Értelmet az életnek

Nagy Erika 2016.2.12. 1:32

Volt idő, amikor az unatkozó emberek kiültek a ház elé és bámészkodtak, beszélgettek.

Nem fontos dolgokról, csupán az élet apró-cseprő gondjairól. Még emlékszem: gyerekként szerettem meglapulni közöttük, néha elcsíptem pár érdekes infót, olyat, hogy, ki, kivel, mikor, de a miértre soha nem kaptam választ.

Ma már nincs ez így, vagyis van, de másképpen folynak a dolgok. Modernizálódott ez is. Soha nem értettem, miként unatkozhat valaki. Nem mondom, hogy fiatalkorban soha nem fordult volna elő velem hasonló eset, de hamar kinőttem. Amikor az ember családot alapít, luxusnak számít az unatkozás. Annyira, hogy ez a szó lassan ki is törlődött a szókészletemből.

Sőt, néha túlhajtom magam. Ezért a közelmúltban megfogadtam, ha legközelebb kerek évfordulót ülök, azt kérem ajándékba, hogy egy teljes napig unatkozhassak. Ez hogyan lesz kivitelezhető, még nem tudom, azt viszont igen, hogy még van időm kigondolni az előttem álló öt év alatt. Simun Vrocsek az írta, hogy „az ember arra vágyik, hogy mindegy hogyan, csak legyőzze az unalmat, de amikor feladatot kap, közönyösen viszonyul hozzá.”. Ilyennel naponta találkozunk. Legalább is én igen. A legszörnyűbb az, hogy a legtöbb esetben nincs emberfia, aki rávenné az ilyen típusú embert a változásra. Sírunk, ha egyedül maradunk, ha elvesztjük a munkánkat, de nem lépünk előre egyet sem. Sajnáltatjuk magunkat, pedig csupán csak annyit kellene tenni, hogy olyan társaságba megyünk, ahol mindig vannak ötletek, tervek arra vonatkozóan, miként töltsük el hasznosan a napjainkat. Helyette könnyebb az, hogy a tévé elé ülünk és szappanoperákkal mérgezzük magunkat. Annyira, hogy ha néhanapján bekopogtat valaki az ajtón, már ki sem akarjuk azt nyitni. Még mit nem?! Hiszen a legizgalmasabb résznél kellene felállni, s nem tudnánk meg, hogy a csalfa Orália kinek adta el egykori szerelme, a csillagszemű Nikander sánta és ápolatlan húgának házasságon kívül született ikreit. Tessék? Hogy az, aki filmeket néz, az nem unatkozik? Szerintem igen, mert annak az embernek, akinek hasznosan telnek a napjai, nincs igénye az ilyen jellegű csöpögős, liberós filmekre. Ezzel nem azt szeretném sugallni, hogy aki színházba, moziba megy, vagy éppen könyvet vesz a kezébe, az nem unatkozhat. Nagyon is. De akkor még mindig ott a lehetőség arra, hogy felálljunk és elhagyjuk a termet, vagy letegyük a könyvet, és egy izgalmasabbal kísérletezzünk.

Régen a hosszú téli estéken az asszonyok, lányok kézimunkáztak, szebbnél szebb használati tárgyak kerültek ki a kezeik közül. Ma már ez sem divat. S ha valaki mégis a kézimunkázásra adja a fejét, azt csodabogárnak titulálják. Vannak viszont színjátszó-táncoló csoportok, énekkarok s még sorolhatnám, ahol nincs helye az unatkozásnak.

Nem szabad viszont elfelejtenünk, hogy a csoda, amelyik elűzi az unalmat az életünkből, magától nem kopogtat az ajtón. Ne hagyjuk, hogy az unalom körénk szője a hálóját, mert ha igen, onnan nehéz a visszatérés az aktív életbe!