Nem kell, hogy értsd!


Csepy Enikő  2012.2.13. 20:53

Szerzőnk írásából megtudhatjuk, hogyan vélekednek fiatal férfiúink a szerelemről.

Már egy ideje kíváncsi voltam arra, mit is jelent a mai tizennyolc-húszas éveikben járó férfiak számára a szerelem. Összeírtam pár kérdést, s felkerestem a fiúkat, akikről tudtam, már hosszabb ideje párkapcsolatban élnek. A feltett kérdések a következők voltak:
1. Mit értesz „szerelem“ fogalma alatt?
2. Mit nyújt számodra a szerelem érzése?
3. Előbbre segít téged az életben?
4. Befolyásolja-e valamiképpen a döntéseidet?


A 15 megkérdezettből csupán 9 válaszolt, a többiek vagy nem merték felvállalni érzéseiket, vagy csak egyszerűen nem érdekli őket a téma. De azon bátrak, akik részt vettek „kutatásomban“, kellőképpen kielégítették elvárásaimat. Rájöttem, nem az számít, hány évesek vagyunk, hanem, hogy mennyire állunk készen a szerelemre. Egy 18 éves srác éppolyan komolyan gondolhatja érzéseit, mint akármelyik felnőtt. Sőt, egyesekben jó adag romantika is lakozik.

Némelyikük válaszán elcsodálkoztam. Érdekes: igenis, ki tudják fejezni érzelmeiket, sőt egyesek számára nagyon fontos, hogy kimutathassák, mit éreznek valójában. Érdemes elolvasni és megismerkedni véleményükkel, sokat lehet belőle tanulni.
Mindegyik fiút „kiértékeltem“ – felállítottam egy (tréfás) diagnózist, mire is következtetek a válaszaikból.
Íme a bizonyíték arra, mit is éreznek a fiúk:

Szabi:
1. Az én nyuszikámat, az én kicsinyke kis drágaságomat.
2. Egyfajta jóérzést. Meg persze valamiféle biztonságot, mert tudom, van valakim, aki mindennél és mindenkinél jobban szeret, és én is őt ugyanígy. Ott vagyunk egymásnak, s tudom, mindig számíthatok rá.
3. Nem hiszem, hogy előbbre vinne, szerintem ez nem a szerelemtől függ. Csupán másképp tervezem a jövőd, hiszen már ketten vagyunk. De nem ez végett fogok jobban tanulni vagy jobb eredményeket produkálni.
4. Döntéseim úgy hozom, ahogy szeretném. Megbeszélem persze másokkal is, mondjuk épp a barátnőmmel, de nem befolyásol túlzottan abban, hogy például gyrost vagy pizzát rendeljek. Komolyra fordítva a szót: inkább akkor, ha meg vagyok szorulva. Nincs pénzem valamire, tehát inkább spórolok, hogy a Szerelmemre költhessem.
Diagnózisom: Tipikus pasi, aki feltétlenül szereti barátnőjét, de meg akarja tartani autonómiáját. Nem akar „papucsnak“ tűnni, ő akarja megtestesíteni az igazi férfit. Ennek ellenére képes babusgatni, becézgetni mindenki előtt kedvesét, miközben fenntartja felépített imidzsét.

Attila:
1. A szerelem sok-sok hormon az agyban, melyek hatással vannak a közérzetre, feldobják az embert. A szerelemünk jelenléte kielégít egy bizonyos hiányérzetet, melyet ezek a hormonok produkálnak bennünk. Kölcsönösen feláldozzuk egymást az érdekében, hogy a másiknak jó legyen.
2. Valahogy arra késztet, hogy gondolkodjak. Egy kicsit idegesít, hogy olyan érzések tombolnak bennem, melyek ellen nem tudok tenni, de kár ez ellen erőlködni. Ez így jó, ahogy van.
3. Abban segít, hogy az emberek nem úgy néznek rám, mint egy érzéketlen melákra. Így adom tudtukra, igenis érző lényt takar a külsőm.
4. Befolyásolja, hisz már nem egyes számban beszélek magamról, mert mellettem van a párom. Tekintettel kell lennem rá, nem gondolhatok csak magamra.
Diagnózisom: Az a fajta férfi, aki kemény, lázadó külső mögé rejti magát. Sok embert ezzel sikeresen meg is téveszt, látszatra egy semmivel nem törődő személynek tűnhet. De barátnője számára ő jelenti a védelmet.

