Ismerkedés

Szendi Tünde 2014.2.17. 4:15

Voltak napok, amikor elfogta a félelem: egyedül érezte magát, és attól rettegett, hogy sosem lesz férje.

Sok jó barátja volt, mindenki mosolygós, vidám, nyitott, közvetlen lánynak ismerte. Általában ő is jól érezte magát a bőrében, de voltak napok, amikor elfogta a félelem: egyedül érezte magát, és attól rettegett, hogy sosem találja meg a párját, nem lesz férje, családja. Maga sem tudta, hogyan jutott el oda, hogy legbensőbb énjét valójában szépen körbefalazta. Közel tudott kerülni és közel is engedett, de mindig csak azon a bizonyos határon belül, vagyis inkább egy bizonyos határig. Hogy félt-e? Maga sem tudta. Nyomasztotta-e az állapota? Néha igen. Leginkább akkor, amikor elhatalmasodott rajta a gyarló irigység barátai vélt vagy valós boldogsága iránt. Sokszor érezte azt, hogy rajta kívül mindenki másnak jó az élete, csak az övé nem ér egy fabatkát sem.

Mivel már bőven „eladósorban” volt, rendszeresen kapta a megjegyzéseket, kérdéseket is környezetétől. Igyekezett az egyik fülén be, a másikon ugyanolyan gyorsasággal ki is engedni az ilyeneket. Mégis, a lelke mélyén emésztette, talán büntette is magát. Számon kérte, miért nincs, ami nincs; gyűltek benne a megválaszolatlan kérdések, miközben egyre lejjebb és lejjebb süllyedt. Ezen csak maga tudott volna segíteni, mert barátai szeretetükkel és figyelmességükkel mindent megtettek érte, amit tehettek.

Érdeklődött a pszichológia iránt, és rendszeresen olvasgatott könyveket, cikkeket a témában. Legjobb barátnője egyszer azt mondta neki, különös, hogy elméletben élete minden problémájára tudja a megoldást, mégsem képes cselekedni. De azt is mondta, hogy rajta van azon az úton, amit érdekes módon egyfolytában keres. Udvarlói is akadtak. Kedvesebbnél kedvesebb, udvariasabb, intelligensebb fiúk. Nem zárkózott el, lábujjhegyen ugyan, de ismerkedett: facebookon „ismerősnek” fogadott, levelezett, találkozott. Közben azért még félt is. A legjobban attól, hogy nem fogja észrevenni azt, ami igazán fontos, hogy elmulasztja a nagy őt.

De erőt vett magán. Minden megismert fiú kellemes élmény maradt számára, senkiben sem csalódott. Cikinek érezte, hogy társkeresőre regisztráljon; végül, a kíváncsiságtól és az újdonság izgalmától hajtva megtette. Izgalmas játék kezdődött számára: sokan ráírtak, néhányan mindjárt bókkal kezdték, ez jól is esett a lelkének. Becsületes volt, mindenkinek visszaírt. Majd azt vette észre, hogy kétnaponta hosszú-hosszú leveleket vált egy fiúval. Eközben pedig a társkeresőn kívül két másik, már korábbról ismert fiúval is elkezdett levelezni. Mindhármukat szimpatikusnak tartotta, viszont semmi különöset nem érzett irántuk. Sokat gondolkodott a helyzeten: jó-e vagy sem. De a helyzet nem volt más annál, mint ami volt: ismerkedett. Az egyik fiúval facebookon, a másikkal emailben, a harmadikkal pedig a társkeresőn. És miközben egyre jobban megismerte a fiúkat, önmagához is egyre közelebb került: önmaga egészen új oldalait fedezte fel, régi-új érzések költöztek a szívébe.

Ahogy a fiúk szerették olvasni, amit ír, ő egyre jobban szeretett írni. A lány véget vetett a félős korszaknak. Ismerkedett, és megfogadta, hogy csak magára, a szívére, a megérzéseire hallgat.