Ismerkedés


Szendi Tünde  2014.2.17. 4:15

Voltak napok, amikor elfogta a félelem: egyedül érezte magát, és attól rettegett, hogy sosem lesz férje.

Sok jó barátja volt, mindenki mosolygós, vidám, nyitott, közvetlen lánynak ismerte. Általában ő is jól érezte magát a bőrében, de voltak napok, amikor elfogta a félelem: egyedül érezte magát, és attól rettegett, hogy sosem találja meg a párját, nem lesz férje, családja. Maga sem tudta, hogyan jutott el oda, hogy legbensőbb énjét valójában szépen körbefalazta. Közel tudott kerülni és közel is engedett, de mindig csak azon a bizonyos határon belül, vagyis inkább egy bizonyos határig. Hogy félt-e? Maga sem tudta. Nyomasztotta-e az állapota? Néha igen. Leginkább akkor, amikor elhatalmasodott rajta a gyarló irigység barátai vélt vagy valós boldogsága iránt. Sokszor érezte azt, hogy rajta kívül mindenki másnak jó az élete, csak az övé nem ér egy fabatkát sem.


Mivel már bőven „eladósorban” volt, rendszeresen kapta a megjegyzéseket, kérdéseket is környezetétől. Igyekezett az egyik fülén be, a másikon ugyanolyan gyorsasággal ki is engedni az ilyeneket. Mégis, a lelke mélyén emésztette, talán büntette is magát. Számon kérte, miért nincs, ami nincs; gyűltek benne a megválaszolatlan kérdések, miközben egyre lejjebb és lejjebb süllyedt. Ezen csak maga tudott volna segíteni, mert barátai szeretetükkel és figyelmességükkel mindent megtettek érte, amit tehettek.

Érdeklődött a pszichológia iránt, és rendszeresen olvasgatott könyveket, cikkeket a témában. Legjobb barátnője egyszer azt mondta neki, különös, hogy elméletben élete minden problémájára tudja a megoldást, mégsem képes cselekedni. De azt is mondta, hogy rajta van azon az úton, amit érdekes módon egyfolytában keres. Udvarlói is akadtak. Kedvesebbnél kedvesebb, udvariasabb, intelligensebb fiúk. Nem zárkózott el, lábujjhegyen ugyan, de ismerkedett: facebookon „ismerősnek” fogadott, levelezett, találkozott. Közben azért még félt is. A legjobban attól, hogy nem fogja észrevenni azt, ami igazán fontos, hogy elmulasztja a nagy őt.

De erőt vett magán. Minden megismert fiú kellemes élmény maradt számára, senkiben sem csalódott. Cikinek érezte, hogy társkeresőre regisztráljon; végül, a kíváncsiságtól és az újdonság izgalmától hajtva megtette. Izgalmas játék kezdődött számára: sokan ráírtak, néhányan mindjárt bókkal kezdték, ez jól is esett a lelkének. Becsületes volt, mindenkinek visszaírt. Majd azt vette észre, hogy kétnaponta hosszú-hosszú leveleket vált egy fiúval. Eközben pedig a társkeresőn kívül két másik, már korábbról ismert fiúval is elkezdett levelezni. Mindhármukat szimpatikusnak tartotta, viszont semmi különöset nem érzett irántuk. Sokat gondolkodott a helyzeten: jó-e vagy sem. De a helyzet nem volt más annál, mint ami volt: ismerkedett. Az egyik fiúval facebookon, a másikkal emailben, a harmadikkal pedig a társkeresőn. És miközben egyre jobban megismerte a fiúkat, önmagához is egyre közelebb került: önmaga egészen új oldalait fedezte fel, régi-új érzések költöztek a szívébe.

Ahogy a fiúk szerették olvasni, amit ír, ő egyre jobban szeretett írni. A lány véget vetett a félős korszaknak. Ismerkedett, és megfogadta, hogy csak magára, a szívére, a megérzéseire hallgat.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Keresni és nem találni

Kovács Márta

A negyvenes évei elején jár. Csinos, az öltözködése egyedi, sok ruháját saját kezűleg készíti.

2014.3.6.  1   


Online-herceg szélessávon

Palkó Emese

Életünk egyre inkább meghatározó részét képezi a számítógép előtt eltöltött idő.

2014.3.4.   


Világhálós randikommandó

Tompa Orsolya

Egyre népszerűbbek az internetes társkereső oldalak. A kor nem számít, a fiataloktól az egészen öregekig regisztrálnak.

2014.2.27.   


Ismerkedési színterek

Faar Ida

Internet, közösségi oldalak, bulik és diszkók világa.

2014.2.25.    2


Kapcsolataink

Kabók Zita

Csak beállítjuk a neten a keresési feltételeket, egy klikk – és már indulhat is a vadászat!

2014.2.19.    13


Online dating

Jády Mónika

Egyre több az olyan páros, akik talán soha nem találkoztak volna, ha nincs a világháló.

2014.2.12.   

A rovat további cikkei

Hit the road Jack, avagy egy cinikus vásárló

Kulcsár Tímea Ágnes

A párválasztás nehéz feladat. Ezzel talán senki sem vitatkozhat...

2014.2.10.   


Minden ötödik kapcsolat online

Sajtóhír

Százezreket csapnak be a bűnözők a társkereső oldalakon.

2014.2.6.   


Online szerelem

Tompa Orsolya

Nők és lányok ezrei keresik az igazit.

2014.2.4.   


Ádámok és Évák (Bélák?)

Nagy Csivre Katalin

Ádám és Éva sztorijának forgatókönyvét, ugye, mindenki ismeri.

2014.1.31.   


Online megtalált boldogság

Kiss Adrienn Éva

Azon kevesek egyike vagyok, akiknek teljes mértékben pozitív tapasztalatai vannak az internetes társkereséssel kapcsolatban.

2014.1.29.   


Akarom? Nem akarom?

Kozma Eszter

A mai fiatalok, még ha kapcsolatra is adják a fejüket, tartózkodnak a házasság intézményétől.

2014.1.24.