Vergődés

Póda Erzsébet  2009.9.21. 9:21

Évike kezdő kamaszkorától romantikus volt. Minden este alvás előtt elképzelte, ahogy a jóképű herceg érte jön, és magával viszi.

De mindig plátói szerelmekbe esett. Évike imádta az anyukáját – az ő szava szent volt számára. Mikor megmutatta neki élete nagy szerelmét, akiért akár meg is halt volna, anyja csak nevetett és kijelentette: „Ez a fiú soha nem fog akarni téged.” A fiú soha nem akarta Évikét. Egy alkalommal anya és lánya együtt várakoztak az állomáson, és szóba elegyedett velük egy kifejezetten csúnya, bár kedves fiú. Mikor felszállt a másik vonatra, Évike kifakadt: „Még most is irtózom, olyan ronda volt ez a srác!” Az anyja csak nevetett és kijelentette: „Ezzel a fiúval járni fogsz.” Telt-múlt az idő, és úgy hozta a sors, hogy Évike meg a csúnya fiú összejöttek. Saját maga számára is megmagyarázhatatlan volt az eset – mintha nem is a saját életét élte volna. Együttléteik után irtózott magától és sok időt töltött a fürdőszobában, mire úgy érezte, kiszállhat a víz alól, mert elég tiszta már. A legjobb barátnője nem bírta, és megkérdezte: „De hát akkor miért jársz te ezzel a csúnya fiúval, akit nem is szeretsz?” Évike nem tudott választ adni. Csak valahol mélyen érezte, olyan az élete, mint egy rossz álom. Ő nem erre vágyott, nem ezt akarta. Sokszor eszébe jutott az a másik fiú, akivel soha nem jöttek össze. Mégsem tette meg a lépést, nem szakított. „Talán csak annyit érek, hogy egy csúfságnak kelljek, senki másnak, biztos én is nagyon ronda vagyok” – gondolta. Egy nap azonban a csúnya fiú szakított vele. Évike azt hitte, belehal: „Istenem, micsoda torzszülött lehetek, hiszen már a kutyának se kellek!”


Miriam komoly lánynak tartotta magát. Az egyetemen ösztöndíjat kapott előmeneteléért. Szép volt és okos. A fiúk közelíteni se mertek hozzá. Miriam egy koncerten látta meg a „rosszfiú” Tamást, és minden ésszerűsége ellenére azonnal belezúgott. Tamásnak tetszett, hogy egy ilyen lány épp őt választotta. Pár hétig dúlt a szerelem, ám a fiú nem komoly kapcsolatra vágyott. Szakítani próbált, Miriam viszont nem engedte. Lógott Tamáson, sehova se ment nélküle, és ha a srácnak épp sörözni volt kedve, akkor is vele tartott. Tamás gyakran itta magát hülyére, ígéreteit egyszer sem tartotta be, és egyfolytában sértegette a lányt. Mindhiába. A barátaik hiába szóltak, kérdezték, figyelmeztették őket. Miriam nem akart szakítani, hiába bántotta, alázta meg gyakran akár nyilvánosan is a fiú – számára ez volt az igaz szerelem, és nem engedte el: kerüljön, amibe kerül! Tamás elment, Miriam visszahozta. Végül terhes maradt, és a fiú hiába ellenkezett, ebbe már a szülőknek is volt beleszólásuk. Tamás már a terhesség alatt megcsalta Miriamot, és utána még sokszor. Később meg is ütötte, de Miriam nem engedi el őt, a mai napig se...

Mónika hat éve él az élettársával: közös lakásuk, közös autójuk van, közös kirándulásra járnak, amelyekről minden alkalommal összeveszve térnek haza. Andrásnak semmi sem tetszik, amit a barátnője csinál. Így Mónika abbahagyta a táncot, a festést, a goblenezést, a sportolást. Amikor terhes maradt, abortuszra kellett (?) mennie, mert András úgy érezte, ő még nem akar apa lenni. Mónikában akkor megszakadt valami. Mostanában ritkábban nevet, és gyakrabban kerül depressziós hangulatba. Már nem keres magának semmilyen hobbit, mert Andrásnak úgysem tetszene. Ő egyébként minden közös baráti összejövetelen csak bántja, megalázza Mónikát. Hogy miért nem tudja egyikük sem kimondani, hogy ennek így semmi értelme, annak csak a Magasságos a megmondhatója. De lehet, hogy még ő sem.

A biológia nagy úr, az ösztöneink bábként mozgatnak bennünket. A nők egyfolytában a biológiai óra ketyegésétől rettegnek. Erre rájátszanak még a sztereotípiák, a közvélemény, a család, és főleg az anyák, mert egyfolytában azt sulykolják a lányok fejébe, hogy gyereket kell szülniük, mert ez az élet rendje. Aki nem ezt akarja, az más, az nem jó, kilóg a sorból, hibás, nem normális... A gyerekhez pedig férfira van szükség, nélküle nem megy. A szingliség csak akkor van jóváhagyva, ha kolostor falai közt zajlik, egyébként gúnyolódás tárgya lesz az, aki ezt az életformát választja. A bulvársajtó tele van fényes esküvőkkel, boldog házastársakkal, a gyermekáldás örömeivel. Ugyanezek a bulvárlapok közlik azt is, hogy azok, akik fél éve még lángoló szerelemmel álltak az oltár elé, megcsalják egymást, vagy éppen válnak... De ezen figyelmeztető jelek felett mindenki elsiklik.

A párkapcsolatokat közebbről vizsgálva láthatjuk, hogy kevés százalékban játszik főszerepet bennük a harmónia és a megértés. Sokszor a szexen kívül nem igazán működik semmi más: sem közös vélemény bizonyos témákról, sem közös érdeklődési kör, sem egyetértés az alapvető dolgokról. Mégis, mint valami függőség, kötik egymáshoz magukat azok, akiknek pedig már rég semmi közük egymáshoz. Alibit, magyarázatokat keresnek, új és újabb esélyeket adnak, miközben rettegnek attól, hogy esetleg ez a kapcsolat lehet az utolsó vonat, amire felszállhatnak.

Ha az ember egy kicsit is tudatosan élné az életét, tisztelné önmagát és társát, akkor mindig adna magának – és a másiknak is – újabb esélyt, ha már egy működésképtelen viszonyban vergődik. És nem hinné azt, hogy egy rossz kapcsolat is jobb a semmilyen kapcsolatnál.

Hozzászólások

@

Küldés