A szerelem mindent legyőz?


Jády Mónika  2010.5.27. 13:26

A svájci Corinne Hofmann, a Die weisse Massai (magyarul Afrikai szeretők) könyv szerzője jutott eszembe.

Röviden a történet, azoknak, akik nem ismerik: a 27 éves Corinne Kenyába utazik barátjával. A nyaralás alatt megpillant egy jó testű maszáj harcost, és első látásra beleszeret. Szakít addigi partnerével, feladja jól működő vállalkozását, bútorostól-mindenestől eladja kis lakását, és Afrikába költözik, ahol feleségül is megy szerelméhez. Egy maszáj faluban élnek, egy kis kunyhóban, mondanom sem kell, komfort nélkül. Mellékhelyiség gyanánt ott a bozót, fürdeni, mosni a folyóban lehet... Születik egy lányuk, boltot nyitnak. A férj egyre többször rendez féltékenységi jelenetet. A fehér maszájnak nevezett nő belefárad az örökös vitákba, és visszaszökik pici lányával Svájcba.

Nekem meseszerű volt az egész. 27 évesen is elég csupán a testi vonzalom, hogy az ember feladjon mindent, és elinduljon az ismeretlenbe? Azt gondoltam, egy bizonyos kor után az ember lánya már mérlegel: igaz, hogy őrülten vonz ez a férfi. Ám gondoljunk csak bele: alig váltottunk egymással pár mondatot! Az én angolom nem valami jó, és ő is csak alapszinten beszél. Hol és hogyan él, milyen szokások szerint? Milyen a gondolkodásmódja?

A könyvben olvasottak szerint, mikor Corinne visszatért Kenyába, a nyaralóhelyen már nem találta meg szerelmét. A harcos egyik ismerőse mondta meg neki, hol keresse: csaknem egész nap tartó buszozás, majd hosszú gyaloglás után jutott el a férfi falujába. Nem riasztotta el az ottani egyszerű élet. Ám egyre több olyan helyzet adódott, amelyben meg kellett tapasztalnia, hogy szerelmével két külön világban éltek-élnek, teljesen mások az elképzeléseik.

Egy interjúban megkérdezték Corinne Hofmanntól: "Mai fejjel nem gondolja, hogy hihetlenül naiv volt, amikor mindent hátrahagyva követte a maszáj harcost?" Ő azt válaszolta, nem igaz, hogy naiv volt, bár ezt sokan mondták neki. Akkor úgy érezte, muszáj ezt végigcsinálnia. Nem volt más választása, mint követni a szerelmét.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Rózsaszín emlékgombolyag

Bíró Szabolcs

Egyre több doboz sorakozik a szobámban, lassan már mozdulni sem lehet tőlük.

2010.6.25.  1   


Oldás-kötés-oldás

Madarász Ildikó

Rita harminchét éves, kétgyerekes anyuka. Rita szerelmes. Nem a férjébe.

2010.5.31.    1


Szerelem (?)

Póda Erzsébet

Azt mondják, a legszebb érzés.

2010.5.29.  4    3


Akiket nem kerültem el

Halász Kata

Tévedés azt hinni, hogy a szerelemről egyszerű írni, érzéseket megfogalmazni, papírra vetni.

2010.5.25.  3    1


Szerelem, gyötrelem

Dráfi Emese

„Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem” – kiáltva énekeltük a világnak kamaszkorunkban a színpadról barátnőmmel.

2010.5.24.    1


Üldögélni, csöndben

Robert H.Raven

Nem hagy engem nyugodni valami…

2010.5.20.  8    1

A rovat további cikkei

Rózsaszín fonálgombolyag

Huszár Ágnes

A lány öntudatlanul belegabalyodott a rózsaszín fonálgombolyagba.

2010.5.14.  3    3


Szerelem, szó nélkül

Angyal Sándor

Minden reggel és délután ugyanazt az útvonalat járta.

2010.5.12.  1    2


Mikor egyedül maradsz

Csepy Enikő

Úgy érzed megtaláltad életed szerelmét, de egy hirtelen pillanatban mégis rá kell döbbened, hogy tévedtél.

2010.5.7.   


Jogom van szeretni?

Puha Andrea

Május van. Ülök a parkban, és figyelem az egymásba fonódó párokat.

2010.5.5.  22    12