelek. Csacsacsa, mambo, salsa, rock and roll lépések váltakoztak a klasszikus aerobic lépéseivel, és ezekből állt össze az a kis koreográfia, amelyet az órán megtanultunk.

Az elején csak a lábaimra tudtam figyelni, és rádöbbentem arra, hogy a mozgáskultúrám gyenge, és gyakran tévesztem a jobb és bal oldalt. Biztos vagyok benne, hogy „agymunka” is zajlott a fejemben az egy óra tánc alatt, hisz figyelnem kellett, hogy épp melyik karom hova lendül, illetve melyik lábam hogyan és hova lép. Meg kellett jegyeznem a lépések sorrendjét, így még a mozdulatmemóriám is fejlődött. Később, több aerobic óra után a lépéseket már automatikusan táncoltam, és ekkor kezdtem figyelni a karok, a felsőtest és a csípő mozgására. Miután karjaim, törzsem és csípőm követte az oktató utasításait, nőiessé vált a mozgásom. Ez, és hogy egyre lazábban tudtam követni a koreográfiákat, hatalmas önbizalmat adott. Egyre virulóbb nőnek éreztem magam.

Mindig megterhelő volt számomra az egy órás aerobic, még akkor is, amikor már két éve rendszeresen jártam az egészségügyi központba. Heti egy tornázás kevésnek bizonyult ahhoz, hogy fizikailag megerősödve, könnyedén kibírjam a táncos ugrálást. Viszont elég volt ahhoz, hogy minden tornázás alkalmával kellemesen kifáradjak.

Nehéz volt elkezdeni a tornát, és még nehezebb volt rendszeresen rászánni magamat a mozgásra. Nem beszélve arról, hogy aerobic közben kínozzuk a testünket, szenvedünk vagy a szépségért, vagy az állóképesség növeléséért. Izzadunk, lihegünk, kipirosodunk. Mindezek után kénytelenek vagyunk átöltözni, lezuhanyozni, hajat mosni – szóval sok macerával jár a dolog. De mi van a másik oldalon? A sok cél, amely közül leggyakoribb a fogyás és az alakformálás. Ezek mellett fejlődik a mozgáskultúránk, a mozdulatmemóriánk, amely kihat a szellemi teljesítményünkre, az ébrenléti szintünkre. Sőt, mozgás közben feldobódunk, hisz boldogsághormon, endorfin keletkezik a szervezetben. Így a tornázás még az érzelmi életünket és lelki világunkat is javítja.

Mostanában zumbára járok. A zumba főleg salsa, mambó és más dél-amerikai tánclépéseken alapszik. Ide is ugyanaz a kedves barátnőm cipelt el, mivel ő már rendszeresen járt a helyi fitnessz központba különféle aerobic órákra. Régi vágya volt, hogy salsát táncolhasson. Mikor megtudta, hogy a zumba órákon az összes latin ritmussal (salsa, merengue, cumbia, quebradita, reaggeton, samba, axé, flamenco, hastánc) találkozhat, egy percet sem tétovázott. Elment az első órára, és engem is rábeszélt, hogy próbáljam ki.

A zumba edzéseken Dél-Amerikában, Közép-Amerikában és időnként Afrikában éreztem magam egy tornateremben, fehér nők közt! Harsogott a hangfalakból a távoli helyeket megidéző zene. Az oktató hölgy arra biztatott minket, hogy a csípőnk tájékát lazítsuk el. Ez volt a legfontosabb. A mozdulatokat próbáltam utánozni, és csak a sokadik óra után kezdtem élvezni a táncot. Már nem csak utánoztam és lépegettem, hanem táncoltam!

Egész furcsa képezetek jelentek meg a fejemben, a zumba órákon, miközben táncoltunk. Egyik pillanatban fűszoknyás, meztelen keblű afrikai lányokat láttam termékenységi táncot lejteni a tűz körül. Másik pillanatban a képekről ismert Rio de Janeiro-i karnevál kavalkádja villant fel. Később a fekete kultúrából kinőtt rapperek filmekből ismert mozdulatai elevenedtek meg a képzeletemben. Aztán a pattogó, Mexikót idéző, zenére ugrálva táncoltunk, és én a mexikóiak színes ruhájára, nagy kalapjára gondoltam. Közben ringott a csípőnk, hol vadul, hol gyengéden, hol körkörösen, hol az egyik-másik oldalra mozdítva. Ráztuk a mellkasunkat és kebleinket, előredőlve, karjainkat széttárva. Aztán a hastánchoz hasonló mozdulatokkal hasunkat hullámzóan mozgattuk, majd kis terpeszállásban, gyors tempóban apró mozdulatokkal ráztuk, miközben karjainkat feltartottuk. Salsa lépések követték egymást: előre, oldalra, hátra lépve, és csípőnket minden lépésnél felnyomtuk, majd egy kis kört leírva áttoltunk a testsúlyunkat a másik oldalra.

Atya ég! Ez már nem is torna! – gondoltam. Őrületes, izgalmas tánc, amelyben komoly súllyal jelen van a nőiesség. Minden zumba órán hajladoztunk, nevettünk, táncoltunk a pillanatnyi bosszúságok, lépéstévesztések ellenére. Illetve azok elfelejtése volt a cél, a lazulás, a boldogságban úszás, a vidámság, annak élvezése, hogy csábító, érzelmeiket megélő nők vagyunk. Éppen gondtalanok, akik letették a szellemi és lelki terheiket. Nők, akik a zumba órán megéljük a napfényes zenét és vidám táncot. Létrehozzuk a jó hangulatot, teremtünk, felvidítjuk magunkat, bolondosan táncolunk, és még az alkunkat is formáljuk!