Patrik
1. Szerelem alatt azt értem, hogy a két fél maximálisan kiegészíti egymást, nem tudják egymás nélkül elképzelni életüket. A szerelmes embert nem érdekli sem a pénz, a kor vagy a hovatartozás kérdése, mert minden más jelentéktelennek tűnik.
2. Örömet, boldogságot, szép pillanatokat. Ugyanakkor sok más negatívumot is, hisz a szerelem vonzza magával a rossz dolgokat. Főleg a csalódások után nehéz egy kapcsolatra „örökkön-örökké stílusban“ tekinteni.
3. A szerelmes ember mindig jobb irányba akar változni, hogy a másiknak a legjobban megfeleljen. Leszokik a dohányzásról, lassabban vezet, nehogy baleset érje őket. A szerelem motivál is, hogy az életben sokra vigyük, hogy a másiknak a lehető legjobb körülményeket tudjuk megteremteni.
4. Ha szerelmes vagyok, kerülöm a zűrös szituációkat, nem keveredek bajba, más lányokat olyan távolságban tartok, hogy a barátnőmnek ez ne legyen zavaró. Ha bármilyen döntés előtt állok, megfontolom azt „családi állapotom” szemszögéből is.
Diagnózisom: Képes feláldozni a szereleméért mindent. A csillagokat akarja lehozni számára, s felhagy mindennel, ami esetleg párjának nem tetszik. Olyan férfi, aki már élt át csalódásokat, melyek következtében óvatosabb lesz a nőkkel: inkább több időt szán megismerésükre, minthogy újra elbuktassák. De ha szeret, akkor azt mindenekfelett teszi.

Szilárd:
1. Amikor már egy estét sem tudok a nélkül elképzelni, hogy ne kapnék egy jóéjtpuszit tőle, s egy ölelésétől szebb lesz a napom. Folyton csak rá gondolok, s aggódom érte. Számomra ez a szerelem.
2. Teljesen más életfelfogást, látásmódot, új perspektívákat nyújt számomra, melyeket mind-mind ki kell használni.
3. Van mellettem egy személy, aki biztat, motivál. Van kiért keményebben dolgoznom, s ha hibázok, mindig számíthatok őszinte kritikájára.
4. Befolyásolja, hisz nem csak magamra kell gondolnom. Ha segítségre vagy tanácsra szorulok, mindenképpen kikérem a szerelmem véleményét.
Diagnózisom: Számára új utakat nyit meg a szerelem, s csak élete párjával lép rá a kitaposatlan utakra. Szüksége van egy személyre, aki mellette legyen, aki meghatározza lényét teljes mértékben. Szerelme teszi azzá, aki.

Zoli:
1. Bizsergést érzek a gyomromban, ha rá gondolok, s vágyok minden percre, melyet vele tölthetek el a jövőben.
2. Számomra nyugalmat és boldogságot ad a szerelem.
3. Abban segít, hogy tudom, mindig számíthatok valakire, aki mellettem áll jóban-rosszban, segítségemre van minden olyan pillanatban, mikor épp szükségem van rá.
4. Természetes hogy befolyásolja, hisz megfontoltabban gondolkozom és viselkedem, mert tudom, hogy ott van Ő, aki vár rám és bízik bennem.
Diagnózisom: Álmodozó, előre megtervez minden pillanatot. Egyfajta békével tölti el az a tudat, hogy létezik az életében egy nő, akiért érdemes élni.

Matyi:
1. Amikor a másiknak minden kívánságát lessük és teljesítjük, és az jelenti számunkra a legnagyobb örömöt, ha sikerül őt boldoggá tenni.
2. A szerelem vigaszt ad a bánatban, még nagyobb örömöt az örömben. Sose vagyunk egyedül, mindig van kivel megosztani az érzéseket. Hisz akkor igazi a boldogság, ha van kivel megosztanunk.
3. A szerelem hatalmas motivációs erő, már csak azért is, mert meg akarunk felelni a másiknak, és ez nem mindig egyszerű. Így az ember néha saját tudta nélkül olyan jellemfejlődésen megy keresztül, melyre a szerelem nélkül talán nem is lett volna képes. Ez természetesen nem mindig pozitív irányú, de tapasztalatom szerint a legtöbb esetben igen.
4. Óriási mértékben befolyásolja a döntéseimet, hisz ha tényleg szerelmes az ember, akkor tudat alatt minden döntésben benne van az, hogy mi lenne nekünk a legjobb, és nem az, hogy nekem mi lenne az. Például egy önző ember nem is tud szerelmes lenni, mivel a szerelem az önzetlenségről szól, és ez természetesen a döntéseken is meglátszik.
Diagnózisom: A feltétlen szerető, aki csak akkor tud igazán boldog lenni egy kapcsolatban, ha tudja, párja ugyanúgy viszont szereti. Mindent kedvese érdekében tesz, megfontol mindent az ő szemszögéből is. A harmonikus párkapcsolat híve.

