Vajon romantikus lehet?

Rajkovics Péter 2014.9.19. 2:54

Sokan azt gondolják, hogy a férfi mindig másként látja az érzelmekkel kapcsolatos témákat. Pedig nincs ez így. A romantikával sem.

Egyszerűen a testi és lelki szerkezet minden egyes emberből más reakciókat hoz ki, s mivel mi férfiak legtöbbször teljesen más élményekkel is gazdagodunk, míg felnőtté válunk, így hát az érzelmes pillanatokban is másként viselkedünk.

Mindezek ellenére úgy vélem, alapvetően romantikus ember vagyok. Biztosan nem annyira, mint egy évtizeddel ezelőtt, amikor húszéves fejjel naivitásom sokszor elragadott. Azóta megkomolyodtam, néha talán a kívülálló számára úgy tűnhet, hogy túlzottan is. Mégis szeretem a meghitt pillanatokat. Nem is nevezném romantikusnak, mert erről a szóról sok férfiban és bennem is a csöpögős amerikai produkciók jelenetei törnek elő, amelyek egyetlen célt szolgálnak: a legegyszerűbb módon hatni az érzelmeinkre, miközben bevételt termelnek.
Ezért inkább úgy fogalmaznék, a meghitt perceket szeretem, amikor elcsendesednek a mindennapi zajok és valóban a lelkekből érkező üzeneteké lesz a főszerep. Ilyenkor lehetőség van megismerni a párunkat és meggyőződni arról, hogy az a másik a társunk. Lelkileg is. Ehhez elég néhány rövid perc és megtörténik a csoda.

A kedves női olvasók közül sokan talán úgy vélik, kevés férfi gondolja hasonlóan. Pedig férfitársaimmal beszélgetve rengetegszer rádöbbenek, hogy legtöbbjükben ott él a vágy a meghittségre. Nehezen tudják megfogalmazni annak természetét, de keresik az utat a maguk békéjéhez – ezen a túrán pedig észre sem veszik, hogy vannak érzésekből épülő hidak. Amikor ezeket felfedezzük, új lehetőségek birtokába kerülünk. Ugyanis felismerjük: a lelkünk vezet fel a hegyeink csúcsaira.