Romantikára fel!

Faar Ida 2014.10.21. 2:53

Mi nők szinte mindannyian vágyunk a romantikára. Arra, hogy megkülönböztetett figyelemben részesüljünk.

Arra, hogy lessék a kívánságainkat, hogy udvariasan bánjanak velünk, elfogadjanak, és szeressenek bennünket. Kislányként hiszünk a tündérmesékben, a fehér lovas hercegekben, abban, hogy mindenkinek megvan a pontosan hozzá illő „másik fele”.
Aztán...
Aztán sorra érnek bennünket a csalódások. Mert már óvodás fejjel sem igazán értjük, hogy Pistike miért ráncigálja a hajunkat, vagy az általános iskolában Zoli miért csúfol bennünket. Középiskolásként Máté miért csapja más lányoknak is a szelet, felnőttként pedig a párunk miért csal meg a legjobb barátnőnkkel – ha állítólag szeret.
Jókat pityergünk a romantikus filmek zárójelenetein, amikor a holtomiglan-holtodiglan fogadalmát rebegve csókban forrnak össze a főszereplők.
Aztán...

Aztán elkeseredve gondolunk arra, hogy a mi életünkből hiányzik a romantika. Valóban így kell ennek lennie? Valóban meg kell adnunk magunkat a megszokás, és a zord hétköznapok illúzió- és romantika-romboló hatásainak? Ha boldogtalanok szeretnénk lenni, csak rajta: törődjünk bele! Ha szebbé szeretnénk varázsolni életünket – tegyünk érte!

Hogyan? Íme, két variáció!

HA MÁR MENTHETETLEN

Első lépésként érdemes tisztázni érzéseinket: azaz jelenlegi barátunk/élettársunk/férjünk mit jelent a számunka. Vannak menthetetlen kapcsolatok: érzelmi elhidegülés, megcsalás, durvaság, folyamatos agresszió – amelyeket érdemes minél hamarabb és minél fájdalom-mentesebben lezárni. Senki sem kötelezhet bennünket arra, hogy egy egész életet leéljünk azzal, akit már nem szeretünk. Gondolkodjunk el: bármennyire is nehéz egyedül új életet kezdeni, mennyi lemondással, szorongással, veszéllyel, stresszel jár egy rosszul működő kapcsolatban élni, ahelyett, hogy nyugodtan élhetnénk – akár egyedül is.

HA MÉG PARÁZSLIK A TŰZ

Akkor még van remény, mert van szeretet, megbecsülés, tisztelet, csak a mindennapos rohanásban ezernyi gonddal küzdve ezt ritkán juttatjuk kifejezésre. Ilyen esetekben AZONNAL cselekedni kell!
Néhány tipp, miképp fogjunk hozzá:
Legyen bármilyen sok dolgunk is, szánjunk időt arra, akit szeretünk!
Hallgassuk végig, érdekeljen minden, ami őt foglalkoztatja.
Teremtsünk nyugodt légkört!
Nincs rosszabb annál, mint amikor egy a munkától meggyötört férfit otthon újabb vérre menő viták várják – beszélgessünk, ha csak lehet, nyugodt hangnemben! Kiabálás nélkül is el tudjuk mondani, hogy becsüljük társunk munkáját, de mi is fáradtak vagyunk. Ha a háztartásban dolgozunk, adjunk neki negyed-fél órát hazaérkezés után, hogy szusszanja ki magát, azután kezdjük el mesélni, mi történt otthon, milyen gondokkal küszködünk.
Járjunk el minél többet együtt szórakozni (barátok és barátnők nélkül)!
Tartsunk „gyerekmentes” napot, amikor csak egymásra tudunk figyelni. (Kedves nagyszülőkkel ez könnyen megoldható, ők is és a gyerekek is élvezni fogják az időt nélkülünk.)
Soha ne meséljünk másoknak párunk gyengeségeiről!
Ne hanyagoljuk el magunkat! Nem kell órákig a tükör előtt szépítkezni, pár perc alatt is csinosak tudunk maradni.
Ne engedjük, hogy ő is ellustuljon: szánjon mindig időt magára: borotválkozzon, gondozza a haját, adjon magára!
Ne akarjuk mindenáron kisajátítani a másikat– ésszerű határok között, de néha hagyjuk, hogy legyenek olyan pillanataink, amelyekről nem kell részletekbe menően beszámolni egymásnak.

A hétköznapok romantikája az, ami mindkettőnket boldoggá tehet. Jó, ha tudjuk: a valós életben a film a „The End” felirat után kezdődik.