Dániel:
1. Szerelem alatt azt értem, amikor két ember teljesen megőrül egymásért, és képtelenek egymás nélkül meglenni.
2. Természetesen boldogságot, örömöt, nyugalmat, boldog perceket és élvezetet.
3. Ha van egy párunk, aki mindig mellettünk van, akkor sokkal könnyebben vesszük az akadályokat, pozitívabban állunk a dolgokhoz, mert tudjuk, hogy van kihez fordulni, ha csalódás ér.
4. Például, ha bulizás van a haverokkal, akkor tekintettel kell lennem barátnőmre is. Nagyobb dolgokban viszont nem befolyásol túlságosan.
Diagnózisom: A „nagygyerek”, aki „ha vannak érzelmek, vannak reakciók” alapelv szerint éli meg a szerelmet. Néha kicsit fel kell rázni, ennek ellenére ugyanolyan szerelmes, mint bárki más.

Laci:
1. Nehéz választ adni, mert nem szeretek klisékben és közhelyekben beszélni az érzelmekről. Bár máshogy erről nagyon nehéz. Talán azt a fajta lelki gyötrődést és szenvedést értem és érzem, ami emberré teszi az embert, ami képes megölni az egót, teljességében földbe tiporni, hogy aztán újra megszülethessünk. A szerelem egy olyan Gonosz, ami széppé varázsolja a felhőket, viccesé teszi a pocsolyát, s könnyekbe bújva képes mosolyogni.
2. Tipikus szerelmes, érzelgős alak vagyok, aki erősen él meg minden érzelmet. Talán ezért ad számomra a szerelem szélsőséges indulatokat. Sok fájdalmat, de elsősorban mindent kárpótló, leírhatatlan boldogságot, bizonytalan biztonságot és feledhetetlen perceket. A szerelem a legönzőbb emberből is képes legodaadóbb „őrültet'' varázsolni. Egy szerelmes ember bármire képes, sőt vágyik arra, hogy önmagát megalázza, és gondolkodás nélkül bolondot csináljon magából. A szerelem gyermekké tesz, és míg tart a szerelem, addig ez a gyerekkor eltarthat bármeddig, nem számít hány éves az ember.
3. Mint az előbb említettem eléggé érzelgős vagyok. Mindemellett zenész. Tehát megihlet! Imádok szerelmes lenni, hisz olyankor pörgök, és késztetést érzek az alkotásra. Egy művésznek elengedhetetlen kelléke a szerelem. A művészet az érzelmek, a fájdalom és a boldogság megtestesülése, megfestése és leírása. Ergó a művészet maga a Szerelem, maga a Múzsája a zenésznek, a művésznek. Tehát inspirál, hogy éljek és megéljem az életet.
4. Teljes mértékben. Legalábbis azokat, akik egy kicsit is a földtől elrugaszkodva élnek. Engem speciel mindenképpen. Lehet, nem mindig a jó irányban, de ez a szép a szerelemben, hogy az ember abban a pillanatban nem is törődik azzal, hogy miképp dönt. Dönt és kész. Mert szerelmes.
Diagnózisom: Művészpalánta, akinek lételeme a szerelem. Az a nő, aki mellette áll, biztos lehet benne, hogy 100 százalékig szeretve van és lesz is, míg a parázs ki nem alszik. Szüksége van egy pátyolgató nőre, aki kitart mellette, s kielégíti az érzelmi igényeid. Képes jóval többet adni, mint amennyit kap. Öröm egy ilyen választ olvasni!

