Szerelmi háromszögben(3)

Bársony Éva 2006.9.3. 20:23

Természetesen a hír hallatán nem lepődtem meg, mert máskor is előfordult már, hogy elutazott pár napra.

Ákos rövid távollétei sohasem okoztak problémát, hiszen mindig hívott, írt, tartottuk a kapcsolatot, és amint hazaérkezett, máris jött hozzám.

Szóval, pár napja elment Ákos, amikor az egyik barátommal beszélgettem -- aki mellesleg az üzlettársa volt Ákos barátjának. (Néha neki öntöttem ki a szívemet, ő volt talán az egyetlen ember, aki nem ítélt el.) Szóval beszélgettünk, és szóba került Ákos is. Megemlítettem neki, hogy nincs otthon, külföldön dolgozik. Azt válaszolta, ő másképp tudja: vagyis, Ákos az üzlettársával, Márkkal, és a barátnőikkel mentek kirándulni. Nem hittem a fülemnek, és csak nevettem az egészen. Képtelen voltam elhinni, hogy Ákos ekkorát hazudott volna!

Elhatároztam, hogy magam járok a dolgok után, nehogy aztán véletlenül olyasmiért vádoljam Ákost, amit el sem követett. Felhívtam tehát a „barátnő” nővérét, álnéven mutatkoztam be, mintha egy régi ismerőse lennék, és őt keresem. A nővére nagyon kedvesen felvilágosított, hogy kirándulni ment a barátjával Horvátországba, de ha esemesezek a mobiljára, biztosan válaszol nekem.

Senkinek sem kívánom azt az érzést, ami akkor eluralkodott rajtam! Sírtam, reszkettem, a hajamat téptem, ész nélkül voltam, hogy miként lehettem ennyire buta, hogy ilyen helyzetbe hoztam magam?! Csakis magamat hibáztattam. A naptárban vastag fekete keresztekkel húztam át Ákos nevét, úgy, hogy még a papír is átlyukadt. Az összes tőle kapott holmit eltüntettem, végül írtam neki egy esemest, hogy köztünk örökre vége mindennek.

Jól tudta, miről van szó, mert amint hazajött, rögtön hívott és esküdözött, hogy nem a lánnyal volt. Talán még hittem is volna neki, hogy ha előtte nem bizonyosodtam volna meg az igazságról. Mondtam, hogy nincs miről beszélnünk, és letettem a telefont. Napok és hetek teltek el, de ő nem adta fel a próbálkozást, hogy visszakapjon. Kirándulni hívott, beszélgetni akart velem, nem hagyott békén. Sokszor még éjjel is felriasztotta a családomat, ha a mobilom ki volt kapcsolva. Naponta elment autójával a házunk előtt, a kapunknál lelassítva. Megmagyarázhatatlan okok folytán azonban egyszercsak újra a karjaiban találtam magam. Azt bizonygatta, hogy nem aludt a lánnyal a kirándulás alatt, és csakis a barátja miatt ment el, meg, hogy ő nem is tudott az egész kirándulásról, a lány szervezte meg, ő foglalta le a szobákat is, satöbbi.

Az ilyen és ehhez hasonló, regénybe illő történetek százai történtek velem hetekig, hónapokig, sőt évekig, míg aztán valamilyen benső hang vagy késztetés miatt úgy határoztam, külföldre megyek tanulni. A szükséges papírokat gyorsan elintéztem, hogy aztán ne legyen visszaút, mert attól féltem, talán visszatáncolok. Ákos meglepő örömmel fogadta a hírt... Azt mondta, legalább elrendezi a magánéletét mire hazajövök, és aztán már senki sem állhat az utunkba.

Pár héttel az elhatározásom után már útra készen álltam. Ákos sírva ölelgetett és ígérgette, hogy megvár, feleségül vesz, óriási rózsacsokorral jön majd elém a repülőtérre, és haza se megyünk egy hétig, csak egymáséi leszünk!

Külföldön aztán a tanulás és a munkába állás eleinte nagyon kimerített, teljesen le voltam törve, sokat sírtam a telefonba, mikor Ákos hívott. Könyörögve kért, menjek haza, mert nekem mellette a helyem, de én csak azt hajtogattam, hogy addig nem megyek, amíg meg nem kapom azt, amiért idejöttem.

(Folytatjuk)

Foto: Mihály Krisztián