Családi nyaralásunk
Úgy tűnik, nekünk nem kedveznek a csillagok a nyaraláshoz…
Tavaly nyáron Anna lányom két éves volt. És mivel a tenger szerelmese vagyok, páromat meggyőzve tervezni kezdtük első nagy családi nyaralásunkat. Az utazási irodánál befizettük az illetéket, megvásároltunk mindent, ami kell és vártuk a nagy napot.
Három nappal az indulás előtt Anna lányom belázasodott, fertőzés lépett nála fel, s mi úgy döntöttünk, nem vállalkozunk arra, hogy lábadozó gyerekkel tegyük meg a repülőutat. Így elmaradt a tengerparti nyaralásunk. Ugye, mondanom sem kell, mennyire sajnáltam…
Az idén újra megpróbáltuk összehozni a tengerparti lubickolást. Szigorúan csak last minute-ra vállalkoztunk, tanulva az előző évben történtekből -- mondhatom drága tanulópénzen. Izgultam az utolsó percig. Naponta legalább tízszer ellenőriztem lányom homlokát. Annának szerencsére semmi baja se volt, és mi elindulhattunk! A repülőutat nagyon élvezte. Felszálláskor izgatottan azt kiáltotta: „Repülök! Repülök, mint egy madár!“
Megérkezésünkkor és a következő három napon át felhős volt az ég, ezért nem volt igazi strandidő. Csak a medencék körül játszott a kicsi, kétszer mártózott bele egy-egy percre a vízbe apával. Negyedik nap este bekövetkezett az, amit nem kívántunk magunknak – Anna köhögni kezdett, hányt, hőemelkedése volt, másnapra benáthásodott. Vártuk, mi lesz? Szükség lesz-e a sok-sok gyógyszerre, amit magunkkal hoztunk.
Ekkorra már hét ágra sütött a nap, a medencék felől egész nap gyerekzsivaj hallatszott, és a tengerpart is megtelt fürdőzőkkel. Így hát mi is kimentünk a tengerhez délelőttönként. Persze Annának nem volt szabad fürödnie, de azért lábacskáit megmoshatta a tengerpartra csapódó hullámokban. A homokos strandon, a hűsön játszott, és valószínűleg jótékony hatással volt rá a tengerparti klíma, mert a náthája gyorsan javult, és a köhögése egyre csitult.
Még így is sok élménnyel tértünk haza, és ha most bárki megkérdezi Annától, milyen volt a nyaralás, azt válaszolja: „Jó volt. Jó hely a sziget.“ Számunkra félig aggódással, betegápolással teltek a pihenés napjai, mégis azt mondhatom, kikapcsolódtunk, elmenekültünk az otthoni hétköznapokból és kicsit lazítottunk.
És hogy mi lesz jövő nyáron? Egyelőre balatoni nyaralást tervezünk, aztán ki tudja, hol kötünk ki a végén…
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Nyári délután
Akkor is lehet kellemes nyári élményünk, ha egy-egy órát, családmentes övezetben, a barátnőnkkel töltünk.
2007.8.22.
Plázafaluban
Nem tudom, ki lehet-e nőni a plüssmacis korszakból -- én mindig örülök az efféle meglepetésnek.
2007.8.12.