Tamás:
1. Tág kérdés egy tág fogalomról végtelen válaszlehetőséggel. Sokkal többre hivatott, mint amennyit bele lehet foglalni e pár betűbe. Számomra a feltétel nélküli szeretetet jelenti. Bár most az érzés hölgyek iránti valójával foglalkozunk, szeretném hangsúlyozni, hogy szerelmes lehetsz édesanyádba, a zenébe, a napfénybe. Az, akinek érzelmeit „A Lány” iránt takarja ez a kifejezés, az nem igazán szerelmes. Kitalálnék rá egy új szócskát, de egy emberöltő alatt nem tudnám befejezni kántálását.
2. Egy szaloncukorpapírba csomagolt kő voltam, semmi több, az érzéseimet egy fogasra téve beakasztottam a szekrénybe jó mélyre. Ekkor Ő megjelent, és bár talán csak sejtette, ököllel dörömbölt ajtóimon, s én kiengedtem magam, hogy beengedhessem Őt. Vak voltam s most már látok, és nem félek látni, nem félek befogadni mindazt, amit ad nekem, kitárom a szívem, és mindent telibe, a közepébe kérek. Színt, ízt, illatot, dallamot, pillantást, mosolyt, vágyat, Életet.
3. Talán túl fiatal vagyok ahhoz, hogy erre a kérdésre igazán pontosan tudjak válaszolni, de a szerelemnek köszönhetem azt is, hogy ezt most leírtam. Az ember napról napra tapasztaltabbá válik, idővel megkomolyodik egy kicsit. A szerelem nem tesz komolyabbá, sőt, éppen az ellenkezőjét teszi, hisz egy rózsaszín szemüveget ad, hogy mindazt, amit magad komolyságával megtapasztalsz, ne csak átéld, hanem éld is meg, érezd minden mozzanatát, minden jelét a környezetednek, mert ezek az apró jelek az igazán fontosak. Legyen szó jó vagy akár rossz dolgokról egyaránt. Csak egy valamit jegyezzetek meg! A gyötrődés, mint a boldogság is nem más, mint egy pillanat, és nem egy állapot.
4. Talán az utolsó két kérdést egybeolvasztanám egy óriási malaszttá. Úgy érzem, elmondhatom magamról, hogy mindig is keményfejű, egyben tudatosan naiv ember voltam. Ez odáig vezetett, hogy csupán az eszemre hallgattam, és bár tévhitben éltem, hittem benne, így helyezve lassan a körülöttem levők érdekeit a sajátom elé. Persze, én lettem a segítőkész, meleg szívű srác mindenki szemében, aki senkit sem bánt meg. Csakhogy eközben senki sem gondolt, és a mai napig sem gondol bele, hogy ehhez kőszív kell, ami közepén egy mozsárban fogvacogtatva őrölheted a saját érzéseid. A szerelem alapjaiban rengette meg a gondolkodásomat, mindent a feje tetejére állított, kérdezés nélkül. Így történt az is, hogy az a szikla a szívemről lezuhant, és jól fejbe csapott. Azóta is kissé szédülök, de a lelkem könnyed, s végre a szemellenzőm is a kukában landolt.
Diagnózisom: Bizton állíthatom: nem csak engem hatott meg ez az őszinte kitárulkozás. Bevallom, Tamás válaszaira kellett legtovább várnom. Megérte! Ajánlatom a következő: tessék újra elolvasni!

Tamás utolsó mondatával zárom írásomat. Valójában szállóigévé is válhatna ez az apró bölcsesség. Tömören, de mindent kifejez és összefoglal:
„Szerelem – itt az ész már rég nem számít. Nem is kell, hogy értsd, csak érezd!“



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Valentin-napi nagy Ő lista

Busai Hajnalka Lilla

Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...

2023.2.12.    9


Valentin-napi gyűrű

Nagy Csivre Katalin

Bárcsak Hufnágel Pistát választottam volna, sóhajt fel Mézgáné a rajzfilmben, durcásan leintve Gézát.

2014.2.14.   


Bálint-napi keringő

Faar Ida

Egy újabb ragyogó alkalom az ajándékozásra, a meghitt összebújásra, az élet csodájának éljenzésére.

2013.2.14.   


A szerelmesek ünnepe

Kiss Adrienn Éva

Ma van az a nap, amikor mindenki, aki szeret valakit, világgá kürtölheti.

2013.2.14.    6


A szerelem ideje

Nagy Csivre Katalin

Kőkemény fagyos mancsokkal kopogtatott be február hava házaink ajtaján.

2012.2.14.   


Szerelem, barátság és gasztronómia

Kottra Éva

Ha a szerelmi láz elcsitul, még mindig ott vannak a barátok...

2012.2.11.    7

A rovat további cikkei

Kiszállni a komfortzónából!

Dienes Mirtill

Sok munkáltató panaszkodik, hogy a fiatalabb generáció csak 1-2 évig marad egy munkahelyen, majd továbbállnak. Ha nem találnak már motivációt, nem sokat tétováznak.

2024.9.23.    13


Égető nyár

Nagy Csivre Katalin

A nyári napsugarak veszélyesek. Égetnek. Megégetnek. Perzselnek. Szerelemmel. Veszedelmes érzelmekkel.

2024.7.19.   


A sokoldalú levendula

Póda Csenge

Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)

2024.6.18.   


Mosogatógép – gyorsan és egyszerűen

PR-cikk

Biztos sokan érezték már, hogy szélmalomharcot vívnak nap mint nap a mosogatással.

2024.3.5.   


Esély a jófiúknak

Joó Fruzsina

A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.

2024.2.19.   


Kreatív meglepetések

PR-cikk

Mi a legjobb ajándék a párodnak? Mozgasd meg a fantáziád!

2023.2.3.