Romantikus férfiak nyomában


Kiss Adrienn Éva  2014.10.6. 2:30

Az a szörnyű hír járja, hogy a romantikus férfiak kihalófélben vannak. Szerintem ez finoman fogalmazva is hatalmas túlzás.

Mert miről is van szó? Ha arra gondolunk, hogy egy férfi romantikus, az alatt többnyire azt értjük: kinyitja előttünk az ajtót, virágot hoz, gyertyafényes vacsorát készít. Az ilyen és ehhez hasonló figyelmességek valóban megédesítik egy nő életét, ám nézzünk egy kicsit jobban a dolgok mélyére!

A 21. századra könyvek és filmek ezrei dolgozták már fel a nő és a férfi kapcsolatát. Különböző formákban ugyan, de többségük – tisztelet az oly ritka kivételnek – a képzeletszőtte szárnyakon repdesve igyekszik elhitetni velünk a „nagy igazságot". Miszerint: minden férfi egyforma, és a mi feladatunk, hogy a saját akaratunk szerint alakítsuk a személyiségüket.


Általában a következőképpen alakul a történet: adott egy nő, aki folyton rosszul választ, és állandóan párkapcsolati válsággal küzd. És adott egy férfi, aki így vagy úgy, de felforgatja hősnőnk egész életét, hogy aztán minden realitásnak ellentmondóan (!), a legkülönösebb módon, megszerezze őt. A végére egy kerek sztorit kapunk, amin, ha elég szenzitív állapotunkban talál bennünket, talán el is pityeredhetünk.

Hol itt a baj? Kezdjük talán a legelején! A hősnő eleve kiszolgáltatott helyzetben van, hiszen korábbi próbálkozásai sorra kudarcot vallottak, emiatt csalódott és sebezhető, az utolsó szalmaszálba is megkapaszkodna, ha lenne. De nincs. Helyette pedig ott van a sok kompromisszum, amelyeken át egészen a mennyekig emelkedhetne a boldogságtól ittasan, ha végre megtalálná a megfelelő férfit. És innentől két irányt vehet a történet. Vagy érkezik a tökéletes(nek látszó) herceg, lehetőleg fehér lovon. Vagy éppen ellenkezőleg: egy jó humorú, ugyanakkor külsőre teljesen hétköznapi srác kerül a fent említett hölgy látóterébe, aki csupán a „legjobb barát” címét érdemelheti ki az elején.

Ahogyan a szálak egyre kuszábbak és kuszábbak lesznek, rádöbbenünk, hogy az apró, alig észrevehető gesztusok sokkal, de sokkal többet számítanak egy kapcsolatban, mint a nagy, romantikusnak szánt monológok, a hatalmas – és persze méregdrága – virágcsokrok, vagy éppen a „tűzön-vízen át küzdök a másikért, akkor is, ha ő ezt nem akarja” típusú cselekedetek.


Ugyanígy van ez a való életben is. Ha egy nő azt kívánja élete párjától, hogy az legyen romantikus, sok esetben az ilyen közhelynek számító dolgokra gondol, ahelyett, hogy észrevenné a már amúgy is meglévő kiváltságait. Mert igenis kiváltság, ha egy fárasztó munkanap után kedvesünk forró fürdőt készít, vagy elviszi a hétvégére a gyerekeket a nagyszülőkhöz, hogy végre kettesben lehessünk. Vagy ha netán – minden korábbi előjel nélkül – bevásárol, megfőz, vagy megjavít egy olyan tárgyat, amire mi magunk már régen keresztet vetettünk. Ezek a teljesen hétköznapinak számító cselekedetek ugyan egyik producert sem ihlették még meg annyira, hogy pusztán erre építsenek fel egy romantikus filmet, mégis sokszor megjelennek kisebb-nagyobb utalások formájában. Hiszen, ha jobban belegondolunk, a végén mindig az a férfi nyeri el az áhított nő szívét, aki emberibb és odaadóbb, és ez sokkal fontosabb néhány kiszámítható klisénél.

Legyen szó moziról vagy az életről, a nő és a férfi kapcsolatában a romantika egy meghatározó szempont. Azt azonban tudni kell, milyen elvárásokat támasztunk a másik felé. És nem árt azon sem elgondolkodni, hogy felveheti-e szívünk választottja a versenyt egy hollywoodi szupersztár által alakított szereppel. Vagy éppen azon, hogy mi magunk mennyit adunk a másiknak.

Romantika ide vagy oda, végső soron akkor működik jól egy kapcsolat, ha tudunk adni, és tudunk elfogadni.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Romantika és értelem

Póda Erzsébet

Vannak helyek, helyzetek, mikor mást sem hallani, csak azt, hogy a nők (kizárólag) érzelmi lények.

2014.10.28.    12


Romantikára fel!

Faar Ida

Mi nők szinte mindannyian vágyunk a romantikára. Arra, hogy megkülönböztetett figyelemben részesüljünk.

2014.10.21.    11


Legyünk romantikusak!

Kovács Márta

A férfiak nem romantikusak, tartja a népítélet. Tévedés! Minden tévhit ellenére a férfiak igenis azok!

2014.10.16.    7


Romantikamentes övezet

Palkó Emese

Hol vannak azok a csudálatos idők, mikor még mosolyogva köszöntem meg egy szál virágot a férfitól?

2014.10.13.    27


Kínos romantika?

Nagy Erika

Manapság már csak a filmekben lehet látni gyertyafényes, romantikus vacsorát

2014.9.30.    10


Titok és valóság

Nagy Csivre Katalin

Az élet nem romantikus lányregény – ugye, hányszor, de hányszor hallottuk már!

2014.9.25.   

A rovat további cikkei

Feleségül mentem a pincérhez

Kabók Zita

A romantikára vágyó európai nők egyre többször és egyre többen utaznak a távol-keleti országokba.

2014.10.19.    4


Antik rom?

Oriskó Renáta

„Mára a romantika nem más, mint antik rom?”

2014.9.22.    1


Vajon romantikus lehet?

Rajkovics Péter

Sokan azt gondolják, hogy a férfi mindig másként látja az érzelmekkel kapcsolatos témákat. Pedig nincs ez így. A romantikával sem.

2014.9.19.    2


Romantika: álom vagy rémálom?

Kulcsár Tímea Ágnes

A romantika az irodalom és a filmművészet nyelve a szerelemre, egy elmélet, teória, hogy milyennek is kéne látnunk azt.

2014.9.15.