Bakancslista vs. unalom

Szendi Tünde 2016.2.26. 4:02

Hogyan nem tud az unalom beférkőzni a hétköznapjainkba?

Akadnak „lerágott csontok”, amiket újra és újra „megrághatunk”, mert mindig marad rajtuk valami „harapnivaló”. Talán ilyen a kérdés a: Mit kezdenél az életeddel, ha megtudnád, hogy mindössze egy hónap van még hátra belőle?

Számtalan film (például A bakancslista), könyv, pszichológiai témájú cikk, előadás boncolgatja a kérdést régóta.

De vajon hányan rendezzük át az életünket egy-egy ilyen élmény után? Pedig egy emberélet nagyon is számokkal megragadható; egy 120-200 évig is elélő galápagosi óriásteknőshöz vagy más néven elefántteknőshöz (Geochelone nigra) képest igencsak kurta. A saját életünkből szemlélve gyakran van olyan érzésünk, hogy „erre még van időm”, „ezzel még ráérek”, sőt mi több, még az unalom is be tudja magát férkőzni a mindennapjainkba. Pedig!

Ha arra gondolnánk, hogy földi életünk bizony nagyon is véges, biztos nem unatkoznánk. Minden nap úgy élnénk, mintha az utolsó lenne. Mintha az olyan könnyű lenne, ugye?

De hogyan fogjunk hozzá?

Nagyon egyszerűen: csináljunk csupa olyan dolgot, ami boldoggá tesz bennünket! Vagyis legyünk boldogok! Ha végiggondoljuk, mi minden tesz minket boldoggá – mennyi mindenkivel kell találkozót szerveznünk, beszélgetnünk, hány dicsérő, jó szót, „szeretlek”-et kell a családtagjainknak, hozzátartozóinknak, barátainknak mondanunk, mennyi álmunk megvalósítatlan –, az unalomnak esélye sincs.

Emellett azért az se baj, ha ismerjük a befőttesüveg történetét* és készítünk egy saját bakancslistát , hogy még véletlenül se legyen időnk unatkozni!

*A befőttesüveg története

Egy filozófia professzor kiállt az osztály elé. Amikor elkezdődött az óra, minden kommentár nélkül elővett egy üres befőttes üveget és megtöltötte 4-5 centis kövekkel. Majd megkérdezte a diákokat, hogy megtelt-e az üveg. A diákok egyetértettek, hogy igen. A professzor ekkor elővett egy doboz kavicsot és beleöntötte az üvegbe. Enyhén megrázta az üveget, és a kavicsok kitöltötték a nagyobb kövek közötti réseket. Újra megkérdezte a diákokat, hogy megtelt-e az üveg. Egyetértettek, hogy igen. A professzor ekkor elővett egy doboz homokot és beletöltötte az üvegbe. A homok természetesen kitöltötte a maradék helyet is. Megint megkérdezte a diákokat, hogy megtelt-e az üveg. A diákok egyhangúan igennel válaszoltak. A professzor ekkor elővett két doboz sört az asztal alól és beleöntötte az üvegbe, kitöltve a homokszemek közötti réseket is. A diákok nevettek. Most, mondta a professzor, lássák be a következőt. Ez az üveg az önök élete. A nagyobb kövek a fontos dolgok: a család, a társ, az egészségünk, a gyerekeink – olyan dolgok, melyek, ha minden más el is veszik, még kitöltik az életünket. A kavicsok a többi dolog, ami számít, mint a munkájuk, a házuk, a kocsijuk. A homok minden más. Az apróságok. Ha először a homokot töltik az üvegbe, folytatta, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez igaz az életre is. Ha minden energiájukat az apróságokba fektetik, soha nem marad hely az igazán fontos dolgoknak. Figyeljünk oda a boldogságunkhoz fontos dolgokra! Játsszanak gyermekeikkel! Figyeljenek oda az egészségükre! Vigyék el táncolni párjukat! Mindig lesz majd idő dolgozni, lakást takarítani, vendégeket hívni. A köveket rendezzék: először, amik a legfontosabbak. Állítsák fel a sorrendet! A többi csak homok. Az egyik diák felemelte a kezét és megkérdezte, hogy mit reprezentál a sör. A professzor elmosolyodott: – Örülök, hogy megkérdezte. Ezzel csak azt akartam volna jelezni, hogy mindegy mennyire tűnik telinek az életünk, két sörnek mindig marad hely...