Dilemma
Borbála nagy szakértője annak, hogyan kell a titkokat kiszedni az emberekből.
Érdekes módon hamar megosztják vele intim dolgaikat, kényes eseteiket, féltve őrzött titkaikat, és nyitottan, őszintén elmondanak neki mindent. Borbála aztán e történeteket rendszeresen továbbadja másoknak. Társaságban teli szájjal nevetve meséli el a legkülönbözőbb búkat-bajokat. Kit kivel csalt meg a házastársa és milyen körülmények között, kinek lesz gyereke a szeretőjétől, miközben a férj gyanútlanul örül a trónörökös jövetelének, ki hogyan és hol járt pórul, ki vett kölcsön pénzt a munkahelyi kasszából, kit rúgtak ki az állásából és miért, kinek milyen családi botrányban volt része, ki varratta fel a ráncait, ki mindenkinek van műmelle, és még folytathatnánk. Nagy élvezettel teszi, hiszen ilyenkor ő lehet a középpontban, csak rá figyel mindenki, az ő mulattató és
szaftos beszámolóján (na meg tegyük hozzá: mások baján) szórakoznak jókat, hahotáznak vég nélkül a hallgatóság tagjai.
Hősünk olyannyira tudja csűrni-csavarni a szavakat és a történéseket, hogy ártatlan áldozatai nem is szereznek tudomást arról, hogy „bizalmasuk” a hátuk mögött bizony nevetségessé teszi őket. Emellett azonban az is előfordul, hogy épp a társaság valamely jelenlévő tagját égeti le, elárulva valamely titkát, csak azért, hogy leszégyeníthesse mások előtt, s ezzel önmagát emelje a mindentudók piedesztáljára. Borbálának azonban még ezt is elnézik, olyannyira nagy a hatóereje, aminek bizony tudatában is van, hiszen eddig még mindegyik kellemetlenségét megúszta.
Történt egyszer például, hogy Borbála holdudvarának egyik tagja, a naiv Dórika, nem bírta tovább ezt a viselkedést. Megsajnálta a kiröhögött áldozatok egyikét, történetesen Katit, akit ő is ismert. Beszámolt neki arról, hogy a bizalmasa sok ember előtt részletezte, hogyan csalta meg a férje a bejárónővel, és élvezettel ecsetelte a nevetséges szituációt, amikor az áldozat rajtakapta őket a saját hálószobájukban. Dórika jóindulatúan figyelmeztette Katit: máskor inkább tartsa meg a titkait magának.
Kati, azonban más utat választott. Éktelen haragra gerjedt Dórika iránt, és árulkodni rohant Borbálához. Borbála persze a maga furfangos módszerével meggyőzte Katit, hogy szó sem volt ilyesmiről, sőt! Az egész épp fordítva történt, mégpedig úgy, hogy mindezt Dórika tette, aki egy megbízhatatlan, pletykás, lepcses szájú perszóna!
Kati azóta még többször bújik össze Borbálával, még több intim sztoriját osztja meg vele, Borbála pedig még nagyobbakat nevetve meséli el a történeteket mások társaságában.
Dórikát végül kiközösítették. Szegényke azóta is azon dilemmázik, megéri-e az őszinteség vagy sem, és már hajlik ama megállapítás felé, hogy bizony őszintének lenni nagy butaság...
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Ámításaink
Nap, mint nap tapasztalhatjuk, manapság nem divat az őszinteség. De lehet, hogy nem volt az sohasem.
2008.4.24. 3
Nyereség, veszteség
Születésünkkel az emberi kapcsolatok szövevényes hálózatába kerülünk.
2008.4.24.
A rovat további cikkei
A kapcsolat fokmérője
Alapvetően csacsogós vagyok. Beszélek, ha kell, ha nem. Elmesélem a jót és a rosszat, a vártat, a tervezettet és azt is, ami már megtörtént.
2008.4.11.