Rózsa és fájdalom


Nagy Erika  2014.1.13. 4:51

Történetünk főszereplője gondolt egyet, és regisztrált az egyik internetes társkereső oldalon.

Kati az utóbbi években több férfiban is csalódott, kihasználták, megverték, megcsalták. Vége, ennyi volt, gondolta. De ez azért nem ilyen egyszerű, egy fiatal nő nem élhet társ nélkül, szeretet nélkül. Gondolt egyet, és egy idő után regisztrált az egyik internetes társkereső oldalon. S várta a szerencséjét.

Nem is telt el sok idő, amikor egy felettébb jóképű, negyvenes pasi jelentkezett nála, és személyes találkozót kért a lánytól. Izgalmas várakozás és készülődés vette kezdetét, mert ugye, nem mindegy az első benyomás. A kávéházban már várta a srác a lányt, üdvözölték egymást, majd ismerkedtek. Nem volt tolakodó a fiú, s Katinak ez nagyon tetszett. Megszokta, hogy az első randi után már a szobájával ismerkedtek volna a férfiak. Tibor nem ilyen volt. Azzal váltak el, hogy hívják egymást, de azért a búcsúzáskor egy csók is elcsattant. Kati másnap bűvölte a telefont, s amikor megcsörrent enyhe remegést érzett a gyomrában. Újabb találkozót beszéltek meg, s innentől kezdve hetente találkoztak, s közelebb kerültek egymáshoz. Nagyon közel. Kati rózsaszínben látta a világot, Tibor értett a nők nyelvén, tudta, mi az, amivel bűvölhet. Meg máshoz is értett, csak ezt a lány nem vette észre, szemét elhomályosította a szerelem. Egy reggel, amikor érzékeny búcsút vett a férfitól, még lustálkodott egy kicsit az ágyban, majd felkelt, mert a munka előtt még be akart térni a bankba. Nagyapja után örökölt egy kisebb összeget, azzal szerette volna a betétkönyvét gyarapítani. Ám, a pénz nem volt a helyén...

Csak ült, és nem értett semmit. Nem járt nála senki, csak a fiú. De hogy kérdezze meg tőle, hogy nem vitte-e el a pénzt? Csak úgy, véletlenül? Mindegy, gondolta: lesz, ami lesz, felhívja. Bár tudta, hogy ezzel a lépéssel elveszíti a szerelmét. A szerelmét, aki talán soha sem volt az. Tárcsázott. Semmi: a hívott szám nem elérhető. Hívta a munkahelyét, beteget jelentett. Ilyen állapotban képtelen lett volna dolgozni. Majd újra tárcsázta Tibor számát. Semmi. Várt.
Várta, hogy a srác felhívja.
Többet nem hallott felőle, pedig elment arra a címre is, ahol a férfi állítólag lakott. Igen, azon a címen valóban egy Földes Tibor nevű férfi lakott feleségével. Nyolcvankét éves volt, és soha nem hallott arról a férfiról, amelyet Kati leírt neki.

Nem tehetett mást, mint azt, hogy felkeresi a rendőrséget. Ezt nem lehetett annyiban hagyni, nem tudható az sem, hogy hány áldozata van a férfinak. Fájt a pénz elvesztése, mert tervei voltak vele, de sokkal jobban fájt az, hogy rútul átverték. Egy jó ideig nem akar férfit látni, ölelni, magához közel engedni. S ez, ugye, egyáltalán nem meglepő...



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Keresni és nem találni

Kovács Márta

A negyvenes évei elején jár. Csinos, az öltözködése egyedi, sok ruháját saját kezűleg készíti.

2014.3.6.  1   


Online-herceg szélessávon

Palkó Emese

Életünk egyre inkább meghatározó részét képezi a számítógép előtt eltöltött idő.

2014.3.4.   


Világhálós randikommandó

Tompa Orsolya

Egyre népszerűbbek az internetes társkereső oldalak. A kor nem számít, a fiataloktól az egészen öregekig regisztrálnak.

2014.2.27.   


Ismerkedési színterek

Faar Ida

Internet, közösségi oldalak, bulik és diszkók világa.

2014.2.25.    2


Kapcsolataink

Kabók Zita

Csak beállítjuk a neten a keresési feltételeket, egy klikk – és már indulhat is a vadászat!

2014.2.19.    13


Ismerkedés

Szendi Tünde

Voltak napok, amikor elfogta a félelem: egyedül érezte magát, és attól rettegett, hogy sosem lesz férje.

2014.2.17.    20

A rovat további cikkei

Online dating

Jády Mónika

Egyre több az olyan páros, akik talán soha nem találkoztak volna, ha nincs a világháló.

2014.2.12.   


Hit the road Jack, avagy egy cinikus vásárló

Kulcsár Tímea Ágnes

A párválasztás nehéz feladat. Ezzel talán senki sem vitatkozhat...

2014.2.10.   


Minden ötödik kapcsolat online

Sajtóhír

Százezreket csapnak be a bűnözők a társkereső oldalakon.

2014.2.6.   


Online szerelem

Tompa Orsolya

Nők és lányok ezrei keresik az igazit.

2014.2.4.   


Ádámok és Évák (Bélák?)

Nagy Csivre Katalin

Ádám és Éva sztorijának forgatókönyvét, ugye, mindenki ismeri.

2014.1.31.   


Online megtalált boldogság

Kiss Adrienn Éva

Azon kevesek egyike vagyok, akiknek teljes mértékben pozitív tapasztalatai vannak az internetes társkereséssel kapcsolatban.

2014.1.29.