Romantika és értelem


Póda Erzsébet  2014.10.28. 3:43

Vannak helyek, helyzetek, mikor mást sem hallani, csak azt, hogy a nők (kizárólag) érzelmi lények.

Sok előadó, aki éppen a nőket szeretné megnyerni magának, mint célcsoportot, erre építi fel propagandáját. A nők pedig szorgalmasan asszisztálnak. Bólogatnak, elmorzsolnak egy-egy könnycseppet a szemük sarkában, sóhajtoznak és elhiszik, hogy igen: ők és csakis ők az érzelmi lények.

Nem tudom, ki találta ki ezt a mára már szállóigévé vált meghatározást, de projektje sikeres volt. Manapság a nők legtöbbje így is gondolja, érzi, sőt szilárd meggyőződése. A nő önfeláldozó, törékeny, szeretetet csak ad, kapni érte semmit nem akar, színes lelkivilága van, intuitív, olyat is érzékel, amit a férfiak nem tudnak, és azt is elhiszi, amit talán nagyon nem kellene. Ezért is jár ezoterikus fesztiválokra, jósnőkhöz, kártyavetőkhöz, látókhoz, és olyan programokra, ahol az érzelem, mint valami megfoghatatlan és szent dolog a fő téma. Legyen bármilyen magas is a belépődíj, a nő megfizeti. Mert igen, ő képes kapcsolatot teremteni a magasabb erőkkel, látja azt, ami a láthatón túl van. Mert igen, vele tényleg olyasmi történik, amit csak érzelmileg lehet felfogni. Mert igen, az érzelem, az életben csak az fontos, meg a szeretet, és semmi más. Csak éppen azt nem látja a nő, hogy az orránál fogva vezetik. Vagy látja, de az már annyira az értelmet érinti, hogy elhessegeti magától a gondolatot is – hiszen ő érzelmi lény.


Így van ez a romantika kérdésével is. Hányszor, de hányszor olvashatjuk (és a nők szeretik is olvasni): „Mi nők mindannyian vágyunk a romantikára. Minden nő romantikus. A nők azt várják, hogy a férfiak romantikusak legyenek. A nők falják a romantikus regényeket, és imádnak szerelmes filmeket nézni. Minden nő romantikus esküvőt álmod meg magának. Satöbbi.” A sokszor elmondott hazugság igazsággá válik. A nők előbb vagy utóbb elhiszik, hogy azon kívül, hogy érzelmi lények, ők bizony romantikusak is. Mivel kiskoruk óta erre vannak nevelve. Nekik szólnak a rózsaszín mesék, őket ültetik a hercegnős rajzfilmek elé, nekik hazudják a legtöbbet az életről, és ők hiszik el a legtöbb bugyutaságot. Ők akarnak a leginkább megfelelni a (ki tudja kik által felállított) elvárásoknak – és a fenti dolgok elvárások. Azt várják tőlük, hogy ilyenek legyenek.

Aztán a romantikus nő elhiszi, hogy minden szerelmi történet holtunkiglan tart. A romantikus nő elhiszi, hogy minden férfi gavallér. A romantikus nő elhiszi, hogy a vele félrelépő nős pasi egyszer felvállalja őt, és feleségül veszi. Elhiszi, hogy minden kisbaba nyugodt, csak mosolyog, és rengeteget alszik. Elhiszi, hogy a gyereknevelés az óvoda és az iskola dolga. Hogy a jósnő pontosan meg tudja mondani, mit hoz a jövő. Hogy a lila szellemek a lakás minden sarkában ott állnak, és a műanyag borostyánlánc mindentől megvéd. Mert összetéveszti a romantikát a hiszékenységgel és a naivitással.

Nemrég egy férfitársam azt írta a témáról szóló cikkében: „...Inkább úgy fogalmaznék, a meghitt perceket szeretem, amikor elcsendesednek a mindennapi zajok és valóban a lelkekből érkező üzeneteké lesz a főszerep.” Egyetértek vele. Romantikára, meghittségre szükségünk van az élet egyes pillanataiban, de nem kell erről szólnia napjaink huszonnégy órájának.

Továbbra is kitartok amellett, hogy a nők nemcsak érzelmi lények. Nincsenek fölmentve a gondolkodás terhe alól! A nők értelmi lények is, hiszen van agyuk, értelmük, amit használni is tudnak – és ha megengedik önmaguknak, akkor bizony használják is! Jó lenne, ha ez a kijelentés válna szállóigévé – a nők saját boldogulásának érdekében.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Romantikára fel!

Faar Ida

Mi nők szinte mindannyian vágyunk a romantikára. Arra, hogy megkülönböztetett figyelemben részesüljünk.

2014.10.21.    11


Legyünk romantikusak!

Kovács Márta

A férfiak nem romantikusak, tartja a népítélet. Tévedés! Minden tévhit ellenére a férfiak igenis azok!

2014.10.16.    7


Romantikamentes övezet

Palkó Emese

Hol vannak azok a csudálatos idők, mikor még mosolyogva köszöntem meg egy szál virágot a férfitól?

2014.10.13.    27


Romantikus férfiak nyomában

Kiss Adrienn Éva

Az a szörnyű hír járja, hogy a romantikus férfiak kihalófélben vannak. Szerintem ez finoman fogalmazva is hatalmas túlzás.

2014.10.6.    22


Kínos romantika?

Nagy Erika

Manapság már csak a filmekben lehet látni gyertyafényes, romantikus vacsorát

2014.9.30.    10


Titok és valóság

Nagy Csivre Katalin

Az élet nem romantikus lányregény – ugye, hányszor, de hányszor hallottuk már!

2014.9.25.   

A rovat további cikkei

Feleségül mentem a pincérhez

Kabók Zita

A romantikára vágyó európai nők egyre többször és egyre többen utaznak a távol-keleti országokba.

2014.10.19.    4


Antik rom?

Oriskó Renáta

„Mára a romantika nem más, mint antik rom?”

2014.9.22.    1


Vajon romantikus lehet?

Rajkovics Péter

Sokan azt gondolják, hogy a férfi mindig másként látja az érzelmekkel kapcsolatos témákat. Pedig nincs ez így. A romantikával sem.

2014.9.19.    2


Romantika: álom vagy rémálom?

Kulcsár Tímea Ágnes

A romantika az irodalom és a filmművészet nyelve a szerelemre, egy elmélet, teória, hogy milyennek is kéne látnunk azt.

2014.9.15.