Lazuló kötelékek

Siposs Ildikó 2008.2.13. 20:13

A szerelem nem ismeri az országhatárokat, nem zavarja a távolság, az idegen kultúra, a más és más szokások.

A szerelemben csak a szerelem a fontos: felizzik, lángol s minél nagyobb lánggal ég, annál inkább elhamvad. A tűz helyén a szeretet és a vágy parázslik.

Ha a kettő közül bármelyik megszűnik, a kapcsolat is átalakul, vagy elhal.

Minthogy a tüzet táplálni kell, nemigen táplálhatja a távolság, a lazuló kötelék. Ezért szűnnek meg oly gyakran a távkapcsolatok. Nem a távolság az igazi ok, sokkal inkább az eltávolodás. Ehhez viszont nem kell feltétlenül külföldre menni. Eltávolodni a szomszéd szobából is lehet. A valódi kapcsolatokat nem ölheti meg a távolság, sem az idegen kultúrkörnyezet. Ha az a két ember egymásnak van teremtve, biztosan meg fogják találni az utat egymás felé. Ha mégsem, akkor az egyik fél csalt, vakon szeretett, vagy hagyta hogy szeressék.

A jól működő házasságok hajótörést szenvedhetnek ugyan a távolság vagy a nemzeti különbözőség zátonyán, de ha az ember megtalálja az igazi másik felét, akkor nem fogja elereszteni. Ilyen kapcsolatból azonban nagyon kevés van. A házasság a kompromisszumok művészete. Nem a szerelem nagysága, sokkal inkább a két fél toleranciaküszöbe fogja meghatározni a kapcsolat kimenetelét. Meg az, hogy maradt-e szeretet és nem hunyt-e ki a vágy. A mai globalizált világban nincs olyan nagy különbség a civilizációk között, legalábbis javarészt nincs. Ami a hitbeli különbségeket illeti, az már veszélyesebb terep. Mondjuk, ha mohamedán a férfi, vagy ha valamelyik divatos, kevésbé divatos szekta tagja az egyik fél. Ez sem lehet azonban akadály, hiszen életünk során változunk. A jelenlegi különbségek ellenére az igazán egymásnak teremtett párok mégis összecsiszolódhatnak. Csak hát ez kicsit fájdalmas folyamat, ha mindkét fél meg szeretné valósítani önmagát.

Mára átíródott a férfi és a női szerep, s ha így folytatódik, mindenki csak önmagára koncentrál majd és megváltozik a család struktúrája. Önálló nők és férfiak nevelik majd a gyerekeket, akik egyre kevésbé találják az utat egymás felé. Minduntalan egymás hatalmasra duzzasztott egójába ütközve, mert ezt diktálja a korszellem. (Valósítsd meg önmagad, használd az eszközöket, a képességeidet, az embereket! Neked ez jár!) Pedig csak annyit kellene tennünk, hogy megtaláljuk azt a társat, aki kiteljesít bennünket és akinek sorsát mi is teljessé tesszük.

Az igazi társ is lehet néha morgós, vitatkozós, zárkózott, hisztis, dühös, elkeseredett – ettől igazi és attól társ, hogy ezen mégis képes felülemelkedni, mert tudja: nincs egyedül, valakivel együtt van célja ebben a világban.