Gyereket igen, férjet nem?


Nagy Anna  2013.3.18. 5:15

Egy baba hosszú évekre megváltoztatja a nő életét.

Anyának lenni megtiszteltetés, a legnagyobb áldás. Ezzel azok is egyetértenek, akik nem döntenek a szülés megélése mellett. Egy baba hosszú évekre megváltoztatja az anya életét, sőt néhány évig csak vele foglalkozik a nő. De nem mindig ez az, amiért valaki nem vállal gyereket.

Egy ismerősöm mesélte, hogy ő mindig is akart gyereket, de férjet nem. Amikor rákérdeztem miért, egyértelmű választ kaptam. Szívesen hoz áldozatot a saját véréért, de nem akar egy férfi mellett sínylődni, a gyerek és a férfi közé szorulni. Ugyanis, állítása szerint, a családban általában van egy rabszolga: ez pedig a nő. Az illetőnek a kívánsága teljesült is, bár morbid módon. A lánya születése után nem sokkal az apa balesetben meghalt. Így magára maradt hosszú évekre a kicsivel, és elmondása szerint nagy harmóniában élnek. Bár mostanra rátalált a szerelem, de nem akar újra szülni, azt mondja túl jó most minden.

Bizony, ma már a családok általában egy gyermekesek. Ennek anyagi és pszichológiai okai is vannak.

Tény, hogy a gyermek a stabil kapcsolatoknak is életpróbája. Hiszen az anyuka az első évben épp csak létezni tud: ellátja a teendőket, próbálja összeszedni az energiáit, hogy életben tartsa a baba mellett önmagát, ráadásul ott a társ. Akivel, ha akarja, ha nem, törődni is kellene, mert igényei a baba születése után is megmaradnak. Nem úgy, mint egy anyukának, akinek, attól a perctől, hogy magához szorítja a gyermekét, a szeme elől teljes egészében eltűnik a világ. Van persze, hogy a férfi mindenben részt vesz, és aktívan segíti a párját. De általában a nők azok, akik éjjeleznek, majd hajnalban kezdik a napot, míg apuka a kanapén szépre aludhatja magát.
És a nap csak akkor kezdődik!
Ennek a leterheltségnek lehet bizony távoltartó ereje, és aki elgondolkodik a kényelmes élet feladásáról, bizony meginog.

Azok a nők, akik nyíltan beismerik, hogy ők megtagadják a gyerekvállalást, általában okkal teszik. Tudatos és talpraesett emberek ők, akik dominánsak az élet egyéb területén is. Saját maguk fizetik a lakásukat, a kocsijukat, és elképzelhetetlen számukra, hogy a férfival szemben kiszolgáltassák magukat. Ha egyáltalán találnak olyan embert, aki hajlandó akkora felelősséget vállalni, mint egy gyermek nevelése. Ők nehezen adják fel a kiharcolt javakat, szabadságukat, a munkahelyi pozíciójukat. És van, hogy azért nem akar szülni valaki, mert a társa lusta, esetleg önző, és csak magával, a saját kényelmével törődik.

A döntést meghozni nem egyszerű, biológiai ösztöneink nagy része egy idő után üldözőbe vesz. Mégis: a nőket, akik nem vállalnak gyereket, nem ítélem el. Nincs jogom. Nincs okom. Mert attól nem lesz kisebb a népszaporulat, ha egy-egy nő nem vállalja az anyaságot. Elég, ha azok szülnek többször, akik akarnak, és máris kiegyenlítődik a mérleg nyelve. Ezen kívül a tudatos döntés még mindig jobb, mint amikor a „véletlen” babákat elhagyják, elhanyagolják, bántalmazzák.

Mindenkinek a saját életéről kell elszámolnia. Mi döntjük el, nőként mennyit vállalunk. Persze, akik az anyaságot vállalják, mind ugyanazt mondják: karrier, szabadidő, utazás nem érhet fel az első lépések, szavak örömével.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Anyaság - a másik oldal

Palkó Emese

Van úgy, hogy gyerek nélkül is lehet boldog egy nő, érezheti magát teljesnek.

2015.2.25.    43


Kód kioldva

Nagy Csivre Katalin

Emlékszem arra, a pillanatra, amikor életemben először tudatosult bennem, hogy egyszer anya leszek.

2013.4.30.    45


És a gyerek?

Bányai Ilona

Anya, én te vagyok, te meg én vagy!

2013.4.26.   


A szülés időpontja

Kovács Márta

Anyának lenni – csaknem minden nő legfőbb vágya, ebben biztos vagyok.

2013.4.19.   


Lusta vagy fáradt?

Nagy Erika

Két héten belül több örömhírt is hallottam, mégpedig olyanokat, amelyek csodának számítanak.

2013.4.15.   


Én sem akarok anya lenni!

Halász Kata

Most olyan a társadalmi összgondolkodás, hogy elítéli a szülni nem akaró nőket.

2013.4.10.  4   

A rovat további cikkei

Gyermekvállalás fiatalon?

Csepy Enikő

Huszonéves társaim között elég kényes kérdésnek számít a gyermekvállalás kérdése.

2013.4.8.   


Középkorú kismamák

Jády Mónika

Ma már nem megy ritkaságszámba, ha valaki negyvenen túl szüli meg első gyermekét.

2013.4.5.   


Egy kis szüléstörténelem

Halász Kata

A születés a régi kultúrákban szorosan összefonódott a spiritualitással.

2013.4.2.    10


Védtelenül és vigasztalanul

Száz Ildikó

Így telt el számomra a várandósság kilenc hónapja...

2013.3.25.  2   


Nem akarok anya lenni!

Hoffmann Anita

Tudatosan gyereket nem vállaló nő vagyok.

2013.3.22.  34